Talán már nem kell külön mondani, de idén ez az első olvasói levél, amit közzéteszünk, ezért újra elismételjük az összes tudnivalót, ami nyilván valamennyi ilyen posztra vonatkozik. Természetesen beküldőink személyes adatait és elérhetőségét bizalmasan kezeljük, az azonosításra alkalmas részleteket pedig megváltoztattuk az alábbi történetben is. Igazából nem az elmúlt héten történt ez a sztori, hanem korábban és persze a beküldőjét nem Leonának hívják, ezt a nevet csak mi adtuk neki. Nem szeretnénk kellemetlenséget senkinek, csak egy érdekes, tanulságos és/vagy jellemző történetet továbbítani, amit egy ismeretlentől kaptunk emailben. Olvassa el ön is Leona izgalmasan induló, de kellemetlen meglepetésekkel végződő románcának történetét, aztán, ha van kedve, írja meg nekünk a véleményét vagy saját sztoriját a Randiblog email-címére!
„Tegnap elég nagy csalódás ért egy férfival kapcsolatban. Tekintettel arra, hogy ismeretségünk 2 hete tart, a csalódás nem az a fajta szívfájdalom, hanem pusztán átverve, megalázva érzem magam. Rómeót, aki egyébként olasz, de jelenleg itt él és dolgozik, 2 hete ismertem meg, éppen leszálltam a buszról, amikor is ő leszólított a megállóban. Jól elcsevegtünk, habár igazából próbáltam lerázni, mert éppen egy baráti találkozóra siettem, amúgy sem az én stílusom utcán ismerkedni, viszont nem hagyta magát.
Elkérte a számomat, mondt am neki, hogy ne keressen, majd megkeresem Facebookon. Nem tulajdonítottam nagy jelentőséget az esetnek, habár jófej, szimpatikus volt a srác, de kíváncsiságból megkerestem másnap, és utána elkezdtünk chatelni. Felvetődött a találkozó is, így pont 1 héttel a megismerkedésünk után egy pénteki napon ott találkoztunk, ahol minden elkezdődött. Elöljáróban annyit elfelejtettem közölni, hogy elég sok fényképen be van jelölve egy bizonyos Júlia által, akinek az adatlapja azt az infót tartalmazta, hogy kapcsolatban, hogy kivel, azt nem tudni.
Rómeó nagyon kedves, jófej, laza, de mégis gavallér volt az egész este alatt. Elmesélte, hogy tavasszal szakítottak Júliával, aki kint tanul Münchenben, őt pedig szeptemberben ide hívták dolgozni, azóta él itt. Találkoztunk pár barátjával is, kellemes este volt, habár becsiccsentettem egy kicsit, és nagyon nem volt kedvem hazaéjszakaizni a pénteki tömegjáratokkal.
A csók is hamar megvolt, ezért gondoltam, ha már ilyen lazák vagyunk, megkérdezem, hogy nála alhatok-e. Persze közöltem vele előre, hogy ne álmodjon semmiről. Az együttalvás tényleg ki is merült ennyiben (természetesen, mivel férfiból van, bepróbálkozott, amit sikeresen hárítottam), másnap elvitt reggelizni és megbeszéltük, hogy vasárnap újra találkozunk és főz nekem valamit. A vasárnapi találkozót lemondta arra hivatkozva, hogy szombaton bulizott és másnapos, felajánlotta helyette a keddet vagy szerdát, amikor nekem jó. Megbeszéltük, hogy kedden 8-kor vár az elkészült vacsival.
Hétfőn valami azt sugallta, hogy nézzem meg Júlia adatlapját a közösségi portálon, és lám, még mindig kapcsolatban volt, már az is ki volt írva, hogy kivel, hát persze, hogy az én Rómeómmal. Mikor kérdőre vontam, annyit mondott, hogy még nem szakítottak hivatalosan, de ez egy bonyolult, hosszú sztori, mert a lány miatt jött Magyarországra, aki fogta magát és itthagyta őt egyedül a szarban és szeptember óta 2-szer találkoztak csak. Mondom az engem nem érdekel, hazudott nekem és nem akarok vele találkozni, erre ő csak annyit reagált, megért, legyen, ahogy akarom.
Végigsírtam az estét. Nem is miatta, hanem emiatt az abszurd helyzet miatt.
Annyi pofont kaptam az élettől, amiket egyre nehezebb feldolgozni, sose volt igazi kapcsolatom, tavasszal szakítottak velem, az maga volt a pokol, pszichológushoz jártam, hónapok kemény munkája volt feltenni az i-re a pontot a lelkemben és elengedni azt az exet. Erre most, amikor már végre talpon voltam, nyitottan a világra, bízva magamban, megismerkedek egy férfival, akinél éreztem a pillangókat a hasamban (ami nem gyakori, randizgattam nyár óta, de nem volt meg az összhang soha), megint átvernek. Hálás vagyok a Facebooknak, hogy van, mert különben jól beleszeretek ebbe a hazug csalóba, és csak arra eszmélek, hogy kiteszi a szűrömet, mert szíve hölgye visszaköltözött az országba (nyilván erre vár, ezért nem ment vissza Olaszországba).
Szóval Kedves Blog, ugye legyünk nyitottak az újra, ismerkedjünk, adjunk esélyt mindenkinek. Én ezt tettem eddig, csinos, okos, jófej csajszi vagyok (habár nyilván sok sérelmet hordozok magamban a múltból), de valahogy 26 évesen már az ember nem ezt várja már az élettől. Kezdem ezt unni, szerinted én leszek az a fajta nő, aki magányosan fog megöregedni?”