horoszkóp

Légy szépen jó kislány, nyelj az ágyban csendben!

2014.04.20. 15:04

Ez egy hosszú poszt lesz, előre figyelmeztetünk mindenkit, de rögtön meg is ígérjük, hogy egy cseppet sem leszünk unalmasak. Ami alább olvasható, azt megintcsak mind önöktől kaptuk. A történet egy korábbi posztban kezdődik, ami egy Zenina álnéven szereplő hölgy beszámolóját tartalmazza. Zenina arra panaszkodott, hogy magas is, jól is néz ki, jól is keres, sőt, ráadásul még csak nem is buta, de meglepő módon ez borzasztóan rontja az esélyeit a férfiaknál.

Zenina arra készült fel, hogy rengeteg rosszindulatú megjegyzés fog érkezni a levelére, és annyiban igaza lett, hogy még a szokásoshoz képest is nagyon sokan válaszoltak neki a Randiblog email-címére. Annyiban azonban tévedett, hogy annak ellenére, hogy páran kicsit odamondtak, a többség egyáltalán nem volt rosszindulatú. Alább az öt legérdekesebb választ olvashatja, tanácsokat, saját tapasztalatokat, megfigyeléséket. Az élmény akkor lesz teljes, ha először visszakattint Zenina eredeti posztjához, és mielőtt belevágnánk a témába, arra is fel szeretnénk hívni a figyelmet, hogy a hozzászólásokat és saját történeteket továbbra is várjuk a szokásos módon, azaz a Randiblog email-címére.

Zalán

Nekem férfiként ugyanilyen tapasztalataim vannak. Ha megemlítem, hogy korábban matekot és fizikát tanítottam, meg pláne filozófiát, sőt tudományos kutatást végeztem különféle témákban, és volt egy csomó ötletem, amiket feltaláltam, az összes nő elkedvetlenedik. Mert a lányok sem szeretik a túl okos pasikat. Vagy ha igen, azok nem hajlandók lefeküdni velem. A legtöbb válasz, amit kaptam az volt, hogy te annyira más vagy. Meg mi annyira különbözünk egymástól.

Viszont ha eltitkolom, milyen okos vagyok, egy idő után akkor is észreveszik, mert beszélgetés közben óhatatlanul is kibukik a dolog, például a szókincsemen és akkor megint ott vagyok, ahol normálisan. Volt, aki megjegyezte, hogy olyan szavakat használok a hétköznapi beszédben, amiket ő sose hallott még senkitől és csak találgatni tudja, mit jelenthetnek. Ezzel az a baj, hogy én ezt észre sem veszem, annyira természetes, hogy mindenféle idegen szavakat használok. Ez egyébként annak köszönhető, hogy egyszer régen kiolvastam az idegen szavak szótárát unalmamban és egy jelentős részüket megjegyeztem. Pech. Kellett nekem okosodni.

Volt olyan nő, aki azon szörnyülködött, hogy bármiről beszélünk, mindenről sokkal többet tudok, mint ő és egyszerűen nem látja a tudásom határait, mintha a végtelenbe nyúlna az övéhez képest. Felvilágosítottam, hogy nem így van. Nagyon sok mindenre sajnos én sem tudom a választ, de ettől még nem nyugodott meg. Egyszer régen tv-t néztünk többen, társaságban és valami vetélkedő volt, mindenféle kérdésekkel. Én meg erőlködés nélkül nyomtam zsinórban a helyes válaszokat és egy fél óra után közöltem, hogy ez unalmas, túl egyszerű, nézzünk már valami mást. A többiek körülöttem (a férfiak is!) ki voltak akadva és arra unszoltak, hogy miért nem megyek ilyen vetélkedőkre és gazdagszom meg. Mondom: annyira azért nem vagyok okos és mindenhez én sem értek. Előbb-utóbb én is elvéreznék valami csalafinta kérdésen, amit pont a magamfajta okostojások elé szoktak kitenni buktatónak.

Mindezen kudarcok csöppet sem zavarnának, ha a tudás tényleg akkora hatalom lenne, mint amekkorának mesélik, mert akkor már nagyon gazdag lennék és vehetnék magamnak egy komplett háremet, nem foglalkozva a társkeresés buktatóival. De sajnos annyira okos még nem vagyok, hogy így átugorjam a női nemeket. Amúgy nem értem, miért zavarja a férfiakat az, ha egy nő többet keres náluk meg sikeresebb? Engem nem zavarna az sem, ha az asszony tartana el. Sőt! Büszke lennék rá, hogy egyáltalán szóba állt velem és engem választott!

Zétény

Rövid és gyors válasz Zeninának. A férfiak nem azért szakítanak vele vagy nem is jönnek össze vele, mert okos, csak ezt az indokot mondják! Hogy miért? Talán ezt találják/találjuk a legkevésbé bántó elutasításnak. Javaslat: mélyebb önvizsgálat, hogy min kéne változtatni, ahhoz, hogy több pasit tudjon az ágyba invitálni vagy, hogy szélesebb skálából választhassa ki a nagy őt. Vagy nem kell változtatni, csak így sokkal több idő lesz olyan pasit kifogni, aki tolerálni tud egy ekkora egót.

Egyébként távol álljon tőlem, hogy kétségbe vonjam a levélíró hölgy kvalitásait, de szerintem tanult és okos között bizony akadhat különbség. Szociális érzékenység, empátia, beleérző képesség, érzelmi IQ stb. és csomó kifejezés arra, hogy bizony néha három diploma sem elég, hogy kellőképp okosnak bizonyuljunk.

És még valami, az igazán okos nő tudja, hogy meg kell hagyni a látszatot a férfiaknak, hogy ők irányítanak, hogy ők az okosabbak, s mindezt kellő diszkrécióval, eleganciával, bájjal és kedvességgel megfűszerezve egy kenyérre kenhető odaadó pasi az eredmény, aki ha kell, oroszlánná válik a kellő pillanatban. Az agresszió, dominancia az erőfitogtatás nők vonatkozásában a legtöbb hímneműt bizony taszítja… tisztelet a kivételnek.

Zelma

Zenina üzenetére szeretnék röviden válaszolni, mert úgy érzem hasonló szituációban vagyok, és a problémájára a megoldást is tudom. Hasonlóság: több diploma nem „tingli-tangli” egyetemek nem „ruhatárszakáról”, sok éves külföldi tapasztalat, 178 cm, vékony testalkat és jelentős mennyiségű figyelem férfiaktól. A helyzetét úgy érzem elég jól átérzem, engem is nyitottnak, okosnak és szépnek tart a környezetem, és sok olyan sráccal találkoztam, aki kimondta, hogy túl okos vagyok.

Szerintem a probléma megoldására Zenina is rájönne előbb-vagy utóbb, hiszen ő maga mondta, hogy a „kotta mindig ugyanaz”, ebből adódik, hogy talán az ő ugyanolyan viselkedésére kapja mindig ugyanazt a reakciót.

Véleményem szerint attól függően, hogy mit vár el az adott férfitól, két dolgot tehet. Ha egyéjszakás kalandot szeretne, nem kezd el olyan témákról beszélni, amik miatt túl értelmesnek tartják és megijednek, hanem a felszínes időtöltéshez felszínes stílust párosít, és nem beszél a munkájáról, vagy a következő években várható gazdasági trendekről. A minőségibb, hosszabb távú együttlétekhez a tanácsom Zeninának az lenne, hogy helyezze magasra a mércéjét, és ezt ne csak testalkatilag tegye. A leveléből semmi nem derült ki azzal kapcsolatban, hogy ő mit vár el egy férfitól a magasságán kívül, így nem csoda, hogy nehéznek találja megfelelő partnert találni. Ne pazarolja az idejét olyanra, aki „X hypermarketben” dolgozik, ő legyen az első, aki megszűri a társaságát, és ne várja meg, ameddig őt szűrik ki. Nem állítom, hogy könnyű dolga lesz hasonló adottságokkal és helyzetben lévő partnert találnia, de magának és a környezetének is megkönnyíti a helyzetét, ha a külső mellett belső mércét is felállít.

Zoárd

Az utóbbi néhány évben sajnos csak részben volt szerencsém Zeninához hasonló nőkhöz, de egyikükben sem volt együtt mindaz, ami Zeninában – tegyük fel – igen. Az én barátnőimben az volt az egyik közös vonás, hogy nagyon szépek voltak – szinte minden férfi (és női) ismerősöm és sok ismeretlen szerint is –, de egyiknek sem volt túl sok esze. Igaz ugyan, hogy mindegyikük borzasztóan okosnak, furfangosnak hitte magát, és hozzá sok logikát is társított, sőt egy vagy több diplomája is volt, de alapjában véve annyi eszük volt, mint egy marék lepkének.

A másik közös tulajdonságuk az volt – bármennyire is próbálták palástolni –, hogy oda voltak a pénzért. Ez persze nem lenne olyan nagy baj, csak az emögött megbújó értékrend, ami kínos. Ismeritek a népi bölcsességet: a pénz nem boldogít, de jobb egy Audiban sírni, mint egy biciklin... Én azért annyit hozzátennék, hogy az Audiban is lemossa a sminket a könny és legalább annyira fáj... na, de ne zuhanjunk Müller Péter-i mélységekbe!

Ami pedig az előzőekből is egyenesen következik, hogy nem tudtak értelmesen kommunikálni, megoldani helyzeteket, de problémázni, hisztizni, nagyon. Semmi sem volt igazán jó.

Nem is folytatom, szerintem ismerős és tipikus jelenséget vázoltam fel. Ezek a lányok semmivel sem voltak megelégedve – a korábbi idézetnél maradva –, sem az Audi, sem a bicikli nem volt jó... Az egyiknek túl sok volt a tudásom, a beosztásom, a másiknak túl kevés...

Szerintem maguk sem tudták, mit akarnak pontosan. De az mindegyikükben közös volt, hogy nem tudták megbecsülni, amit kaptak. Itt nem anyagiakra gondolok természetesen, hanem az érzésekre, a bizalomra, az odafigyelésre, etc.. Elnézést a szentimentalizmusomért, de szerintem sokan tényleg nem képesek tovább látni az orruknál és megtalálni a boldogságot, mert a vágyaik fogságában vergődnek, és ezek a vágyak általában olyan boldogsághoz szükségtelen dolgok, illetve baromságok, hogy az hihetetlen.

Magamról csak röviden annyit, hogy 35 éves vagyok, 188 cm, van néhány diplomám (szintén nem büfé-ruhatár szakos), jó munkám, megfelelő fizetéssel, széles érdeklődési köröm.

Zoé

Zenina akár én is lehetnék. Igazából Zenina én vagyok, a barátnőim többsége is Zenina, mind Zeninák vagyunk. Szerintem a Zenina-jelenség sokkal nagyobb méreteket ölt, mint sokan gondolnák. Én ezt a „jelenséget” kiegészíteném még.

Rólam annyit, hogy 30 éves vagyok, magas, hosszú szőke haj, sportos, könnyed, sok baráttal és hobbyval. Komoly diplomával, matekos beállítottsággal, felelősségteljes állással és sok-sok könyvvel a polcomon élem mindennapjaim. Férfiakkal a kapcsolataim változatosak, mentesek minden képmutatástól és megalkuvástól, de az igazán tartalmas kapcsolat eddig elkerült. Bár szerencsére szintén elkerültek az igazán bunkók és megcsalók, ezt csak magamnak köszönhetem, mert általában az első mondat után kiderül, milyen fából faragták az illetőt. Hosszabb, rövidebb kapcsolataim voltak, volt, hogy együtt éltünk, volt, hogy engem hagytak el, és volt, hogy én nem voltam elég szerelmes, a másik fél nagyon. Összességében mégis korrektek voltak. Nincs bennem harag vagy keserűség. Globálisabb az én bajom annál.

A legnagyobb gondom, ahogy ma a nőiességet definiálják. A nőiesség a mai napig a függéssel, a gyengeséggel (nem összetévesztendő a gyengédséggel), a kiszolgáltatottsággal, a tudatlansággal egyenlő. Aki nem eszerint él, az nagyon nehezen talál párt, mert nagyon kevés az olyan férfi, aki elég erős ahhoz, hogy társat és ne egy egonövelő csodálót keressen magának. Meggyőződésem, hogy ezért van sok válás, ezért van sok magányos ember, ezért van sok boldogtalan család. Elnyomott frusztrációk a nők oldaláról, szellemi elbutulás és elidegenedés a férfiak részéről.

Le kellene számolnunk az eltolódott nemi szerepekkel, az előző generációktól tanult hülye berögződésekkel. A férfiak és a család nők általi, kötelező otthoni kiszolgálásával, a férfi, mint pénzkereső forrásnak való beállításával és szipolyozásával, a szexuális kölcsönösség felé nyitás hiányával, a szellemi és anyagi önállóság szükségességének tagadásával. És azzal is, hogy aki szembe megy ezzel nőként, az maga a megtestesült vérfeminista, férfigyűlölő.

Nem számít, hogy 25 éves korodig koedukált nevelést kapsz, ugyanazok az elvárások fiútól, lánytól egyaránt. Tanulj, hogy legyen munkád. Ennyit hallasz férfiként, nőként egyaránt. Aztán hirtelen a pofádba vágják nőként, hogy karrierista vagy, ha dolgozni akarsz, erőszakos vagy, ha egyszerűen csak tanult vagy, anti-anya, ha folytatnád szülés után ott, ahol abbahagytad. Hagyj ott mindent, és légy szépen jó kislány, nyelj az ágyban csendben és neveld a kölyköket, ahogy azt illik. Ez most fair?

A 40 milliós kérdés már évek óta nekem ez: miért nem lehet csapatban gondolkodni? Miért kell szerepeket osztogatni, sztereotípiákat aggatni? Miért a buta nő a vonzó? Miért nem lehet tisztelni egymásban a tudást, az észt, a munkát? Miért nem izgalmas egy nő, aki elhivatott a családon kívül is? Miért kell lenyomni a nőt azért, hogy a férfiak férfiasnak érezzék magukat? Miért a nő gyengesége definiálja a férfinak önnön erősségét?

Miért jelent manapság különcséget, ha olyan férfiak után vágyom, akik legalább Hamvas vagy Asimov nevét ismerik, akik képesek politikáról, gazdaságról, környezetről, az életről, az emberekről, a történelemről nem szellemi sznoboskodást, hanem velős, hajnalig tartó, tequila-mámoros beszélgetéseket folytatni? Amikor elindul az agyad és együtt jöttök rá valamire, ami nagyon földhöz vág. Általában hülyének néznek és nem értik, miért akarok a hipertérről vagy Észak-Koreáról beszélgetni. Főleg, ha nő vagy, magas, hosszú szőke hajú, két jó csöccsel, akkor meg pláne.

Saját randi-példákat írhatnék dögivel, de kísértetiesen hasonló a helyzetem Zenináéhoz. Amint kiderül, hogy hallottál már a deriválásról, nem egy büfé-szakos diplomád van vagy megdolgoztál az életkörülményeidért, máris pucolás van. Hát nincs a mai férfiakban semmi önbizalom és elégedettség? Sose felejtem el az első tapasztalatomat ilyen téren, 19 évesen, még az egyetemen randiztam egy sráccal, a mai napig megvan az a lementett chat, melyben elhangzott ez a mondat: „Úristen, lehet, hogy te okosabb vagy nálam? Nem lesz ez így jó…” Azóta ez amolyan szállóige nálunk, „okosabb” lányoknál, barátnőknél. Vagy: belenéz a hűtőmbe: „Jéé, nálad tequila van a frigóban? Neked aztán gondot jelent majd otthon maradni egy évig a gyerekkel, igaz?” – Mi van?? Mi köze a kettőnek egymáshoz? Vagy: „Összeraktál egy év alatt egy kocsira valót? Na, valld be, Apudéktól fogod kapni, nem? Nem? De azt hogy..?” És még sorolhatnám naphosszat azokat a sztereotip mondatokat, ami mindig ugyanoda vezetett – hogy ha nem főzéssel, nyafogással, körömreszeléssel töltöm napjaimat, alapjaiban kérdőjelezik meg a nőiességemet vagy a potenciális anyai képességeimet.

Volt egy-két nagyon pozitív tapasztalatom, a legjobb szexuális élményeim például olyan pasikkal volt, akik szellemben-agyban is partnerek voltak, valahogy ezek a palik az ágyban is megdöbbentően magabiztosabbak, és most nem a görcsös-pornós-fenékrázós nevetséges produkciókra vagy a hétköznapi szöszmötölésekre gondolok. Úgyhogy még nem adtam fel, van remény, csak borzasztóan kevés ilyen fickó létezik.

Nem véletlen, hogy sok nő megijed a magánytól, és bár sokáig önálló, tervekkel teli, érdekes ember volt, a 30. szülinap előtt gyorsan férjhez mentek egy bődületesen unalmas fickóhoz, és felvették a háziasszony-attitűdöt. Majd elindulnak a lejtőn, a közösségi oldalak gyerekképekkel való szétspamelésén túl nem csinálnak semmit, és amikor évek múlva találkozol velük, megdöbbensz, mennyire boldogtalanok. És ha már gyerek-téma: tud egy boldogtalan, unalmas és tanulatlan ember egészséges lelkületű, kerek egész embereket nevelni? Nem hinném. És ilyenkor mindig arra gondolok: kéne egy mozgalom, ami felnyitja az emberek szemét végre, nőkét, férfiakét egyaránt, hogy a jövő a társaké, a kölcsönösségé – szellemileg, szexuálisan, anyagilag, otthonilag, mindenhogyan. Hogy ne tartsuk már vérfeministáknak azokat a nőket, akiknek van egy kis sütnivalójuk, hanem örüljünk nekik. És hogy ne kérdőjelezzék már meg az anyai ösztöneimet és képességeimet szimplán azért, mert összetett ember vagyok!

Éppen ezért maradok a szellemi függetlenség híve, ami nem egyenlő a ledérséggel, az elzárkózással, vagy az elköteleződés hiányával. Ambiciózus vagyok, ami nem egyenlő azzal, hogy ne akarnék gyereket, ne lennék családcentrikus, és ne az emberi kapcsolataim állnának az első helyen. Tanult és művelt vagyok, ami nem egyenlő azzal, hogy ne tudnék gyomorrázósat és bepisilőst röhögni egy hülye viccen. Szeretek egyedül lenni, ami nem azt jelenti, hogyha szükség van rám, ne lennék ott. Szeretem a minőségi embereket, tisztelem a tudást, a munkát, ami nem egyenlő azzal, hogy ne tudnék bárkivel és bármikor elbeszélgetni. Erős nő vagyok, ami nem azt jelenti, hogy nem vágyom erős férfira. Izgalmas vagyok, ami nem azt jelenti, hogy nagyképű lennék, viszont rengeteg izgalmas barátra, haverra, és A FÉRFI-ra vágyom. Ugye vannak még ilyenek?

Hozzászólna?

Kövessen minket a Facebookon, ahol lehet kommentelni! De emailt is írhat a Randiblog címére.