„Hátha tudok segíteni az én történetemmel és azzal, hogy én mire jöttem rá, hogyan zártam le” – ez áll a mai posztban sorra kerülő levél bevezetőjében azzal kapcsolatban, hogy a beküldője, Lilla miért írta meg nekünk saját sztoriját. Ez a beszámoló is egy válasz Karolának, aki mindent hajlandó megtenni egy férfinak, aki nem is szereti viszont. Lilla ugyanebben a helyzetben volt, de ő végülis elérkezett arra a pontra, ahonnan már tényleg nem volt tovább. Ha önt zavarja egy-egy trágár kifejezés, ne olvasson tovább, mert mi továbbra is inkább figyelmeztetünk, mint cenzúrázunk. Ha az alábbi levél elolvasása után hozzá szeretne szólni vagy beküldené saját kapcsolatának történetét, kérjük, a Randiblog email-címére írjon!

„A neten ismerkedtünk meg. Magas volt, hatalmas fekete szempillákkal, férfias, vicces... Gondoltam, nyami... Találkoztunk, szexeltünk, majd ahogy lenni szokott, egyre több mindent tudtam meg róla, van feleség és két gyerek. Úgy már nem volt annyira tökéletes, de akkor még volt eszem, egy mondvacsinált hisztivel úgymond elmartam magam mellől, mert minek tovább komplikálni az akkor amúgy is bonyolult életem. Fájt piszkosul, sokáig járkált még a fejemben, olyan elemi erővel vonzódtam hozzá, hogy magam se értettem. Hála az égieknek akkor kezdett besűrűsödni az életem, új munka, miegymás, szóval nem rágódtam rajta sokat, bár hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem járt a fejemben vagy nem mértem hozzá a többi pályázót.

Aztán eltelt 2-3 év, ismét összefutottunk online, teljesen véletlen. Beszélgettünk, majd amikor kiderült, hogy ismerjük egymást, jött a nagy egymásra találás. Elmondta, hogy egy hónapja külön él a feleségétől, elege van belőle, új életet akar, vége a rémuralomnak... hipp hipp hurrá, én azt hittem, hogy ez egy második esély... jól rábasztam.

Jött egy mesébe illő hónap. A mai napig nem tudom hova tenni, amit akkor éreztem. Találkozgattunk, sose mondtuk ki, de olyan volt, mintha „jártunk” volna, Kicsimnek hívott, úgy ölelt és csókolt, hogy ÁÁÁÁáááá, a mai napig sikítani tudnék. Életemben először vele szerelmeskedtem úgy igazából, amikor úgy adod magad oda, hogy nem vársz érte semmit, amikor az elfogadás ledönt minden gátat, amikor valaki létezésének puszta gondolata annyira boldoggá tesz, hogy örömödben sírsz és az agyad egyre-másra köpi magából a boldogabbnál boldogabb jövőképeket.

Sose fogom elfelejteni azt az estét, mikor átmentem hozzá, söröztünk, a magyar-román meccset néztünk, szerelmeskedtünk, majd megkérdezte, hogy szeretem-e. Mi mást mondhattam volna, mint az igazat? Imádtam vele lenni, nem csak a szex volt 10 pontos, de a társasága, a szavai, mindene.

A barátaim állandó hányingerrel küzdöttek, ha csak meghallották a nevét, mert csak róla áradoztam... hozzátenném, sose voltam érzelmes típus, az első szerelmem 23 évesen találtam meg, tiniként se voltam az a tipikus szerelmes lány, de Ő olyan dolgokat hozott ki belőlem, amiről addig nem is tudtam, hogy képes vagyok rá.

A nagy vallomás után egy-két nappal felhívott és bejelentette, hogy visszatér a feleségéhez, alászolgája, good luck have fun! Nem tudom leírni, milyen érzés volt, összetörtem, összeomlottam és nem csináltam mást, csak bőgtem, mint egy idióta, majd ha meguntam a bőgést, bámultam magam elé és azért imádkoztam, hogy visszajöjjön hozzám.

Meg is történt a csoda, miután kidobott, rá egy hétre kb. hajnal 4-kor felhívott, hogy átjön, mert szeret és látni akar. Seggrészeg volt, én meg rohadtul boldog, hiszen visszajött, ő is azt mondta, hogy szeret meg bla bla bla... Reggel úgy váltunk el, hogy akkor minden okés, persze semmi nem volt az, csak a Ötkertben nem akadt egy puni se a horgára, és őkegyelme dugni akart.

Utána persze jött a telefon, hogy mégse, bocs, részeg voltam, meg ő apa akar lenni és az az útja meg a többi bullshit, amit ilyenkor az emberek egymás arcába tolnak.

Nem találkoztunk utána. Én ettem a Xanaxot, kárpótoltam mindenfélével magam, búfelejtő partyk, vásárlások, lerészegedés a barátokkal... ami ilyenkor menni szokott, majd egyszercsak nem éreztem többé semmit. Se szerelmet, se dühöt, se hiányt, üres lettem, mint egy kagylóhéj, az agyamban szerintem akkor kiégett valami relé. Valami még húzott felé, baromi nehéz volt megszabadulni azoktól az álmoktól, amiket annyi ideig dédelgettem, akkor úgy éreztem, sose leszek már boldog.

Időről-időre beszéltünk, majd ha hívott, hogy menjek át, én mentem... volt hogy átmentem és én nem akartam szexet, volt, hogy csak azért átmentem, mert orális szexre vágyott és én úgy gondoltam, ha úgy kezel, mint egy rongyot, talán észhez térek, és ez az, rúgj még belém százszor, taposs sárba, döngölj földbe, talán akkor elég lesz, és kinyílik a szemem. Amikor utoljára láttam, áthívott szexelni. Akkor már nem volt jó vele, felfigyeltem rá, hogy mennyire önző, hogy mennyire nem lát engem... Izgatta, hogy fájt nekem, és amikor arra kértem, hogy hagyja abba, tovább csinálta...

Szex után megmutatta az új lány képét, akit wellnesshétvégére vitt, mert már milyen jó nő, szolikába jár és műcicijevan, ami még hason fekve is áll, stabil apuci-egzisztenciával, tiszta főnyeremény, de most már megért engem, hogy én mit érezhettem, mert nem kellett a lánynak... Én csendben ültem és hallgattam, hadd fájjon.

Végighallgattam, hogy én mennyire nem vagyok alkalmas arra, hogy az ő kicsi szíve legyek, mert túl kemény vagyok és engem nem lehet óvni és félteni, túl okos vagyok, sokat gondolkodom, de dugni legalább tudok... Elmondta azt is, hogy legyünk hálásak a sorsnak, hisz ő rengeteget adott nekem, megtanított szeretni és áldjam még a lába nyomát is, amiért ilyen élményben részesített. Úgy hagytam ott, hogy nem tudtam, sírjak vagy nevessek. Szavakkal csontokat nem lehet törni, de szívet annál inkább, és ő aznap nem összetörte az én pici szívem, hanem egyenesen porrá zúzta.

Akkor rájöttem, hogy sose akart ő engem, én voltam a kis önbizalomtuningja, ha valami punci megszívatta, egyből előrántott a lomtárból, hogy feltöltsem önbizalommal, energiával, hogy ne legyen már szegénykének annyira szar, hogy álljon az a férfiúi énkép, mint a cövek…

Karola, veled is ez történik, és addig fog így menni, amíg hagyod. Addig fog használni, amíg kedve tartja, és te vagy a kis biztonsági kapcsoló, amit újra és újra megnyomhat, ha épp valamire szüksége van: szexre, jó szóra, közelségre. Ne értsd félre, amit most mondok, a saját fejemhez ugyanúgy hozzávágtam ezt a mondatot, de másnak ezért fizetnek! Legyen az pszichológus, terapeuta vagy prostituált... tényleg ennyire taksálod magad? Te meg egy-két orgazmusért kiárulod magad. Maszturbálj inkább, vagy keress egy veszélytelen fuck buddyt, túl sokba kerül az a pár orgazmus... a másfél év meg a szíved értékesebb, mint gondolnád.

Én is mondtam neki, hogy már nem szeretem, magamnak is mondtam, hogy ugyan, már nem szeretem őt és totál veszélytelen, csak szex... de minden kibaszott hazugság volt, az első napirendi pont, hogy magadnak ne hazudj. Mivel számomra a történetedből teljesen nyilvánvaló, hogy semmit nem jelentesz a palinak, mert akárhogy próbálhatod megvédeni, magyarázni, ha valakit szeretsz, azzal ilyet nem csinálsz és pont, itt a vége, nincs de. Én is sokáig védtem, mert ti nem ismeritek, mert ti nem látjátok milyen, ha ketten vagyunk, mert ő nem olyan... De ez a szerelem csak a fejedben létezik, te teszed azzá, amivé vált, te csinálsz belőle istencsászárt.

Zárkózz el tőle, ne keresd... Hehe, tele lesz a telefonod félig megírt SMS-sel de nyugi, 2-3 hónap múlva majd úgy törölgeted őket, hogy „bakker, mekkora picsa voltam…” Nyilvánvaló, hogy ő nem törődik veled, szóval ideje magadnak törődnöd saját magaddal, kemény lesz, de idővel te is rájössz, hogy az embered milyen gyáva volt, férfiatlan és silány.

Egy-két hónapig szerintem ne pasizz, nézz magadba, döntsd el, merre akarsz tovább menni, gondolkozz azon, hogy mit vársz el egy kapcsolatban, tisztázd az énképed, szeresd magad és értékeld már magad egy kicsit többre az isten szerelmére! Rakj rendet otthon, utána fogadj vendéget!

Kemény lesz, de megéri.

U.i.: Egyébként azt tudtad, hogy technikailag az összes ízlésednek megfelelő férfivel lehet szexelni? Mindegyiknek van keze, szája, farka... szóval ha bukós lesz a story, semmi olyat nem vesztesz, ami másnak nincs.”