„Olvastam a cikket, amiben Karola nyilatkozott. De mi van akkor, ha a fiú, akibe halálosan szerelmes vagy, és aki nem fogja sosem azt érezni, mint te, a legjobb barátod?” – az idei év abszolút rekordere eddig az poszt, amiben Karola álnév alatt írja le valaki kapcsolatát: szerelmes egy srácba, de az illető nem szereti viszont, csak kihasználja. Ritkán van, hogy egy posztra ennyi válasz, főleg ennyi izgalmas válasz érkezik, mint Karola írására, de a mai levél beküldőjét, Fannit is ez a sztori késztette arra, hogy megírja nekünk, mi történt vele. Fanniék kapcsolata egy egyéjszakás kalandnak indult, aztán barátság extrákkal lett belőle, aztán pedig rengeteg szenvedés. Nagyon drukkolunk Fanninak, hogy találjon kiutat ebből a helyzetből – ha ön tudna neki tanácsolni valamit, kérjük, írjon a Randiblog email-címére! De ha saját történetét szeretné elmesélni, akkor se habozzon, kérjük, írja meg és küldje be!
„Külföldön találkoztam vele, azután, hogy az expasim szakított velem, és hogy elfelejtsem, más városba költöztem. Aztán jött ő. Ugyanott dolgoztunk, elhívott randira. Minden jól ment, aztán megkérdezte, hogy elmegyek-e vele a lakására. Igent mondtam, úgy voltam vele, miért ne, belefér. Azt hittem, menni fog nekem az egyéjszakás dolog. Hát nem ment. Elkezdtünk sms-ezni, beszélgetni, összejárni (nem csak szexelni), majd azon vettem észre magam, hogy a legjobb barátok lettünk, akik szexelnek néha – és hogy beleszerettem. Neki voltak barátnői, összejárt lányokkal a munkahelyünkről, és habár sosem ígért nekem semmit, minden egyes áldott nap összetörte a szívemet. Míg én mindig ott voltam neki, amikor kellett neki valaki, amikor egyedül érezte magát, addig ő teljesen figyelmen kívül hagyta, hogy én a WC-ben zokogtam, hogy szó szerint egy emberi roncs lettem.
A dolog addig jutott, hogy elkezdett járni az egyik nagyon jó barátnőmmel. Vagyis azt hittem, hogy jó, nyilván tévedtem, mivel a lány mindvégig tudta, mit érzek IRÁNTA. Ez megy már több, mint egy éve, azóta – nem vagyok büszke rá, de ember vagyok és gyenge – étkezési rendellenességeim lettek, megpróbáltam egyszer felvágni az ereimet és antidepresszánsokon voltam egy ideig.
Régen egy rendes, kedves lány voltam, aki törődött azzal, hogy kedves legyen másokkal, míg mára áttaposok, akin tudok, és mindig ingerült vagyok, tele dühvel. És hiába mondja mindenki, hogy nem érdemel meg, hogy én jobb vagyok, és hiába tudom én is, hogy ez így van, egyszerűen megszerettem, és a mai napig a mindennapjaim része, habár nincs nap, hogy ne átkoznám a napot, mikor vele találkoztam, mert olyan arrogáns és visszautasító tud lenni, amit nemhogy a legjobb barátoddal nem tennél meg, de azzal sem, akit gyűlölsz. És hiába érzem sokszor, hogy szeret, és hiába mondja – ha valaki áttapos rajtad, az bizony elgondolkoztat.”