„A körülmények, amelyeket Karola leírt, kísértetiesen hasonlítanak az én helyzetemre, azzal a különbséggel, hogy én voltam a férfi ebben a kapcsolatban. Mielőtt röviden leírnám az én történetemet, annyi megjegyzésem lenne, hogy a kifejezés, ami megütötte a szememet az a románc, ami titkos volt” – igen, a mai levél is arra a posztra reagál, ami részben a tegnapit is inspirálta, de ezúttal a levélíró egy férfi, és az Álmos álnév jutott neki. Amint Álmos azt már a bevezetőben is írja, nála a legfőbb szempont nem az, hogy a viszony alapvetően a szexualitásra alapul, hanem a kapcsolat titkossága a fontos, erről írta meg tapasztalatait és gondolatait, amiket mi lebilincselően érdekesnek találtunk. Ön mit szól az alábbi beszámolóhoz? Kérjünk, ha ön is megírná véleményét vagy saját történetét, levelét a Randiblog email-címére küldje!

„A titkos kapcsolat mindent, de mindent (érzelmeket, testi  kapcsolatot, barátságot, stb..) felnagyít, piedesztálra emel. Pontosan a titkossága miatt érezzük azt, hogy a másik a mi tökéletes társunk, és egyetlen eddigi kapcsolatunkhoz sem hasonlítható, mert a legtitkosabb vágyainkat, érzéseinket, titkainkat megosztjuk a másikkal, aki ugyanígy tesz velünk. Imádjuk ezt az érzést, teljesen a hatalmába kerít bennünket...

Ezért érzed azt, hogy csak ő és senki más, mivel soha senkinek nem adtad még ennyire ki magad, és sajnos lehet, hogy nem is fogod pontosan ez miatt a törés miatt. Nem fogsz senkit közel engedni magadhoz, és az összes kapcsolat lapos lesz, és értékelhetetlen ehhez képest. Remélem, nem így lesz, de nem kizárt...

Az én életembe több, mint 1 éve lépett be a nagy ő, aki mindent megváltoztatott körülöttem. Egy helyen dolgoztunk, és minden nap kommunikáltunk (ez a másik nagy probléma – összezártság). Hosszú ideig csak szenvedtünk egymás hiányától, és próbáltuk egymást elkerülni. Én kezdtem eltávolodni a családomtól, és kezelhetetlen, csapongó lettem, miközben állandóan ő, csak ő járt a fejemben...

Ebből a szempontból ő erősebb volt, mert megpróbálkozott újabb és újabb kapcsolatokban egyenesbe jönni, de mindegyik zátonyra futott miattam, mivel nem tudott kiverni a fejéből. Soha nem fogom megtudni, hogy ha nem kapcsolatban vagyok családdal, akkor hogyan folytatódott volna. Lehet, hogy mostanra már közös gyerekünk van, de lehet, hogy már régen továbblépünk. Ami miatt még mindig mindketten szenvedünk, az pontosan a titkos kapcsolat, amelyben éltünk, és élveztük, illetve szenvedtük meg minden percét.

Többször szakítottunk, mert én nem voltam kész arra, hogy kilépjek abból az életből, amelyet véres verejtékkel építettem fel. Röviden, előbb vagy utóbb ki kellett mondani a szakítást végleg, mivel az a kapcsolat amivé vált, már közel sem arról szólt, hogy mindkét fél ugyanannyit adjon bele. Ő elzárkózott, és próbált új kapcsolatokba fogni – kereste az igazit. A probléma az volt, hogy engem sem akart elengedni, mert időközben én lettem a másik fele.

Igazán megértő voltam – én marha....

Megpróbáltam elviselni a más férfiak közeledését hozzá, és hátraléptem, mondván, hogy mivel én nem tudom megadni a teljes kapcsolatot, ezért nem gátolhatom meg annak elérésében. A vége az lett ezeknek a próbálkozásoknak, hogy rendre én kaptam meg a magamét minden rosszul sikerült randi után. Én lettem a legfőbb hibás, bármennyire is igyekeztem megfelelni. Amit adtam, már nem volt elég, és inkább mindenért engem okolt...

Tulajdonképpen a szakítást is én mondtam ki, miután elegem lett abból, hogy ha gond van, én legyek mellette, de a haragját is rajtam töltse ki, ha valami nem úgy sikerül. Mellette persze ő próbálkozzon, hátha...

Mindketten megpróbáljuk egymás nélkül folytatni, és nem is gondolni a másikra – nagyon nehéz, de ha mindkét fél tartja magát, előbb vagy utóbb menni fog.”