„Ágoston levelére reagálnék, és most a másik oldal, azaz az ő hölgytársa nevében és szemszögéből mutatnám be eme helyzetet hasonló tapasztalataimból” – írta nekünk egy újabb levélbeküldő, akit Mariannának kereszteltünk át. Azt mondja továbbá saját magáról írása bevezetőjében, hogy „hatalmasat csalódott, és a mai napig nem ragasztotta még össze a szíve széthullott darabjait”. Az egésznek az oka pedig egy olyan férfi, aki nagyjából úgy viselkedett, mint ahogy a korábbi levél beküldője, Ágoston bánt a barátnőjével. Az okok azonban, ahogy az a posztcímnek választott levélrészletből is kiderül, lehet, hogy merően mások voltak ebben az esetben, mint Ágostonnál de ezt majd elmeséli maga Marianna. Megosztaná ön is véleményét vagy saját történetét? Kérjük tegye ezt, méghozzá úgy, hogy megírja, ami a szívét nyomja, és elküldi a Randiblog email-címére!

„2 éve kezdődött az a huzavona köztünk, ami még most is tart. A mi esetünkben mindkettőnknek volt egy állandó kapcsolata, amik elég rossz állapotban voltak (nekem egy picit papucska, elégedetlenkedő mogorva pár, neki egy idősebb, uncsi lány, aki nem szereti, vagy inkább csinálja úgy a szexet, ahogy egy szerelmes lány csinálná). Mint két hasonló cipőben járó lélek, megosztottuk a magánéleti dolgokat, sokat beszélgettünk és a többit már valószínű mindenki kitalálja... Felajánlottam többet, de nemet kaptam. Oké, van ez így... De aztán nem ment a sima barátság, mert ugyanúgy megvolt a vonzás. Jött egy „újrakezdés” aztán happy boldogság, de aztán egy újabb nem... Ez elég sokszor lejátszódott, csak ahogy teltek a hetek-hónapok, úgy egyre közelebb kerültünk, amit csak engedett az időnk, titkos dolgok… Nem vagyok rá büszke, de ha meg kell tenni a cél érdekében… És tényleg mindenem nekiadtam. És kaptam is, hogy bárcsak… de jó lenne… Hát akkor hajrá!...Őőő...nem.. Miért nem? Nem tudom.

Csak – mint Ágoston párjánál is lejátszódhatott –, nagyon bántott a visszautasítás, de annál jobban szerettem, mintsem az újabb közeledésre, incselkedésekre ne reagáljak pár nap múlva. De mit ért el vele? Nagyon is sokat! Sokat megtanultam magamról! Míg az elején teljesen letaglózott, úgy éreztem, egy rakat szar vagyok, hogy egész biztos nem adok eleget (ahhoz képest a csajhoz képest, aki nem szereti, nem kívánja, nem gondoskodik róla… francokat! én kívánom, szeretem, apró kis ajándékokkal elhalmoztam, figyelemmel, és megvolt az extra tüzesség… igen! kedves nőtársaim, kell nekünk az erős-határozott-odacsap az ágyhoz-pasi, de szeretünk gondoskodni és szerelmet viszont kapni, nem gáz, ha nem nyomjuk a feminista mozgalmat).

Most már másképp látom. 2 év után kaptam egy olyan magyarázatot, hogy „félt tőlem”. Magyarán (mint ahogy Ágoston is írta... ááá kikészülök az ilyen hozzáállástól) én szép, okos stb., ő nem szép, nem egy kandúr hapsi, és mivel alap kijelentésem volt, mert hát mindent megbeszéltünk, amit a párjainkkal egyáltalán nem, szóval mivel én szeretnék végre egy olyan valakit, aki határozott-erős (és odacsap) és férfiként áll mellettem, nahát ő ehhez kevés lenne. De tudjátok, az a fura, hogy az elején tudott ilyen lenni, máskülönben nem veszem észre ezt a kisugárzást, ami annyira vonzott, mint még soha! És nem számított, mit mondok... Hát sajnálom akkor. Éppen ezért kezdtem úgy, hogy csalódtam. Megjátszotta? Nem hiszem, ilyet nem lehet, ha nem akarnád te is éppen ezt! Ha nem ezt hiányolnád a mostani kapcsolatodból!

Azóta már változott bennem ez. Megbeszéltem otthon a dolgokat és változtattunk. Még többet nyújtok otthon, sportolok, dolgozom, tanulok, elterelem a figyelmem és az agyam a régi emlékekről.

De az én Ágostonom örökre a szívemben lesz, szeretni fogom, mert… nem tudom. Mert hiába viselkedett így, alázott a nemekkel, nem voltam fontosabb neki annál a másik lánynál. De lányok, ez van. Nem lehet mit csinálni, ha a férfiak hülyék és érthetetlenek, és hagyják, hogy elszalasszák életük legjobb fogását. Tovább kell lépni és nem szabad hagyni, hogy az önbizalmunkat elvegyék. Tanulni kell belőle, megbecsülni, amink van és mindent megbeszélni a másikkal.”