„Szeretnék Henrietta levelére rákontrázni. Az én tapasztalatom azt mutatja, hogy igenis lehet kutyából szalonna, és ha vannak érzelmek, akkor egy pasi is képes megváltozni” – a mai posztban közzétett levél beküldőjének a Bíborka álnév jutott, és ő már a nagyon sokadik olyan hölgy, aki arról ír nekünk, hogyan szenvedett egy felemás kapcsolatban. Ő maga szépen lassan szerelmes lett, szíve választottja azonban nem akart komoly kapcsolatot, és emiatt kétszer is szakítottak. Ön ilyen helyzetben adott volna harmadszorra is újabb esélyt a férfinak? Bíborka megtette, alább olvasható, hogy mi lett a dolog végkimenetele. Ha ön is szívesen elmesélne egy sztorit, ha véleménye vagy hozzáfűznivalója van, ajánljuk figyelmébe a Randiblog email-címét, ahol folyamatosan várjuk a leveleket.
„5 és fél évvel ezelőtt egy szerelmes időszakon voltam túl, ami sajna egyoldalú volt. Akkor eldöntöttem, hogy elég volt a sok kalandból, szerencsétlenkedésből, és most már meg fogom találni azt az embert, akit nekem küldött a Sors/Isten/Akármi.
Regisztráltam egy társkereső oldalra, és elkezdtem szisztematikusan szelektálni. Magasság, súly, horoszkóp, kor és fénykép. Aki nem felelt meg az elvárásaimnak, megkapta a „sorry, nem téged kereslek” választ.
Pár nappal később rátaláltam egy pasira. Annyit küldtem neki, hogy „tetszik”, jött a kérdés, hogy mikor teázzunk? 2 nap múlva a kocsimmal leparkoltam a kávézó előtt, és megvolt az első randi. Nagyon jó volt. Tetszett. Humoros volt, értelmes, helyes és iszonyatosan kívánatos. Aznap azt mondtam a barátnőmnek, hogy ennek a srácnak fogok gyereket szülni. Teltek múltak a randik, egyre jobban odavoltam. Bemutatott a barátainak, tesójának. Szex nem volt, kivártam, nem akartam elkapkodni. 3-4 hét múlva közölte velem, hogy hagyjuk egymást, mert látja, hogy kezdek komolyan érezni iránta, és ő most nem akar komoly kapcsolatot, élni szeretne, bulizni, elköteleződés nélkül. Bumm. Úgy éreztem magam, mintha fejbe vágtak volna. Sosem éreztette ezt velem addig. Hát „ha ezt akarod, apukám, akkor szórakozz”, gondoltam magamban, és eltűntem az életéből. Furcsa, mert közben valahol azt éreztem, hogy „jössz te még az én utcámba!”. Ismét 3-4 hét eltelt, semmi kontaktus, amíg egy részeg estén fel nem hívott. Hogy gondol rám, hiányzom neki, jó lenne látni stb. Mondtam, hogy ja persze, további jó bulizást, puszi. De másnap nem bírtam ki, és írtam neki egy e-mailt, elkezdtünk levelezni, és pár nap múlva randi.
Kezdődött minden elölről. Megtörtént a szex is, és egyre közelebb kerültünk egymáshoz. Vagyis én biztosan. Mígnem ismét jött a bibi. Legyünk csak laza kapcsolatban, ne legyenek szabályok, csak érezzük jól magunkat. Hát persze, hogy belementem, azt hittem, ez csak kamuduma, amivel maga előtt titkolja az érzéseit. 2 hónap múlva már nem bírtam, kitört belőlem, hogy szeretem, és úgy akarok vele lenni, hogy tudjam, mikor mit csinál, hívjon minden nap, ne csak 2-3 naponta, és legyen az enyém szőröstül-bőröstül. Nem jött be, szakított velem. Kértem, hogy amíg ezen nem akar változtatni, ne keressen, ne írjon, ne hívjon, egyszerűen tűnjön el az életemből. Sírtam napokig, a munkahelyemen, a buszon, otthon. Esténként jól beboroztam, Szex és NY sorozatot néztem, és bőgtem mindenen.
Azt hittem, belehalok, de tartottam magam. Aztán jött a „csoda”. Hívott, hogy szeretne velem találkozni, mondania kell valamit. Nagy nehezen belementem. Jött egy hatalmas csokorral, és elhívott vacsorázni. Elmentünk, és megkért, hogy adjak egy esélyt neki. 2 hónap alatt rájött, hogy szeret, nem akar elveszíteni, meg akarja próbálni az én szabályaimmal, és hajlandó lemondani az agglegényéletről. Repestem a boldogságtól, madarat lehetett velem fogatni.
Mindenki hülyének nézett a környezetemben, hogy megint esélyt adok neki. De én nem tudtam nemet mondani, és nem is akartam. Boldogok voltunk. Fél év múlva összeköltöztünk, és egy év múlva teherbe estem. Azóta is együtt vagyunk. Egymásért élünk, és a gyerekünkért. Nemsokára újabb babaprojekt.
Összességében csak azt szerettem volna ezzel mondani, hogy igenis vannak kivételek, de azt gondolom, hogyha én nem tűntem volna el az életéből azokra az időszakokra, akkor ma nem lennénk együtt. Így lehetősége volt megtapasztalni, milyen velem, és milyen nélkülem. Szóval, ha kiraknak, legyen méltóság bennetek, és várjátok meg, míg ő kopogtat az ajtón, és ragaszkodjatok az elvárásaitokhoz.”