Teljesen mindegy, ki, csak bennem legyen

„Vendel levelére szeretnék válaszolni, női szemszögből, természetesen” – a Hortenzia álnevet kapta tőlünk az az olvasónk, aki a fenti bevezetővel kezdte levelét. Hortenzia nem mondja magáról, hogy szintén szexfüggő lenne, mint egy másik levélbeküldő, aki ugyanerre a levélre reagált, de az biztos, hogy ő is olyan szabadossággal vetette bele magát a szexuális életbe, ami inkább csak férfiakra jellemző. Hortenzia lefegyverző őszinteséggel ír az életéről és tapasztalatairól, ezért amennyiben önnek nem kenyere a szókimondás, ne görgessen lejjebb. Ha viszont önben is van néhány szó, amit szívesen kimondana, írja meg őket nekünk a Randiblog email-címére!

„Húszas éveim elején járó fiatal lány vagyok. Nem az a tipikus, átlagos tucat, hanem inkább a dekoratív, különleges, bájosabb személyiség, teltkarcsú, viszonylag magasabb nők táborához tartozom. Tizennyolc éves koromban vetettem véget egy nagyon hosszú, egész komoly, ám sok akadályt látott távkapcsolatomnak, majd egyedül maradtam 10 hónapig, távol az otthontól. Az internet adta lehetőségekbe menekültem, a laptopom és a különböző csetes oldalak voltak a legjobb barátaim. Úgy éreztem, hogy most, friss szingliként nem szabad sokáig fenntartani ezt az állapotot, no lám, legyen gyorsan valami nyugtató, szégyenérzet nélküli kefélés. Nem volt, pedig találtam volna rá embert már aznap este. Át is mentem hozzá, és egész hajnalban ott ültem az ágya szélén, miközben figyeltem, hogy számítógépezik. Beijedtem valamitől, amit most már csak nevetséges apróságnak tartok.

Három és fél éven át vonultam önkéntes apácazárdába (értsd képletesen) és se csók, se önkielégítés, sem szex, semmi – merténtöbbetérekegydugásnál-elvet követve, naivan gondoltam, ez mennyire jó. Én, aki ezt ennyi ideig fenntartotta... hirtelen átesett a ló túlsó oldalára, amikoris megtörtént életem első egyéjszakás kalandja. Bár iszonyatosan szar volt, elképesztő volt a felismerés: ebbe nem lehet beledögleni, nem fáj, meg lehet szokni, rá lehet kapni. Itt kezdődtek a gondok. Akkor, onnantól kezdve úgy éreztem, hogy teljesen mindegy ki, csak bennem legyen és felpróbálhassam, mint egy kibaszott ruhát a próbafülkében. Ha esetleg nem passzolt, kényelmetlenné vált, nem tetszett valami rajta, visszaakasztottam a fogasra és kisétáltam a francba – így ment ez éveken keresztül. Nem kell azt gondolni, hogy én fűvel-fával összefeküdtem, igazából tízes nagyságban SEM mérhető azok száma, akik már jártak a bugyimban.

Egyéjszakás egyéjszakást követett, azt hittem, ennek van értelme, hogy kell a francnak hosszú kapcsolat meg érzelmek, elég nekem a puszta testiség. Kezdtem nő létemre átfordulni férfivá, belegondoltam, hogy mit éreznek ők, amikor skalpot gyűjtenek vagy flörtölnek, amikor berángatnak valakit leszopni a WC-be, amikor csak simán felhúzzák a másikat, aztán otthagyják. Rájöttem, hogy ez kurva jó, és hogy élvezem is. Teljesen kifordultam magamból, csak dugtam, akivel éppen kedvem volt, és kellőképpen leinformáltam vagy magamba bolondítottam. Tönkretettem olyanokat, akiket addig hülyítettem, míg belém nem szerettek vagy többet nem akartak, mindig kihasználtam őket, aztán lekoptam. Nem bírok mellettük megmaradni. Képtelen vagyok rá. Volt, akinek nem állt fel rám, de hajtogatta, hogyha már ennyit utazott, akkor nem megy haza anélkül, hogy nem dugott meg.

Volt, aki aktus közben szállt ki és közölte, hogy többet akar tőlem, és azt nem így kéne csinálni, hanem többet érdemlek, blablabla...

Volt, aki hamar eldurrant, más pedig el se tudott menni, aki nyalni képtelen volt, és olyan is, aki azt hitte, attól indulok be, ha csúnya szavakat suttog két lökés között. Kiábrándító volt az összes, de komolyan.

Próbálkoztam a barátság extrákkal kapcsolattal is, egy évszakon át hetente kétszer elintéztem magamnak potyadugásokat, de olyanokat, amiket soha nem fogok elfelejteni, olyan királyak voltak. Nem szerettem a srácot, de többet éreztem iránta, minden valószínűséggel a szexszel meg tudott fogni. Ő viszont elküldött a picsába, mondván, hogy maradjunk ennél a szintnél, de ürítésre tökéletes vagyok. Itt kezdtem érezni, hogy gebasz van...

Hogy mikor világosodtam meg afelől, hogy valamit mocskosul szarul csinálok? Csak nemrég. Amikor másfél hónapig randizgattam valakivel, aki egy rohadt padon képes lett volna megdugni, még szakadó ónos esőben is. Ez a valaki ennyi idő elteltével olyan randira hívott, ahol sem vacsora, sem film, sem romantikus gyertyafény nem volt, csak kőkemény, tudatos baszás… és hogy hol van a probléma? Ott, hogy reggel felkeltett, hazaküldött, hívott egy taxit és kifizetett. Leblokkoltam, de azóta sem láttam, nem jelentkezik… A taxisnak csináltam csodás borravalót, ennyi örömöm volt ebben a megalázó helyzetben. A mai napig nem térek magamhoz igazából, nagyon megviselt ez az egész, haragszom magamra és próbálom bebizonyítani magamnak, hogy tényleg nem vagyok ilyen, ez csak egy menekülési és önigazolási időszak volt az életemben. Az egyik oldalról azt gondolom, hogy egy tapasztalatokra hajtó, teljesen normális fiatal nőként viselkedtem, a másik oldalról viszont nem látom magamat másnak, csak egy ócska kurvának. Rohadtul nem érte meg, tényleg, marhára nem. Nem lettem tőle se több, se kevesebb... csak hát a saját káromon voltam kénytelen megtanulni.

Hogy mégis miért pont Vendel levelére válaszoltam? Mert van egy férfi az életemben, akit, úgy gondolom, hogy szeretek. Soha semmi nem volt köztünk, még egy csók se, de valamiféle kémia vagy a levegő izzása az létező dolog kettőnk között. Kerülgetjük egymást évek óta, mint a forró kását. Mindig, minden alkalomkor rá gondoltam, ő járt a fejemben. Nem tudom, tudja-e, mit érzek iránta, vagy egyszerűen fel sem akarja fogni, mert neki ez nem megy. A sors iróniája,hogy pont ez a férfi mondta nekem, hogy mielőtt bárkivel kapcsolatot létesítek, legyen az szex, randi, komolyabb tervek… előtte mutassam be az illetőt neki, legalább fényképen, emailben, hogy ő is rábólinthasson, hogy az adott kiszemelt megcsinálhat-e. Ki érti ezt?!

Hölgyeim! Óvatosan...!!! Embernek és nőnek kell maradni ebben az embertelen világban.”