horoszkóp

3 tipp, hogy ne barátként, hanem férfiként tekintsenek önre a nők

2013.12.21. 17:08

Rengeteg egyéb érdekes téma adódott az elmúlt napokban, úgyhogy kicsit el vagyunk maradva a Randiblog levelezésének továbbgöngyölítésével. Pedig az érdekes levelek folyamatosan érkeznek önöktől (ezúton is köszönjük őket mindenkinek!), ebben a posztban gyorsan hármat is közlünk egyszerre. Az alábbi három olvasói levél már csak azért is tartozik össze, mert ugyanarra a posztra, ugyanannak a személynek válaszol mindhárom beküldő.

Idézünk két kulcsmondatot a korábbi posztból, amelyben Ambrus álnév alatt számol be egy fiatalember a gondjáról: „általában ha úgy érzem, hogy szerelmes vagyok valakibe, akkor általában csak a barát szintig jutok el, tovább sosem. Össze se merem már számolni, hányszor jártam így és hányszor hallottam már, hogy szeret, mint barátot és nem akar elveszíteni (!), de összejönni se akar velem.” A történet innen kezdve természetesen még folytatódik, érdemes elolvasni az egész posztot. Természetesen roppant izgalmas volt elolvasni, mit tanácsol erre a többi olvasó, alább a válaszok közül a három legérdekesebbet adjuk közre. Ha ön is hozzászólna, ha valami gondja van, vagy ha szívesen elmesélne valamit, kérjük, írjon ön is a Randiblog email-címére!

1. Armand

Egyszerű a megoldás: kezeld nőként, ne barátként!

Lehet, ez egy egyszerű mondat, és elsőre nem is igazán érted, mit akarok vele mondani, de rögtön közelebb viszlek a megoldáshoz. A legjobb kapcsolatom nekem is olyanból volt, amikor nagyon közel kerültünk egymáshoz barátként.

Szóval: a fenti mondatomra nyilván mondhatod, de úgy kezeld, kedves vagy vele, aranyos, segítőkész, meghallgatod, egy hullámhosszon vagytok, figyelmes vagy vele... stb.

Ez így mind rendben is van, de mikor mondtad neki, hogy szép, hogy szexi, hogy felizgat, hogy imádod a szemét, a száját a fülét? .... Gondoltam, ezért nem érez irántad vonzalmat. Ne beszélgess vele ezekről a témákról, csak néha bökd neki oda: szexi rajtad ma ez a ruha... És beszélgettek tovább.

Nem akkor fogod meggyőzni, ha folyamatosan beszéltek róla, ugyanis nem az agyát, nem a logikáját kell meggyőznőd róla, hogy te vagy az a férfi, akire szüksége van, hanem az érzéseit.

Mivel most szakított a párjával, valószínűsíthetőleg az önbizalma nincs rendben. El tudod képzelni, hogy egy nőnek mennyit jelent, ha valaki szépnek találja ilyen helyzetben? Nézz rá úgy, mint egy nőre, lássa a szemeden, hogy bármelyik pillanatban rávetnéd magad. Innentől kezdve nőnek érzi magát melletted, te pedig férfi leszel a szemében. És hidd el, ha ez így lesz, nem lesz férfi vetélytársad, aki jobb választás lenne nálad, hiszen a szíve részben a tiéd.

Persze a fentiek nyilván csak tippek, nem biztos, hogy egy az egyben alkalmazható nálatok, de vond le belőle a konzekvenciákat. Szóval még egyszer a jó tanácsom: tedd nővé, és te leszel neki a férfi!

2. Ármin

Ambrus problémája is ugyanarról a tőről fakad, mint a legtöbb hasonló cipőben járó srácé. A dolog nem olyan komplikált, mint azt elsőre hiszi. Arról van szó, hogy nem elég jó külsőre, és nem jön be a csajoknak. Emberileg rendben van, így barát lehet, de többihez már nem jön be a feje. Ha tetszett volna bármelyik csajnak, akkor nem hülyítenék ilyen „velem mennyire egyszerűbb és jobb lenne” szöveggel, hanem szexelnének vele.

Ez ellen annyit tehet, hogy javítani próbál a külsején. Lejár edzeni, és megpróbál izmot magára pakolni. Annyiból szerencsés, hogy legalább a magassága nagyjából rendben van. A fején ez sem fog változtatni, de némi beruházással felújíthatja a ruhatárát, ami szintén dob a megjelenésén.

A kliséket el kell felejteni. A szerelem a külsőnek szól, a barátság a belsőnek. Külső nélkül nem fog menni a csajozás, még egy teljesen átlag srácnak is pokolian nehéz és rengeteg munkát kell beletennie. És a siker még így sem garantált. Simán beleléphet abba, hogy évekig semmi nem jön össze. Hosszú évek munkája azonban kis szerencsével sikert eredményezhet.

Az a szomorú helyzet, hogy a többi tulajdonsága csak akkor lesz vonzó, ha külsőre vonzónak találják és nem fordítva. Természetben futni/bringázni egy vonzó dolog, ha egyébként bejön az ember. Különben csak unalmas hobbik. Minden tulajdonsága kettős megítélés alá esik, függően attól, hogy külsőre bejön-e. Ha pl. kick-boxolna és helyes fiú lenne, akkor a kick-box férfias lenne. Ha nem tetszik, akkor egy agresszív állat. És így tovább...

Ami a legfontosabb: nem szabad lemennie pincsibe. Ne hagyja, hogy kihasználják semmilyen téren.

3. Ábel

30 éves, középfokú végezettséggel rendelkező, nyelveket beszélő, szellemi munkát végző fiatalember vagyok. A megjelenésemmel nincs gond, átlagos termetű, fizikumú, kellemes megjelenésűnek tartom magam, illetve tartanak. Úgy általában elmondhatom, hogy boldog, kiegyensúlyozott életet élek a mostani párom mellett, nyilván vannak néha koccanások, de ez természetes.

Régebben nem volt ez így, pattanásos kamaszként rengeteg visszautasítást kaptam a lányoktól, egyrészt azért, mert én nem tartoztam az osztály „menő” klikkjéhez, másrészről pedig azért, mert szóban valamiért nem ment úgy a kommunikáció az emberekkel, mint írásban. Írásban minden egyszerűbbnek tűnt, volt időm kikristályosítani a mondanivalómat, míg verbálisan elvéreztem egy-egy hirtelen gondolatmenet-váltásnál, esélyem, időm sem volt válaszolni, gyalázkodó poénok céltáblájává válva ez által – talán erre többen is emlékeztek tizenéves korotokból.

Meglovagolván az akkoriban elterjedő Internet anonimitását és lehetőségeit, én is vad csetelésbe kezdtem délutánonként a félhomályos gépterem mélyén, ahol arcomon a monitorfény vetett vad árnyékokat. Talán mondanom sem kell, hogy számos sikerélmény kapcsolódik emlékeimhez ebből az időből, rengeteg lánnyal – legalábbis mai fejjel visszagondolva REMÉLEM, hogy lánnyal – beszélgettem, osztottunk meg egymással vad sztorikat, érzéki gondolatokat vagy éppen szerelmi vallomásokat. Egyszóval ment a dolog, ámbár találkozáshoz soha nem vezetett, esetleg egy-egy fényképcseréhez, mely után kölcsönösen elfelejtettük keresni egymást – engem a kilók, őket a pattanások zavarták, fotosopp pedig még nem volt.

Teltek-múltak az évek, „felcserepedtem”, hogy a költő szavával éljek. Kinőttem a pattanásos kamaszt és lecseréltem a mostani porhüvelyem előbőrére. Már szavakkal is ki tudtam fejezni magam, több társaságban is sikereket értem el szúrós poénjaimmal, megértésemmel, és rengeteg barátot szereztem empatikus beszélgetéseimmel. Ám lányokat továbbra sem tudtam felcsípni, az udvarlás valahogy nem ment, valamit mindig elbaltáztam, ezért a szárnyukat bontogató randioldalak felé fordultam. Fényképes önéletrajzot töltöttem fel, én csak így hívom, mindenki a tanultságát, az előnyeit és/vagy hátrányait, a motivációját írja bele profiljába, CV ez, ha mondom. Küldtem aztán a lányoknak egyénre szabott levelet, sablonlevelet, vagy csak egyszerűen csetelést indítottam velük. Három nap után már randiztam, két hét után már az első „barátnőféleségem” karjaiban töltöttem az éjszakákat. Ez is volt a baj, hogy nem Ő töltötte az ÉN karjaimban...

Aztán elkapott a láz, ritka trópusi látószervi betegség, a neve vérszem! (idézet Vavyan Fable, A pepita macska c. könyvéből). Az összes létező, világhálón fellelhető fórumon csajoztam, sikert-sikerre, libát-libára halmoztam, egyre több és több ideig tartottam magam mellett aktuális barátnőmet, csodálatra méltó rutint szerezve közben a kinek-és-mit-írjak-hogy-ne-sablonlevélnek-látszódjék témakörben, csúcsra járatva az onlájn udvarlást.

Aztán, mint minden lufi ha túlfújják, ez is kipukkadt. A hipszter- és fotosoppmester-korszak beköszöntével az internetes fórumokat elárasztották a szexuális önképüket folyton pozitív megerősítésre felkínáló kislányok, lányok, nők. Egyre többször futottam bele az „én csak ismizni meg dumcsizni jöttem ide, amúgy van pasim” jellegű dumákba. Lelkesedésem lelohadt, ám az eltelt évek tapasztalata és az érettség együttese végre elhozta a megváltást: a személyes ismerkedés képességét. Több buliban felszedett, egyéjszakás kaland után hozott össze a sors egy köztéren a mostani barátnőmmel, menyasszonyommal, nem is kellett hozzá más, csak egy rosszul beállított fényképezőgép, melynek rendbetételéhez a tömegből engem választott – tudjátok, a fiúk biztos értenek minden kütyühöz – és némi tartalmas beszélgetés a fránya, elátkozott, lelketlen vagy éppen lélekkel rendelkező, ez esetben egészen biztos egy épp menstruáló lány attitűdjével megáldott elektronikus tárgyakról. És boldogan élünk – házasság, gyerek, veszekedés, kötött pulcsi, lábnál kutya, családos vacsora, miért nem terítettél rendesen karácsony.

Hozzászólna?

Kövessen minket a Facebookon, ahol lehet kommentelni! De emailt is írhat a Randiblog címére.