Nem érdekli, amit eddig iránta tettem és tűrtem

„Szeretném megírni a velem történteket, kíváncsi lennék az olvasók véleményére, hogy most én tényleg ekkora balfék vagyok, vagy csak rossz emberben bíztam meg? Bocs a furcsa stílusért, de ha részletesen írom le, oldalak telnének meg, és arra ki lenne kíváncsi, a lényeget próbáltam összefoglalni! Azt mondják, az ember kétszer nem léphet ugyanabba a folyóba, hát én úgy érzem, nekem ötször (hatszor? igazából már én sem tudom követni) is sikerült!” – a mai posztban megint egy olvasói levelet küldünk. A beküldő az Előd álnevet kapta, és a fenti bevezetőt írta története elé. Előd egy tipikus se veled, se nélküled-kapcsolatról ír, szerelmével számtalanszor szakítottak, de mindig újra összejöttek és mindig újra szakítottak. Tanulság nincs a végén, kérdések viszont vannak. Ha ön tud válaszolni Elődnek, kérjük, írjon a Randiblog email-címére! Természetesen azok leveleit is szívesen látjuk, akik saját történetüket mesélnék el nekünk.

„Lassan négy éve, hogy megismerkedtem egy lánnyal, de mikor kiderült, hogy többet szeretnék, mint ő, úgy éreztem, változásra van szükségem, így elhatároztam, hogy dobbantok az országból! Amikor ezt megtudta, minden megváltozott, remek pár hetünk volt az utazásomig. A kinti meló nem igazán jött be, itthon viszont minden tekintetben pozitív dolgok vártak, így irány vissza!

Hazaérve viszont nem az a hangulat fogadott, amit igazból reméltem. Elvoltunk, de valahogy minden még a korábbi helyzetre emlékeztetett, így végül belekeveredtem egy kettős játékba (mert egy teljesen váratlan helyről viszont meglepő lelkesedést tapasztaltam), amiből mire lett volna valami, kiderült, gyorsan véget is vetettem a dolognak.

Szóval úja együtt, csak vele, de nem igazán tudta túltenni magát a dolgon, így nemsokára ő is lépett, és próbálkozott másnál. Konkréten lehúzott egy hónapot vele, de végül újra összekerültünk. Úgy voltam vele, hogy rendben, bosszút állt, kitombolta magából a haragot és minden baját, és alapvetően én okoztam ezt, így szavam sem lehet...

Azt hittem, innentől tiszta a lap, de csak most kezdődik a vesszőfutás. Nemsokára kiderül, hogy megint van valakije, de végül nem lesz a dologból semmi. Pár hónap múlva megint kitesz, hogy talált valakit, de pár hét után újra mellettem van. Visszafogadtam, mert úgy gondoltam, oké, érzékenyebb az átlagnál (ezt a családi háttere is nehezítette), még maradt benne valami a korábban történtekből.

Megint eltelik pár hónap és bejelenti, hogy találkozott valakivel, és meg fogja próbálni vele. Hát, ez már keményebb dolog lett, majdnem egy évet lehúz mellette, én persze ott vagyok a háttérben, amikor gond van, segítek (mert az új, az nem olyan, ő vele szórakozni lehet jól), ha beszélni akar, meghallgatom, végül úgy tűnik, megért valamit a dolgok jelentőségéből, és mikor már nagyon nem megy a jelölttel, otthagyja, és visszajön hozzám. Ő állítja, megváltozott, sokat jelentett neki, amit tettem érte ez idő alatt. Én persze szerettem, és vele akartam lenni, és hittem abban, amit mond, hogy tényleg változni akar, így úgy voltam vele, hogy a bizalom az első, és ha szeretem, akkor így is akarom, és talán azért kellett annyit szenvednem az elmúlt időben, hogy most végre továbblépjünk. Bár egy kicsit már úgy voltam vele, hogy azért tegyen kicsit ő is valamit a kapcsolatért, azonkívül, hogy engedi, hogy visszafogadjam...

Talán kitalálható, végül nem sok foganatja lett a dolognak, és jött az újabb „beszélnünk kell” mondat. Köpni-nyelni nem tudtam, hogy ismét ez van. A srác mellett eltelik újabb közel fél év, a forgatókönyv ugyanaz. Vele így jó, úgy jó, de mégis, amikor annak is vége lett, jó volt, hogy ott vagyok! Mostanra persze már sok mindenre rájött, és átértékelt, másképp látja a világot, és bárcsak rendbe hozhatná, amit eddig tett, a többiekkel eltöltött három év semmi hozzám képest. Én még mindig szeretem, újra megbízok benne, tényleg szeretném, ha végre vele megállapodhatnánk, és újabb szintre léphetne a kapcsolatunk. Amúgy is, hisz már ennyire másképp lát mindent, végre rájött, mik a valóban fontos dolgok az életben... már csak egy kis jelét kéne adnia, hogy tényleg bízhatok benne, és lehet rá alapozni, és hogy ennyi kavarás után kicsit értékelje az érte tett erőfeszítéseimet, bizalmamat, hitemet...

Nem találjátok ki, milyen levél várt egy hete... igen, újra... megint van valaki, aki más, mint a többi, akivel boldog lehet, mert ő már csak annyit akar... És nem érdekli, amit eddig iránta tettem és tűrtem, hogy bíztam és reméltem, ő inkább szeretne tiszta lappal indulni, az sokkal könnyebb, mint egy picit is bizonyítani nekem...

Azt még mellékesen az egészhez, hogy ezalatt az idő alatt én nem is nagyon próbálkoztam másoknál, mert hát végül úgyis együtt leszünk...

Szóval a nagy kérdésem, hogy vajon van még rajtam kívül ekkora idióta, aki ennyiszer hitt és bízott valakiben, és abban, hogy az emberek tényleg szeretnének kicsit javulni, és hogy tanulnak a saját hibáikból? És vajon ő is így járt végül, vagy talán van valaki, aki happy enddel jött ki a dologból?”