„Rendszeresen olvasom a blogotok, és úgy éreztem, hogy most érett meg bennem igazán, hogy én is „papírra vessem” gondolataimat. Derült égből villámcsapásként harminc egynéhány évesen kellett megtudnom a valóságot” – ezzel kezdi Amadea álnevű olvasónk a levelét. Már a poszt címéből is sejteni lehet, hogy mivel kapcsolatban érkezik ez a bizonyos villámcsapás, úgyhogy többet nem is lövünk le előre a bevezetőben a történetből, majd Amadea szépen elmeséli a sztorit, ami egyébként két külön sztorinak tűnik egészen addig, míg a végén a kettő össze nem kapcsolódik. Ha ön is megosztaná velünk saját történetét, ne habozzon tovább, írjon a Randiblog email-címére!
„Férjemmel lassan 11 éve vagyunk együtt, ebből 4 éve vagyunk házasok. Elmondhatom, hogy még mindig odaadó szerelemmel szeretjük egymást, ő életem második nagy szerelme, igazi testi-lelki társ. A történetem mégis az első igazi szerelmemről szól, akit nevezzünk Zalánnak.
Zalánt a közös baráti társaság révén ismertem meg kb. 12-13 évvel ezelőtt, akkor még a férjemet nem ismertem. Első látásra megtetszett, aztán minél jobban megismertem, annál jobban vonzódtam hozzá, fizikailag és lelkileg egyaránt. Ez a vonzalom az ő részéről is kölcsönös volt. Egy darabig kerülgettük egymást, aztán egy fülledt nyári kerti partin egymásba gabalyodtunk. Maga volt a mámor, a szerelem, a vágyak forgataga. Nem is lehettünk volna boldogabbak, ott akkor éreztem, hogy megtaláltam életem párját. 10 cm-rel a föld felett repkedtem.
Jól éreztük magunkat együtt, de sajnos pár hónapnál tovább nem tartott a kapcsolat, nem az érzelmek, hanem a nagy távolság miatt. 400 km választott el minket egymástól, az egyetemről 2 hetente tudott csak hazajönni. A távkapcsolat nem működött, kevés volt mindkettőnknek az egymással tölthető idő.
A szakítás hatalmas csalódás volt, iszonyú szívfájdalom gyötört, hogy elvesztettem a másik felem. Nehezen találtam magamra. A baráti összejöveteleken összefutottunk, bár nem sokat beszélgettünk egymással, mert nekem ilyenkor mindig olyan érzésem volt, mintha kitépték volna a szívemet a helyéről.
Eltelt jó pár év, neki is lett komoly kapcsolata, nekem is. Én férjhez mentem a második nagy szerelemhez. Ő is tervezte az esküvőjét, de a lány visszalépett és szakítottak. Közben persze a baráti társaságunk ugyanaz maradt, amibe belecsöppent a férjem, és ebben a társaságban ismerték meg egymást a fiúk.
Tavaly újra találkoztunk közös barátaink esküvőjén. Ennyi év után még mindig megdobogtatja a szívem, ha meglátom és összeszorul a gyomrom, ha megérzem az illatát.
Táncoltunk, iszogattunk, beszélgettünk. A kiadós beszélgetés közben vágott pofon az élet. Rátört az őszinteségi roham (nem az elfogyasztott alkohol hatása miatt), visszaemlékezett arra a bizonyos nyári estére, amikor egymásra találtunk, visszaemlékezett arra a röpke időre, amit hatalmas boldogságban együtt töltöttünk. Azt mondta, hogy ezerszer megbánta, hogy akkor szakítottunk, megbánta, hogy nem volt elég kitartó. Ha lehetne, újrakezdené az egészet velem, ha nem lennék férjnél, újra megpróbálhatnánk együtt. Elöntött a forróság, kavarogtak bennem az érzelmek.
Életem legnagyobb szerelme bevallja, hogy újra belém szeretne, újra kívánna, akarna, hogy ő is ugyanazt érezte a szakítás után, mint én. Legszívesebben sírva fakadtam volna, de nem tehettem, hiszen ott volt pár méterre tőlünk a szerető férjem. Hibáztattam őt, hogy miért várt ezzel a vallomással 10 évet! Csalódott voltam, tehetetlen, dühös és szomorú. Egyszerre vágtam volna pofon és öleltem volna meg jó szorosan. Ez volt életem egyik legrosszabb és mégis az egyik legjobb estéje. Rossz volt, mert 10 év után kellett megtudnom, hogy a Nagy Ő még mindig nem tudott elfelejteni. Újra át kellett élnem azokat az érzelmeket is, amik a múltban értek, felszabdalta újra a sebeimet. Jó pedig mégis azért volt, mert simogatta egy kicsit a lelkemet, hogy még mindig nem vagyok közömbös a számára.
A dolognak még annyi pikantériája van, hogy mindezt elmeséltem a férjemnek, mert nem tudtam egyszerűen magamban tartani. Ő pedig elmondta, hogy a közös barátunk esküvője előtti legénybúcsún hosszasan beszélgettek Zalánnal, aki mindent elmesélt neki a múltbeli dolgainkról.
Férjem nem féltékeny típus és én sem, teljesen megbízunk egymásban, úgyhogy feszültséget szerencsére nem keltett közöttünk ez az esemény. Sőt azóta Zalán is párra lelt egyik barátnőm személyében. Bízom benne, hogy most már ő is révbe ér nélkülem.”