Ezért regeltem le a nem fizetős társkeresőről

„Kétgyermekes özvegyasszony vagyok. Ez elég hülyén hangzik így, de hát ez az igazság” – az Elza álnév jutott annak a levélírónak, aki ezt a bevezetőt írta története elé. Maga a beküldött történet azonban nem a férj haláláról vagy a gyászról szól, hanem a társkeresésről, pontosabban egy konkrét férfiról, akivel Elza a társkeresés közben összeakadt. Nem lövünk le sokat a poénból, ha azt mondjuk, itt megint az anyagiakról lesz szó, valamint arról, amikor az egyik fél szerelmes, és egy ideig szinte mindent eltűr és mindenre hajlandó. De csak az egyik fél, és csak egy ideig... Ha önnek is van tapasztalata az ilyen kapcsolatokról, kérjük, írja meg a Randiblog email-címére!

„Idén regisztráltam egy társkeresőre. Tulajdonképpen lazább kapcsolatot akartam, valami olyasmit, amiből mindkét fél az örömöket aratja le, semmi összeköltözést, csak közös programokat és jó szexet. Bevallom… Elég gyorsan rá kellett jönnöm, hogy a jó szexet mindenki nagyon szívesen fogadná, csak a közös programok, a kedvesség és mindenféle olyasmi nem fér bele, ami egy normális párkapcsolatban benne foglaltatik. Az első fickó, akivel megismerkedtem, hazudott a családi állapotáról, a következőnél már előre kikötöttem, hogy második nem szeretnék lenni semmilyen nő mellett sem. Ez volt az legelső – általam – tisztázott dolog. Az illető égre-földre esküdözött, hogy hozzá bármikor mehetek, még véletlenül sem találok nála nőt.

No de az anyagiak. Én elég jól keresek, el tudom tartani a két gyereket, van saját kocsim, saját házam. Nem okoz gondot elmenni ide-oda, megvenni egy mozijegyet, beülni valahová egy kávéra, de egy vacsorára sem. Az első sokk akkor ért, amikor kiderült, hogy a fickó, akivel megismerkedtem, tulajdonképpen csak egy nyomorúságos szobát bérel. Jó, hát ez nem lett volna akkora gond, én elég alkalmazkodó is vagyok, meg nincsenek is különösebb elvárásaim, a férjemnek sem volt semmije, amikor megismerkedtünk, közösen teremtettük meg a mostani életünket. A szex jó volt a fickóval, ez nagyban elősegítette azt, hogy hamar túl tudjak lendülni a lakásproblematikán. Gondoltam, majd nálunk leszünk. Telt az idő, a fickót kirúgták az állásából, annyi pénze nem volt soha, hogy felhívjon telefonon, úgy találkoztunk mindig, hogy én elmentem érte, majd akárhová mentünk, én hívtam meg egy kávéra, kajálni, mindenre. Főztem is neki, ő leadta a rendelést, hogy mit szeretne enni. Egy darabig ez ment is.

Aztán ő bevonult egy szanatóriumba. Éjjel előtte felhívott, megbeszéltük, hogy elviszem majd kocsival (vidéken van a hely, de nem túl messze), majd közölte, hogy fel kéne hívnia a testvérét, mert nincs egy fillérje cigire se, hogy lehetne ő ott meg egy forint nélkül. Adtam neki kölcsön pénzt... Hát, azt nem kellett volna. Utólag derült ki, hogy akkor már régesrég visszakönyörögte hozzá magát az előző barátnő. És, hogy a szanatórium konkrétan alkoholelvonó volt. (Igen, tudom... idióta vagyok, de nem volt eddig egyetlen egy ilyen tapasztalatom sem, rajta meg nem látszik.) Nem túl hosszú kapcsolatunk során volt még olyan is, hogy eljött hozzám, megkért, hogy vegyek neki cigit, majd velem hisztizett, hogy nincs a közelben éjjel-nappal nyitva tartó bolt (este volt már), kénytelen voltam autóba ülni vele, elvinni egy benzinkútra cigiért.  Nem sokkal később szakítottam vele. Nemcsak az állandó pénztelensége miatt, hanem akkor derültek ki a barátnős ügyei, de amúgy is egy zűrös pali, nem is részletezem, szerintem sokan el se tudják képzelni, hogy ilyesmi egyáltalán létezik. Beválasztottam rendesen.

Nem sokkal a szakításunk után még felhívott vidékről (kb. 200 km-ről), hogy azonnal menjek érte, mert elvesztette az összes iratát, többek közt azt is, amivel ingyen utazhat a vonaton, nincs pénze, de persze majd kifizeti a benzint, de menjek érte, mert (addigra talált másik állást) másnap dolgoznia kell menni, legközelebb vonat meg csak hajnalban van. Nem könnyen, de rábeszélt. (Igen, tudom, megsajnáltam.) Elindultam este érte kocsival. Közben folyton hívogatott, hogy tényleg megyek-e, és hogy ne addig menjek, ameddig megbeszéltük, mi az nekem még 50 km, menjek kicsivel tovább. Mondtam neki, hogy míg odaérek, nyugodtan stoppolhatna is, hogy ne kelljen megtennem azt az 50 km-t, erre mondta, hogy mit képzelek én, csak a csövesek stoppolnak... Na igen, akinek saját fuvarozója van, az megengedheti magának, hogy ne legyen „csöves”. Mikor odaértem érte, kiderült, hogy mátó részeg, és vele van egy barátja.

Na, ekkor telt be újból a pohár, a hosszú út alatt többször tartottam ott, hogy nemcsak, hogy kirakom az autóból, hanem egyenesen kihajítom menet közben. Persze nem tettem.

A pénzem „természetesen” azóta sem kaptam vissza, a benzinpénzt sem, pedig 200 km oda-vissza már elég tetemes összeg. A legszebb történet pedig az volt, amikor meghívott valahová kávézni, bement fizetni, csak a kiszolgáló nem akart vele épp akkor foglalkozni, várnia kellett volna, ő azt nem tette, kijött és közölte, hogy minden OK, mehetünk. És eljöttünk. Ezt is utólag tudtam meg.

Szóval azóta leregeltem arról az oldalról, ahol nem fizetősen is lehet regisztrálni, nekem több olyan férfi nem kell, aki mobilról netez 20 forintért, és fizethetek neki az ég egy adta világon mindent. Annyira még sem öreg, sem csúnya nem vagyok.”