A mai posztban egy brit esküvő megható története olvasható. A Holmes családban két gyerek volt, Russell és Claire. Közülük Claire látható a képeken, ő most ment férjhez. Bátyja, Russell azonban öt évvel ezelőtt elhunyt: 2008-ban, bútorrakodás közben egyszer csak összeesett, és mire a kórházba értek vele a mentők, már csak gépekkel lehetett életben tartani. Agyvérzés vitte el, pedig csak 26 évet élt. Halála azonban életmentés is volt, mivel a Holmes család elfogadta a felkérést szervdonornak, így Russell Holmes májának egy részét egy akkor 13 éves lány kapta meg, Abi Richardson. (A fiatalember májának másik részével is megmentettek valakit, és mindkét veséjét is átültették.) Az öt évvel ezelőtti transzplantáció nélkül a májbetegséggel született, most 18 éves Abi Richardson ma valószínűleg nem élne.

Az egyébként névtelen szervadományozás megtörténte után három hónappal Richardsonék valahogy mégis felvették a kapcsolatot Holmesékkal, és a két anyuka levelezésbe kezdett. Egy évvel a baleset után találkoztak is, Pauline Holmes, a fiát azóta is gyászoló anyuka így számol be a találkozóról: „Abi megölelt és megköszönt mindent, és mindannyian sírni kezdtünk, annyira megható volt. Bár idegenek voltunk, mégis volt közöttünk egy kötelék.” A két család azóta is kapcsolatban maradt, és Abi Richardson volt az első, akit Claire Holmes idén felkért koszorúslánynak – ezzel végülis egy kicsit mintha bátyja is jelen lett volna a nagy napon, amikor különösen fájó, ha nem tudunk együtt lenni legközelebbi rokonainkkal.