„A szombati olvasói levélre szeretnék reagálni, a másik oldalról” – ma egy hete jelent meg egy posztunk azzal a címmel, hogy Első kérdése mindenkinek, hogy mi történt az apjával. Ebben a beküldő, Piroska azt sorolja, hogy milyen tipikus hibákat szoktak elkövetni a férfiak társkeresés közben, és ezek között azt is említi, hogy zavarja, hogy mivel a profilján megadta, hogy van gyereke, rögtön mindenki rákérdez az apára. Az alább olvasható levél beküldőjét Pálnak hívják (illetve csak mi hívjuk így, az igazi neve valami más), és ő azt fejtette ki, hogy a férfiak miért szokták ezt a kérdést rögtön az elején feltenni. Ezek után kíváncsiak lennénk az ön véleményére és tapasztalataira is: ismerkedéskor mikor és hogyan kell vagy szabad rákérdezni a potenciális partner gyerekeire és volt házastársaira? Ha ön is volt már ilyen szituációban társkereséskor, kérjük, mesélje el tapasztalatait! A beszámolókat és véleményeket szokás szerint a Randiblog email-címére várjuk.
„Nemrégiben volt szerencsém (?) randizgatni egy kisgyermekes egyedülálló nővel – igaz, nem netes társkeresőn keresztül, de a porontyos kapcsolatkezdemény szempontjából azt hiszem, ez mindegy is.
Kedves levélíró, nem bunkóságból (legalábbis nem feltétlenül) kérdezi meg a pasijelölt, hogy mi van az apával. Jó tudni előre, hogy az ember mibe mászik bele. Ugyanis abszolút meghatározó tényező lehet abban, hogy téged még továbbra is megfelelő partnernek tart-e.
Előfordulhat, hogy a gyerek apja börtönben van, és ha onnan szabadul, nem biztos, hogy örömmel nézi az újdonsült krapekot, aki a nejét reszelgeti. Megint más eset, ha az ex szó nélkül lelépett a francba, és azóta se hallottál felőle. Ez talán az egyik legjobb eset (már férfiúi szemszögből), kivéve, ha pár év után úgy dönt, mégiscsak felbukkan. (Jaj, inkább őt választanám, a gyereknek is jobb, ha az apja neveli, stb.) De ha békés volt az elválás, a férfi rendes, fizeti a gyerektartást, hétvégente foglalkozik a gyermekével, egyszóval végig jelen van. Itt az jelentheti a problémát, hogy az új pasi tekintélye kb. 0 lesz, az ő szerepe kimerül a számlák fizetésében, de nevelni, na azt már nem, mit képzel magáról... (És az a jobbik eset, ha ezt csak az apa mondja, mert olyanról is hallottam már, ahol az anya is.) Persze az is lehet, hogy megözvegyültél, itt ugye a fenitek nem játszanak.
Ha egy férfi úgy dönt, hogy kellesz neki, és ezért cserébe elviseli a gyerekedet is – mert az első időkben mindenképpen erről lesz szó, még akkor is, ha kézzel-lábbal tiltakozik, ha ez szóba kerülne, akkor is van joga idejében tudni, hogy mit vállal magára. Gondolom, neked se az a célod, hogy olyannal randizgass, akinek a jelenlegi felállás nem felel meg, és csak a 3. randin derül ki, mert addig nem „illik” a témát szóba hozni.
És akkor jöjjön a véleményemnek a legkevésbé népszerű része. Csak remélni tudom, hogy a kezdeti jogos(nak vélt) felháborodás után azért legalább az elgondolkozásig el lehet jutni. Szóval: a gyerekkel rendelkező nőknek sajnos szűkebbek a lehetőségei, ha párválasztásról van szó. Mindenkinek megvan az ideális jelöltről a listája, pl. jóképű, humoros, határozott, nagylelkű, autója-háza van, rendelkezik koronával és fehér lóval, stb. (nyilván egyénenként változó). Az anyukáknak azonban a lista eleje körülre be kell azt a tulajdonságot is illeszteni, hogy az illető legalábbis elfogadható apa – már most. A legtöbb férfi a legenda szerint akkor válik apává, amikor először fogja a kezébe a saját gyerekét, ezt ebben az esetben nem lehet megvárni.
Úgy tűnhet, hogy én azon a véleményen vagyok, hogy az egyedülálló anyának mindent el kell tűrnie a férfi kedvéért, de ez nem igaz. Ugyanis annak a pasinak, aki magára vállalta, hogy más gyerekét neveli fel, nos, neki is rengeteget kell áldoznia, hogy a kapcsolat működhessen. Kezdve azzal, hogy ő eleve úgy indul, hogy az anya számára ő maximum csak a második lehet, mindig a gyermek lesz az elsődleges – ami tulajdonképpen helyes, de a kapcsolatba rengeteg plusz feszültséget hoz. Arra akarnék rávilágítani, hogy az anya ne érezze magát a helyzet egyedüli áldozatának, mert ez a szituáció senki számára nem ideális, és fölösleges azon versengeni, hogy ki szív nagyobbat. Inkább azon kell dolgozni, hogy hozzuk belőle a legtöbbet.”