„Sokszor belekezdtem már ebbe a levélbe, de ma éreztem úgy, hogy végleg betelt a pohár” – ma egy újabb, egyszerre vicces, bosszantó és tanulságos fejezettel bővül a Randiblog posztról posztra épülő társkeresés-enciklopédiája. Az alábbi levél beküldőjének a Matild álnév jutott, és ő is azok közé tartozik, akiknek egyelőre csak bizarr viselkedésű személyekbe – jelen esetben férfiakba – sikerült belefutnia az internetes partnerkeresés közben. Ez a poszt több sztoriból áll és több kérdés is van a végén. Ha ön tudja valamelyikre a választ, vagy szívesen megírná saját történetét, kérjük, küldje el levélben a Randiblog email-címére!

„Volt egy cikketek mostanában, ahol leírta egy srác a tapasztalatait a különböző társkeresőkön megforduló nőtípusokról. Egyik közülük a hirtelen eltűnő lányok csoportja. Na, hát én csak ilyenekkel találkozom mostanában. De kezdeném kicsit korábbról.

24 éves vagyok, művelt, vicces és szép. Nem beképzeltség, de tényleg így van. Két éves kapcsolatomnak lett vége nemrég, megsirattam, megszenvedtem a végét tisztességgel.  Egy idő után késznek éreztem magam újra randizni, írtam is egy fiúnak, akivel évekkel ezelőtt már találkozgattunk, de egy külföldi munkalehetőség miatt nem lett a végén semmi. Meg is beszéltünk egy péntek délutáni sörös beszélgetős dolgot, ami nagyon jól sikerült. Együtt voltunk majdnem 10 órát, mindenről jó volt vele beszélgetni, szellemes volt, aranyos és nagyon megfogott benne valami ismét. Alig akartam, hogy vége legyen a randinknak, de megbeszéltük, hogy egy hét múlva újra találkozunk.

Nyilván elképzeltem hazafelé már az összes gyerekünk nevét, a közös nyaralásokat, és persze 2 percenként megnéztem, nem írt-e smst. Hát nem. 5 napig semmi, amikoris meguntam a várakozást és a kattogást, írtam neki, hogy áll-e a holnap.

Szinte egyből válaszolt, hogy persze, miért is ne állna, alig várja. Másnap moziztunk, tök jó volt vele ismét, ugyanaz, mint elsőre, nem akartam hazamenni és kerestem az alkalmat, hogy minél többször hozzáérhessek. Mondta, írjak neki holnap. Nem is értettem miért én, de ám legyen.  Kb. pont 24 óra elteltével írtam is, amire aztán nem jött válasz. Elkezdett enni a fene, hogy mi az isten van már. 3 napig semmi.

Na meguntam ezt, és írtam neki, hogy akar-e egyáltalán velem találkozni vagy nem, mert őszintén összezavar. Na egy jó fél óra múlva kaptam egy litániát tőle, aminek a tömör lényege, hogy én vagyok a tökéletes nő, aki gyönyörű, okos, imád velem lenni, élvezi a társaságomat, DE nincs meg köztünk a kémia. Hát ezt én furcsálltam, de akkor oké, bár mondhattad volna magadtól is. Teszem hozzá, azóta egy tök ronda csajjal láttam, de ezt már a sértett női önérzetem mondatja velem.

Pár napig bántott a dolog, de túltettem magam rajta és elszántam magam, hogy a hibernált adatlapjaimat újra aktiváljam. Írtak persze sokan, sajnos ugye legtöbben tele helyesírási hibával, közhelyekkel, sablonszövegekkel, de próbáltam mindenkinek visszaírni, hogy köszi a figyelmet, de nem egymást keressük. Meglepően sokan lekurváztak emiatt, de nem is ez a lényeg.

A sok sablonból és befeszített izompólóból egyből kitűnt egy srác levele. Jól megfogalmazott, vicces, az adatlapomra reagáló volt. Mást nem is akar elsőre az ember lánya. Levél levelet követett, említette benne többször is a randi lehetőségét én meg mondtam neki, hogy persze, találkozzunk. Felvett Facebookon, ugye ott nyilván könnyebb beszélgetni. Másnap írtam neki, hogy miújság. Azóta sem beszéltünk, ez másfél hete volt.

Gondoltam magamban, biztos látott valami olyat a profilomon, ami nem tetszik neki, ces't la vie.

Pár napja megismertem egyszerre 3 srácot is. 1. Márió  2. Mátyás  3. Márk álnevet kapja.

Márió profilképébe belezúgott volna minden valamire is való nő, nagyon jó stílusban írt bemutatkozás, levelezés, egyből egy húron pendültünk vele is. Adatlapján tartós kapcsolatot keresett, eljutottunk szintén a Facebookig, ahol is kiderült, hogy neki igazából barátnője van. Paff. De hogy maradjunk haverok (wtf), mert olyan szép vagyok és olyan jó velem beszélgetni. Hát mondtam, hogy pajtim sok van, meg amúgyis... Tiszta gáz.

Mátyás fáj a legjobban. Megismertem pénteken, beszéltünk kb. 4 órát, halál aranyos volt, irtó helyes, okos és megnevettetett. Mintha már ezer éve ismertük volna egymást. Jött a szokásos Facebook, kicsit tartottam már tőle, de tetszettek neki a képeim, meg úgy általánosságban minden. Nagy kő esett le a szívemről, el is hívott randizni egyből, mára. Hát én lebegtem kb., közös nyaralások, gyereknevek sziasztok! Úgy váltunk el tegnap este, hogy ő mennyire várja a holnapot, meg hogy én is, és hogy ez mennyire nagyon kurva jó. Beszéltünk délután, mondja Mátyás, hát hogy ő beteg lett, toljuk már át jövő hétre. No para, toljuk persze, pihenjél. Az egész beszélgetés furcsa volt, kb. el sem olvasta, amiket írok neki, így visszaböfögte a válaszokat. Betudtam annak, hogy szarul van. Épp mesélek neki valami sztorit, aminek a közepén benyögi, hogy na ő megy, lefekszik, szarul van. Jól van apám, nem vagy paraszt, menjél csak. Azóta nem beszéltünk, ám társkeresőn fent van online. Ciao marina...

Márkot is pénteken ismertem meg, beszéltünk vele is órákig. Ami a legdurvább az egészben, hogy engem férfi nem nevettetett meg még úgy, mint ő. Amikor a LOL tényleg lefedi, hogy kb. fetrengsz a röhögéstől, hihetetlenül élveztem. Jó fej, laza, szexi és könnyed volt az egész, meg ő is. Az elköszönésnél is sírtam a nevetéstől, feldobta az egész estémet. Miután Mátyás felidegesített ma, leszarom, mondom, írok Márknak én. Felnőttek vagyunk, mindegy, ki ír kire. Márk válaszolt is, örült neki, hogy írtam. 3 perc után azt hittem, megőrülök, akadozott a beszélgetés, elbeszéltünk egymás mellett, 2 szavakkal válaszolt. Kínos volt az egész. Tudjátok, mikor válaszként mindketten csak egy-egy szmájlit tudtok írni, mert egyszerűen nincs miről beszélni. A felnőttek vagyunk vonalhoz visszatérve, mondom, én megkérdezem, hogy most mi ez, mert már 20 perce erőlködtünk, és lejjebb már nem volt hova menni amúgysem. Válaszolni ugyan nem válaszolt, ámbár letiltott.

És azóta döbbenten, sértetten és összezavarodva ülök itt, és nektek írok. Kérlek titeket, meg az olvasókat is, segítsetek megoldani ezt az egész jelenséget, mert hihetetlenül bosszantó. Bennem van a hiba? Elrontom valahol? Ez a normális manapság?”