„Sokat olvasgattam a blogotokat, sok érdekes történettel találkoztam. Sokszor saját helyzetemet láttam bennük, mint pl.Ágostonnál. Többször kacérkodtam a gondolattal, hogy megosztom veletek az én történetemet is, már csak azért is, hogy magamon könnyítsek egy kicsit. Igen, én is a szokásos szerető történetébe csöppentem bele, és a kötelező diszkréció miatt nem mondhatom el senkinek, így hát elmondom mindenkinek” – Aurél leveléből rögtön az elején kiderül, hogy itt egy titkos viszonyról lesz szó. A diszkrécióhoz mi az álnévvel járultunk hozzá, így a történet nem tartalmaz olyan részleteket, amikből a szereplők kilétére rá lehetne jönni, olyan részletet azonban rengeteget tartalmaz, amik alapján remekül meg lehet érteni és át lehet érezni Aurél és szerelme kapcsolatát. Ha ön is szívesen írna nekünk egy titkos viszonyáról, vagy bármi másról, esetleg ha erre a levélre reagálna, ez mind lehetséges, kérjük, a Randiblog email-címére írjon levelet!

„A mi sztorink is szokványosan indult, munkahelyen találkoztunk évekkel ezelőtt. Mindketten párkapcsolatban éltünk akkor, és a első találkozásunkkor nem láttam benne semmi különlegeset, ami megfogott volna. Viszont másodszor egy vállalati bulin valahogyan szóba elegyedtünk egymással, pár pohárnyi ital társaságában, kb. az egész estét végigbeszélgettük, olyan témákról olyan nyíltsággal, mint előtte még soha senkivel. Finoman fogalmazok, ha azt mondom, felkeltette az érdeklődésemet, bármi áron ágyba akartam vinni. Olyan kisugárzása volt annak a nőnek, hogy ezer közül is kitűnik, többek között ez fogott meg benne nagyon. És persze az sem egy utolsó szempont, hogy nem adta oda magát nekem.

Egy bizonyos pontig közel engedett magához, de annál a pontnál egy lépéssel se tovább. Aztán ahogyan múltak az évek, minden vállalati bulit gyakorlatilag egymással töltöttük, de legnagyobb sajnálatomra nem történt köztünk semmi, mindig ott volt az a pont, ahonnan sehova tovább. Bármikor beszéltünk egymással, a flört egy pillanatra sem maradhatott ki, a levegő mindig izzott közöttünk.

Persze időközben ő férjhez ment, én pedig továbbra is éltem a kényelmes kapcsolatomban, ahol ugyan nem éreztem túl jól magam, de nem történt benne semmi olyan, ami miatt szakíthattam volna, egyszerűen csak unalmas volt (persze ez pont annyira volt miattam, mint a másik miatt). Azonban kicsivel több, mint egy éve végre megkaptam a várva várt indokot, és sikerült kilépnem abból az unalmas kapcsolatból. Elkezdtem bepótolni azokat az élményeket, amik kimaradtak az exem mellett az életemből. Életem egyik legszebb nyara volt.

A nyár után ismét jött egy céges buli, ahol szokásunkhoz híven rengeteg időt töltöttünk együtt, azonban valahogyan most úgy történt, hogy azon a ponton nem kaptam stoptáblát, sőt megcsókolt, majd az épület különböző részein elbújva estünk egymásnak. Bujkálunk mint az általános iskolában... Másnap reggel felkelve hihetetlenül boldog voltam, gondolván, innen már tényleg csak egy lépés, hogy lefektessem, viszont az ő reggele koránt sem volt olyan szép, mint az enyém. Rettegett, hogy le fog bukni, borzasztóan érezte magát. Én pedig jellememből adódóan segítettem neki. Nagyon sokat beszéltünk egymással a következő napokban, és innen kezdődött az egész, ami most köztünk van.

Naponta számtalan e-mailt váltottunk egymással, napivá vált az mély, meghitt társalgás, ami korábban csak céges bulikon volt ránk jellemző. Nagyon tetszett nekem ez a helyzet, hiszen korábban még kapcsolataimban sem volt közel hozzám senki ennyire, mint Ő. Nagyon tetszett, hogy mindenről nyíltan lehetett vele beszélni, biztonságot nyújtott az, hogy férjnél van, és amit mondok neki, az biztosan kettőnk között marad. Én végtelenül racionális gondolkodású vagyok, ő pedig csupa érzelem, ezért olyan oldalát láttam meg dolgoknak, amit eddig sosem. Sok időt töltöttünk együtt, azonban csókig is csak elvétve jutottunk. Pedig mondta, és látszott is rajta, hogy vágyik rám, de féltette a házasságát, bár mindkettőnk számára világos volt, hogy ahogyan mennek a dolgok, úgyis az lesz a vége, hogy lefekszünk egymással. Felváltva gondoltuk a kapcsolatunkról, hogy csak egy szoros barátság, illetve sokkal több annál. Bár szerintem ő csak nyugtatni akarta magát azzal, hogy itt nincsen baj.

Aztán egyszer véletlenül úgy alakult, hogy le kellett utaznunk céges ügyben vidékre. Bár sok reményt nem fűztem hozzá, de a köztünk lévő szoros, közvetlen kapcsolat miatt kb. úgy viselkedtünk egymással, mint egy pár, ezért sem lepődtem meg rajta, hogy végül az ágyamban kötött ki. Hihetetlen érzés volt, hogy az a nő, akire már régóta vágytam, végre ott fekszik mellettem. És innen jött a meglepetés. Az a nő, akiről azt hittem, hogy sokkal fejlettebb szexuális kultúrával rendelkezik, mint én, egyszerűen megőrült értem. Olyan szinten tetszett neki velem a szex, hogy rá 2 napra már úgy alakította, hogy ismét össze tudjunk hozni pár órát. És azóta átlag hetente sikerül összeegyeztetnünk óráinkat, ráadásul ő akarja mindennél jobban. Hihetetlen élményeket adunk egymásnak, olyan dolgokat élünk meg egymással így a 30. életévünk küszöbén, amiről tán nem is álmodtunk. Nagyon sokat tanulok tőle érzelmi és kommunikációs szinten, már nem is értem, mi a francot csináltam én eddigi életemben.

De persze ezeket az élményeket azért érzelmek is kísérik. Ő látszólag boldog házasságban él, autó, ház, jól kereső férj, minden adott lenne. De a jól kereső férj éjjel-nappal dolgozik, ha meg nem, akkor pedig a barátoké a főszerep, a kapcsolatuk teljesen el van hanyagolva, kb. megszokásból vannak együtt. Amióta ilyen szoros a kapcsolatunk azóta javult a házasságuk. Miattam érzi magát ismét nőnek, mellettem vált ismét olyanná, aki mindig is szeretett lenni. Én adom meg neki azt a törődést, a figyelmet, a megértést, a bókokat, amit egy férfinak meg kell adnia egy nőnek ahhoz, hogy a nő nő lehessen mellette. (Oké, értem én, hogy elérhetetlennek, nemtörődömnek kell lenni, hogy felkeltsük az érdeklődését egy nőnek, de utána a labdát le is kell néha ütni, így lesz teljes – na mindegy, ez mellékszál.)

Én úgy vagyok jelenleg, hogy élvezem az egyedüllétet. Tetszik, hogy nincsenek kötöttségeim, azt csinálok, amit és amikor akarok, nem kell alkalmazkodnom senkihez, tőle pedig mind szexuálisan, mind érzelmileg mindent megkapok, szóval kb. úgy van barátnőm, hogy közben szabad vagyok, mint a madár. Bár kedves férfitársaim szerint akár örülhetnék is ennek a szituációnak, azonban van némi üröm is az örömben, mégpedig az, hogy néha bizony hiányzik. Sajnos minden érzés egy kapcsolatban kettős, bármi is történik, egyszerre tudsz neki örülni és miatta bánkódni. Rengeteget köszönhetek neki, mióta napi szinten belépett az életembe, 180 fokot fordult körülöttem a világ. Pozitív hatással volt az életem minden területére, a munkámban előléptettek, pedig 1 éve még majdnem felmondtam. Az emberi kapcsolataim sokat javultak, pedig nagyon közel voltam ahhoz, hogy érzelmi analfabétának tituláljanak. Soha nem éreztem magam annyira férfinak, mint mellette. És mondhatom, ez viszont is így van, ő is sokat tanult tőlem, mind a munkában, mind a magánéletben. Kiegészítettük egymást, szükségünk van egymásra.

Tudom, hogy nem ő az, aki mellettem lesz az életem további részében, de legalább megmutatta nekem azt, hogy milyen minőségi kapcsolatot keressek/építsek ki, amiben igazán jól tudom magam érezni.

Hogy gondolkodtam-e rajta, megszerezzem csak magamnak? Hát persze. De ő ragaszkodik ahhoz az életéhez, eszébe sem jutott, hogy valaha elválna, így nem foglalkozok a dologgal. Pedig nem lenne nehéz dolgom, csak vissza kellene adnom a férjére azt a szerepet, amit most velem tölt be. De bármennyire is örülnék neki, ha én léphetnék a férje helyére, valószínűleg nem tudnék megbízni benne, valamint szereti és kötődik annyira a férjéhez, a családjához és ahhoz a közeghez, hogy ha bármikor később úgy gondolnák, hogy megpróbálják újra, akkor biztos vagyok benne, hogy felrúgna érte mindent, és akkor nem lehetek elég szép.

Tehát ebből a kapcsolatból nekem „csak” emlékek, élmények és tapasztalatok maradnak, amitől biztos vagyok benne, jobb lett/lesz az életem.

Hogy ez a kaland meddig tart köztünk? Ki tudja. Remélem, mielőbb megtaláljuk a boldogságunk ott, ahol kell, és nem lesz szükségünk egymásra…”