„Szeretnék reagálni a saját történetemmel Bíborka levelére” – ennyi volt a bevezető az alábbi levélhez, aminek a beküldőjét Jakab néven fogjuk emlegetni (igazából természetesen máshogy hívják). Bíborka egy olyan kapcsolatot írt le, ami két szakítást élt túl, de a sok veszekedés után harmadszor is összejöttek a sráccal, és Bíborka azóta azt vallja, hogy kutyából is lehet szalonna. Sajnos Jakabnak nem volt ekkora szerencséje. Őt egy véletlen találkozás hozta össze a Nagy Ő-vel, sőt, nem is egy véletlen találkozás, hanem több. Hiszen ők is szétmentek, aztán megint összejöttek, aztán újabb szakítás, és így tovább a végkifejletig, ami egy nem várt fordulattal érkezett el egy évvel ezelőtt. Önnek is volt része ilyen kapcsolatban? Kérjük, írja meg tapasztalatait, véleményét vagy hozzászólását a Randiblog email-címére!
„23 éves, fiatal, már dolgozó srác vagyok. Ezelőtt három évvel ismerkedtem meg egy lánnyal. Szerelem volt körülbelül a 4-5. látásra, mert ahogy az lenni szokott, nekem nagyon nem esett le, hogy az a lány szemet vethet rám.
A találkozásunk a véletlen műve volt, már-már sorszerű. Szegről végről ismertük már egymást, pár utcával arrébb lakott tőlem. Három éve ilyenkor éppen egy rossz kapcsolat végét éltem meg. Próbáltam megjavítani a kapcsolatomat a lánykával, gondoltam, meglepem, és azzal a vonattal megyek haza, amivel ő. Így hát vártam az állomáson 2 órát, hogy egyazon vonatra szálljunk fel. Végül is nem azzal a vonattal jött, de így a hazafele úton belefutottam a fent említett „csodába”.
Szóba elegyedtünk, végül is együtt töltöttük azt a délutánt. Ő is épp egy srácra várt, én pedig a barátnőmre, így össze kötöttük a kellemeset a hasznossal, ne kelljen egyedül várakoznunk. Olyan jól sikerült, hogy elrepült a fél délután, én nem találkoztam a barátnőmmel, őt pedig felültette a srác. Szomorúan konstatáltuk a dolgokat, majd ment mindenki a maga útjára. Nem is tulajdonítottam a dolognak nagy jelentőséget, majd eltelt két hét. Éppen utaztam haza a vonattal, mikor az egyik megállón felszállt ez a lány, és csodák csodájára pont mellém huppant le. Nagyon megörültünk egymásnak, átbeszéltük az utat.
Azt gondoltam, a sors keze, hogy mi találkoztunk. Eltelt 1 hónap, találkoztunk 2-szer még, közben felbomlott a kapcsolatom (hozzátenném, nem történt a lánnyal addig semmi sem, ergo nem csaltam meg a barátnőmet, ahogy soha senkit a mai napig).
Összejöttünk, tudják, a szokásos, a fejemben romantikus filmek betétdalainak sokasága, kézenfogva séta a Margit-szigeten, állatkert és tényleg minden, ami kell. Egyszerűen varázslatos volt.
Így el is telt egy év. Aztán a gondok körülbelül a 8. hónapnál jelentkeztek. Kiderült, hogy a lány nagyon énközpontú. De persze én ezt nem vettem észre ekkor, hisz szerelmes voltam. Az 1 éves évfordulónkat követően 1 hónap múltán szakított velem, azzal az indokkal, hogy sok volt a veszekedés. Hozzátenném, ezt megértem így visszagondolva, tényleg akkoriban nem viselkedtem jó párjaként, sokszor féltékenykedtem, tudják, a szokásos őstulok módjára.
Aztán hetekig kérleltem, hogy beszéljük meg, hívtam, nem válaszolt, és aztán egy olyan SMS-t írt, aminek a szövegére már nem tudtam reagálni. Nem is kerestem többet. Eltelt egy hónap és felkeresett. Pont akkor, mikor már kezdtem túltenni magam rajta. A kémia nagyon is működött köztünk mindig is. Megint pont mellém ült, megkérdezte „mizu?”, majd 2 órára rá már az ágyamban voltunk. ÚJRA EGYÜTT. Gondolhatnánk. Ez a reboot másfél hónapig tartott, pont az egyetem kezdéséig. Aztán megint szakított velem. Majd eltelt megint 2 hónap, és ugyanez történt. Miért mondtam mindig azt, hogy folytassuk? Mert szerettem, és hittem, hogy „na most jó lesz”. Hozzátenném, tanultam az első próbálkozásból, és már-már éppen tökéletes párként funkcionáltam.
Aztán ez a harmadik próba 3 hétig tartott. Az alatt csak szex volt és veszekedés. Ekkor öleléssel váltunk el, majd egy „csak szex, semmi érzelem” kapcsolatunk volt, egészen decemberig. Ekkor meghalt a mamám, aki kiskoromban felnevelt. A lány pontosan tudta, hogy nincs másom, és mennyit jelentett Ő nekem. Megígérte, hogy eljön velem a szertartásra, támogatni. A temetés napján elérhetetlen volt, nem vette fel a telefont Facebookon sem reagált.
Aznap este rámírt, hogy: „hogy érzed magad?”. Irgalmatlan haragra gerjedtem, nagyon összevesztem vele. Rá két hétre összejöttem egy munkatársammal, és ki is raktam állapotként Face-re. Egyből rám írt a lány, hogy: hogy képzelem ezt, és úgy volt, hogy szólunk, ha valakinek lesz valaki. Összevesztünk, nem beszéltünk. Majd jött a szilveszter, közben szakítottam a lánnyal (aki amúgy sokkal odaadóbb volt mint ő, csakhogy nem belé voltam szerelmes). Január 4-én egy átsírt, átölelkezett beszélgetős este után tiszta lappal újra együtt voltunk.
Összeköltöztünk, eljegyeztem, úgy éreztem, ezeken mind mind túl kellett esnünk ahhoz, hogy most tökéletesek legyünk...
Már egy éve éltünk együtt, amikor elkezdett alábbhagyni a hév. A kémia még mindig működött, de a részéről a láng alábbhagyott. Kérdezgettem, mi a baj, mi nem jó, azt mondta, hogy nem tudja, ez neki egy ilyen időszak, értsem meg. Megértettem. Voltak összezörrenések, de betudtam a vizsgaidőszaknak és a munkahelyemen lévő stressznek, ezt meg is mondtam neki, nem egymással van bajunk, csak egymáson töltjük ki, és ez nem jó.
Ő elvállalt egy nyári munkát. Eléggé aggódtam, hogy pont ilyenkor utazik el 2,5 hónapra, de úgy voltam vele, lehet, jót is fog tenni. De már leszerveztem, hogy hétvégente találkozhassunk. Hát elutazott.
Eltelt nem egészen fél hét, mikor elkezdett velem telefonon keresztül veszekedni. Nem is értettem az okokat, mondtam neki, tegyük le, nyugodjunk meg, hívjon fel, ha már lenyugodott.
Egy napig nem beszéltünk, majd két napra rá kaptam tőle egy Facebook(!!!)-üzenetet az alábbi szöveggel: „úgy érzem, nem vagy boldog mellettem, emiatt én sem vagyok boldog, és nekem egy boldog párkapcsolatra van szükségem, úgyhogy vége.”
Mondanom sem kell, egyből hívtam, hogy ez mégis mit jelentsen, nem vette fel.
Este írt egy SMS-t, hogy ne keressem, és ő sem fog, hagyjam, hogy hadd legyen boldog végre. Két napra rá megtudtam, hogy már négy napja a munkatársával van, aki oda lent volt vele.
Röviden ennyi a történetem. Tehát a kutyából nem lesz szalonna kifejezés abszolút relatív. Emberfüggő, igazából az a lényeg, hogy mi magunk mit vagyunk képesek elviselni a hőn áhított szerelmünkért. És csak nagyon a végén mutatkozik meg, hogy megérte-e az erőfeszítést.
U.i.: egy év telt el, nekem azóta sem volt kapcsolatom, nem tudok senkihez kötődni, nincs meg az az összhang, sem pedig bizalom, ami kéne. Úgy hiszem, életem végéig szeretni fogom, noha tudom, hogy nem érdemli meg, és csak remélhetem, hogy találkozok megint valakivel, aki majd méltó nagy Ő lesz…”