„Teljesen egyetértek Medárddal, és álljon itt az én példám arra, hogy rájöttem a „titokra”, amiről ő is beszél” – ezzel kezdődik a ma sorra kerülő olvasói levél. Szerzőjét Vilhelminának hívják (illetve hívjuk mi), és ő is arra mutat rá, mennyire nem számít a külső a szerelemben. Ön valószínűleg nem emlékszik már pontosan arra, mit mondott Medárd, hiszen több olvasói levéllel egy posztban közöltük gondolatait (azt is majdnem három hete), a lényeg mindenesetre annyi, hogy Medárd szerint sok nő azért nem találja az ideális férfit, mert ha elé kerül valaki, akivel összeillenének, a nő akkor sem veszi számításba a férfit, mert úgy találja, hogy az illető nem néz ki elég jól.

Nos, Vilhelmina pontosan ebbe a hibába esett, ráadásul kétszer. De aztán jött egy harmadik randi is, és innentől kezdve... persze nem fogjuk előre lelőni a poént, érdemes figyelmesen végigolvasni az egész történetet elejétől végéig. Ha ön is bekapcsolódna a beszélgetésbe, kérjük, tegye! Ennek egy módja van: írjon levelet a Randiblog email-címére, ahol folyamatosan várjuk a véleményeket, sztorikat.

„3 év házasság, összesen hat év együtt töltött idő után az én kezdeményezésemre mentünk szét (párterápia után, amit szintén én kezdeményeztem) a volt férjemmel. Okokat nem részletezném, nem volt harmadik, inkább nem tudtunk együtt élni, értékrend egyre több dologban távolodott, bár alapdolgokban, mint gyereknevelési elvek, egyetértettünk. Egy év után teljesen jó lett a kapcsolatunk, most 8 éves lányunkat szeretetben nevelem-neveljük tovább, a láthatás rugalmas-kompromisszumokkal megoldott és intenzív apukájával és (fontos!) az ő családjával is.

Egyedülálló anyukaként 3 évig kerestem hol intenzíven-görcsösen (ami hiba volt, de az ember nem csak az eszével él), hol csak a jelenléttel párt egy népszerűbb társkereső oldalon.

Sok-sok kudarc, csalódás, aminek okára utoljára rájöttem. A leghosszabb sztori 5 hónap volt, a többi 1-2-3 hónap vagy csak randik. Kétszer voltam szerelmes, szerelmeske mondjuk úgy, mindkétszer nem a megfelelő emberbe. És még nem mélyen szerelmes, most már látom, nem igazából! Persze csak utólag jön rá az ember, hogy miért nem volt megfelelő valaki, de azért sok jel van, amire már kihegyezettebb lennék. Túl sok mindenkinek adtam esélyt, nem néztem jobban a felszín mögé. Ezt értem úgy, hogy sok pasinak esélyt se kellett volna adnom, a harmadával foglalkoznék a mai fejemmel. Ritkuló hívások, érdeklődés mérséklődése egy idő után és ennek jelei, mint hozadékok.

Ennek okát két dologban látom. Vagy nem akartak elköteleződni – lehet, még maguk se tudták ezt igazán, király… – vagy egyszerűen nem jöttem be nekik eléggé, nem törtem át a pajzsot. Ezt valaki utólag meg is fogalmazta, tehát én voltam gyenge korábban, hogy elküldjem, mert ezt érzékeltem is. Volt, aki nagyon szerelmes volt belém, de a hosszú távú céljaink annyira mások voltak, hogy ez nekem gátat jelentett, és csak megszeretni tudtam nagyon, de nem kellően egy kapcsolathoz. Már nem tudnék olyanba szerelmes lenni, aki nem érdeklődik irántam. Ezzel sok nő megkímélné magát sok szenvedéstől. És ez nem csak ráció, az érzelmeimet nem tudom olyannak adni, akit én nem érdeklek. Most már. Vagyis míg meg nem találtam a párom.

A nagyon hülyék elkerültek, vagyis jól tudtam kiszűrni kivel álljak szóba neten (durva és sok helyesírási hiba, fotók stb.), bár hosszabb távon ez ugye még édeskevés. A nagyon gázos sztoriktól azonban így megkíméltem magam, nagy átvágások, meglepődések nem voltak.

Szóval a lényeg a lényeg. Próbálom röviden.

Három év után besokalltam. Egy héten kétszer felléptem az oldalra, és szartam az egészre. Elmentem a lányommal nyaralni, nem foglalkoztatott az egész. Hazaérvén két emberre mondtam azt, oké, levelezés, aztán oké, randi. Nem abban látom a siker okát csakis, hogy elengedtem a témát, hanem hogy úgy gondolkodtam egyre inkább, mint Medárd.

Találkoztam (név nem igazi) Péterrel és Dáviddal.

Dáviddal nem éreztem annyira jól magam, mint Péterrel, de külsőleg jobban bejött. Azonban ez még egy randira volt elég, már éreztem, hogy Péter lesz a befutó. Pedig akkor még csak a második randin voltam túl Péterrel, és itt a lényeg, nem tetszett külsőleg, olyan idegennek éreztem, nem volt az esetem! Nem tudtam elképzelni, hogy megjelenjek vele... Ezen ma már együtt nevetünk.

Tehát Péterrel megvolt az első randi, nagyon nagyon jól éreztem magam, de nem jött be. De rengeteget nevettem. Én harmincas éveim közepén vagyok, ő negyvenes elején. Kicsit kopaszodik, kis pocak. Van egy gyereke neki is, egy hullámhossz, szellemileg partner, nagyon humoros, értelmes, stb., ez mind kiszűrődött az elején.

DE

Első randi utántól kezdve minden áldott nap vagy felhívott vagy SMS-t küldött. Sok nőtársamnak nem kell mondanom, hogy ez milyen jól esik, kivéve az átbaszós pasikra bukóknak. Oké, legyen második randi. Ismételten szuperül éreztem magam, ismételten nem jött be annyira. Sőt. Megcsókolt. Nem esett jól, korai volt. Még. Harmadik randi előtt másfél hétig nem találkoztunk, mert elutaztam. Azt mondtam magamnak, találkozom vele, mert hihetetlenül várom minden nap a hívását. Viszont ha harmadjára se jön be, akkor ennek annyi. Eljött a nagy nap, most már vacsorázni vitt egy kerthelyiségbe. Ültünk a teraszon, nyáreste volt, pislákoló fények. És egyszer csak azon kaptam magam, hogy élvezettel hallgatom a sztorikat, nagyon jól beszélgetünk, és.... TETSZIK! Nézem, hogy ez a pasi nem is rossz, helyes! Kit érdekel a hasa, ami már kisebb is volt (most hol ilyen. hol olyan), kicsit kopaszodik, de jól áll neki, és így is tetszik! Mentünk ki az étteremből, és kicsit terelgetve megérintette, átkarolta a vállam. És akkor jött a szikra, ami azóta is tart! Imádom, két éve vagyunk együtt, egy éve lakunk együtt. Szeretem a fiát, akivel rendszeresen találkozik, természetesen elfogadtam, ő imádja a lányom. Már szóba jött a házasság, gyerek. És igen, sokszor tele vagyunk problémával, betegség, élet dolgai, és igen, nagyon kemény volt az összecsiszolódás, még most is tart. Szexuális életünk bizony az elején nem volt egetrengető, de igen, kedves olvasók, ebben is türelmesnek kell lenni. Mert tudtunk, kincsre leltünk egymásban. Kb. két-három hónap után összecsiszolódtunk az ágyban (szikra volt mindig), egy évig csak egy héten kétszer aludtunk együtt lányom miatt, még nem ismerte) és szenvedéllyel szeretjük egymást. De mindvégig tudtuk, tudjuk, hogy egymást akarjuk! Hát ennyi.

Ui.: Sokszor megkaptam, hogy fotón helyesebbet képzeltek mellém, aztán élőben mindenki azt mondja, hogy jobb, mint fotón és milyen szimpatikus, szórakoztató stb. Szóval az emberek ilyenek, sokszor a külső alapján ítélnek elsőre, de az intelligensebbje tovább néz, tovább lát.”