„Elérkezett az idő, kellő energialöket, elszántság és merészség, hogy én is megírjam a történetem, avagy hogy szívtam eddigi életemben” – a mai posztban két történetet is közlünk, viszont csak egy fél levelet. Ez úgy lehetséges, hogy a beküldő, Bulcsú egyszerre három barátnője történetét írta meg nekünk, elképesztően egyéni stílusban és roppant szórakoztató részletességgel. A három történet azonban nem éppen felhőtlenül vidám, ahogy az a bevezetőből is kiderül. A mai posztban az első két szerelem története olvasható, és holnap tesszük majd közzé, mit írt Bulcsú harmadik barátnőjével kapcsolatban. Persze ha véleménye vagy hozzáfűznivalója van, már most megírhatja a Randiblog email-címére, ahol természetesen új saját történeteket is várunk. Ja igen, és egy figyelmeztetés is idekívnákozik: Bulcsú használ egy-két erősebb kifejezést, amiket természetesen nem cenzúráztunk ki. Ha önt zavarja a szókimondás, vigyázva olvassa ezt a posztot!
„Mindig is különc voltam. Nem voltam benne minden hülyeségben, nem voltam rávehető semmire se, nem szoktam rá a cigire, a piára, a mértéktelen bulizásra. Egyszóval nem engedtem, hogy mások átalakítsák a saját értékrendem, amit hoztam.
Mint később olvasni fogjátok, hiba volt részben. Nagyon sokáig ennek csak a kárát láttam – bár most sem vagyok túl elragadtatva a helyzettől, de mindegy –, szóval rövidtávon (13 év) annyit jelentett ez, hogy nem voltak barátaim. Akik voltak, azok vagy kétszínűek voltak vagy gyengék – a távolság miatt mára már megszakadtak a kapcsolatok.
Egy kis falucskában végeztem el a 8 általánost. Már innen is ki akartak baszni. „Nem beszámítható, összeférhetetlen, buta...” Ilyen és ehhez hasonló szövegekkel bélyegeztek meg a tanítóim, pusztán azért, mert mikor már a tököm ki volt, hogy csúfoltak, kiközösítettek, és nap mint nap vertek, fogtam magam, és visszaütöttem. Próbáltam védekezni. Persze ezek a kretének – tanítók – mindig akkor tudták odahordani a seggüket, mikor már én ütöttem. Még agyi MRI–re is elküldtek. (Mellesleg nem találtak semmi rendelleneset... Na de mindegy.)
A tervük nem jött be, ott voltam a tablón, ott voltam a ballagó osztályban.
Azért kellett ezt leírnom nektek, hogy képben legyetek egy picit, milyen érzéssel kezdtem a szakközepet. Be voltam szarva. Nem mertem ismerkedni. És hát a jó mentalitású emberek itt is belém kötöttek. Biztos olyan, biztos amolyan, stb... Semmi felkarolási szándék. Csak egy–két ember volt, akik szóba álltak velem. De legalább itt már nem csúfoltak.
Jönnek a csajok. Első nagy szerelmem arra lakott, amerre én, így a hétvégi eltáv alkalmával mindig együtt mentünk busszal. Ahogy lenni szokott a való világban, az egyik fél beleszeret a másikba. Udvaroltam neki 2 éven keresztül. A végén már szerelmesleveleket írtam neki. És mint a jó romantikus filmekben, névtelenül. Aztán egyik nap színt vallottam neki...
A csaj már régóta tudta, hogy én vagyok. Közölte, hogy soha az életben nem fog velem összejönni, viszont a haverkodás, és a szórakoztatás azért kell neki... Egy hónapra a színvallásom után összejött egy gyerekkel, aki tette–vette magát a szakmában... Megfektette a csajt, és utána szakított vele. Én meg vigasztaltam. Utána már több faszival is összejött... Nem sokáig tudott velük lenni. Bár nem lehet tudni, hogy két év udvarlás mennyire számított volna...
Barátnő 1
Ugrás. Olyan szakközépiskola volt ez, aminek a 4. év végén gimnáziumi érettségit kellett tenni. Ekkor – évvesztes lévén – töltöttem be a 18–at. Negyedik év előtt augusztusban sodort össze a sors életem első beteljesültnek hitt szerelmével. Nagy volt a „láv”. A csaj eléggé forróvérű volt. Már az első hónapban le akart feküdni velem. Ez nekem nem ment. Annyira nem látszott, hogy zokon vette volna, mert máshogy is megadtam a módját, hogy a fellegekbe repítsem. Viszont mint kiderült, ő azok közé tartozik, akik soha nem tudják valójában elérni az orgazmust.
Jött a szeptember. Évvesztesként, míg én szakközép negyediket kezdtem el, ő az egyetem első évét. Mondanom se kell, már akkor volt egy minimális félsz, de ezt, ha jól emlékszem, sosem hoztam volna fel, ha ráutaló jelek nem lettek volna. De sajnos lettek. Egyik napról a másikra bejelentette, hogy megismert egy pasit.
Hát oké, biztos nem lehet gond. Próbáltam pozitívan hozzáállni a dologhoz. De nem ment, miután egyre többet beszélt róla. Mint kiderült, miután esténként nekem vissza kellett mennem a kollégiumba, ő, mint a nagy szabad egyetemista ártatlan lélek, a sráccal bejárja kettesben a várost, és ha már nagyon elfáradtak a városnézésben, felment ő is a pasi szobájába.
De csak aludni.
Mindig ezt mondta: csak aludni megyek. Semmi több. Meg beszélgetünk.
– Aha, baszélgettek... – gondoltam magamban…
És hát elég hamar levágtam a szitut. Minden egyes éjszakát végigbőgtem! Mindet. Vagy ha nem bőgtem, akkor horkoltam. Állítólag nagyon. És ezt a kedves lakóközösség – a szobában, ahol aludtunk, 8–an voltunk – úgy tolerálta, hogy könyv élével csapkodták a fejem, ha már az összes büdös utcai cipőiket a fejemhez vágták.
Persze lelkiismeret–furdalásom volt, hogy az érettségi évében nem tudnak tőlem aludni a többiek, így abban a hitben élve, hogy ezzel segítek, az ágyam kivittem a koli folyosójára, és ott aludtam. Ezt az éjszakai nevelő tanár nem díjazta. A vége az lett, hogy kibasztak a kollégiumból. Miért? Mert horkolok.
S mikor megkérdeztem, hogy ezt máshogy kellene rendezni, pl. egy külön szobába tegyenek, erre az volt a válasz, hogy nem, nincs több szoba. Hát nyilvánvaló: ha fáj a fejed, vágd le. Na mindegy, egy másik koliba mentem, ahol vették a lapot, és külön szobát kaptam, internettel együtt...
A csaj bejelentette, hogy igazából nagyon vonzó neki a srác. Hát még mindig hülye voltam... Még mindig hittem abban, hogy talán meg lehet menteni ezt a kapcsolatot. Mindent megadtam neki, amit csak tudtam. Szerelemben, szeretetben és szexben is. Kihasznált... 20 kerek hónapig voltunk együtt. Ebből a srác és köztem lévő huzavona 19 hónapig tartott.
A bili akkor borult ki egyébként, mikor a szülei előtt azt akarta volna elérni, hogy felvételi eljárás után – ami az ország másik felében zajlott – másnap menjek fel a szüleimtől hozzá. „Ha nem jössz, akkor keresek magamnak más srácot a városból.” Erre kiakadtam, s annyit mondtam: „Jó, keress” – persze anyja tudott mindenről, apja nem tudhatta meg sokáig, mert szegénynek agyvérzése volt, s nem tudhatta meg.
1 évig szinte nem is beszéltünk egymáshoz. Néha voltak megmozdulások. Karácsonykor ír Skype–on, hogy oldjam fel Facebookról. Kérdem: miért? Ő: mert szeretne velem inkább ott beszélni, ha nagy ritkán beszél velem. Erre én: beszélni itt is tudsz. 2 év elteltével a szakításhoz képest feloldottam.
Tanulság: mind a mai napig tudtom, hogy hazudott, mikor megkérdeztem első vaginális együttlétünkkor, hogy ő tényleg szűz–e (akkor már 5 hónapja ismerte a másik srácot). Megtudtam, hogy vannak olyan nők, akik keresik, és kutatják az orgazmust. De soha nem találják meg. Ő is ilyen. A másik sráccal se tudja elérni. Annak ellenére, hogy úgy érzem, én csak közéjük álltam, mert még mindig együtt vannak. Viszont... A pasinak fájhat a feje, mert ahogy engem megcsalt, őt is megcsalhatja. Mert mindig van jobb és nagyobb hal. Már az első adandó jelnél szakítanom kellett volna vele. De nem tettem. Több ok: 1. első volt 2. lila köd 3. pesszimista voltam. S szerinte az utóbbi miatt nem voltam olyan vonzó. Hát igen. Ha ő is végigment volna az én utamon – amit az előbb felvázoltam a kedves olvasónak röviden, tömören – akkor nem tudom, menyire lett volna mindig „ál” az a mosoly az arcán.
Igaz, nem nekem szól, hanem a másik félnek: mindig légy őszinte, és ha a kapcsolat kezdeti szakaszában történik ilyen, mint itt, akkor te lépd meg előbb a szakítást. Igen, lehet, nem lesz jobb a másik. Ezt a rizikót be kell nyelned.
Soha ne csald meg a másikat kapcsolaton belül. Ha nem jó vele, vagy kalandozni akarsz, akkor neked nem kell tartós kapcsolat.
Barátnő 2
Érettségit megcsináltam, jó szar lett. Szakosodtam, továbbmentem a szakból főiskolai szintre. Gyakorlatból volt felvételi, az ment. Innentől már egy még nagyobb, megyei jogú városban játszódnak az események. Előzővel érettségi előtt egy hónappal szakítottam. A másodikkal október fele hozott össze a sors. Na de hogy?...
Olvastam már több társkeresős cikket a neten. Ti is posztoltatok ilyet, vagy ilyeneket. Személyes ismereteim szerint ötféle ember regisztrál társkeresőre. a.: rusnya, b.: buta, c.: lusta, d.: extrovertált, e.: olyan ember, aki manapság nem tud ismerkedni, mert nincsenek olyan helyek, lehetőségek, ahol könnyen tudna. Pl: nem lehet ismerkedni discóban, vagy akármilyen fülsiketítő koncerten, buliban. S általában azok az emberek, ahol az imént említett helyeken ismerkednek, általában nem tartós kapcsolatot akarnak. Ebbe a rétegbe nem sorolható egyértelműen az extrovertált személyiség, mert bizonyos helyen, időben, és közegben tök ismeretlennek is simán megnyílik.
Ezzel már el is árultam, hogy én az „e” kategóriába tartozom.
Állítólag benne vagyok a „c” kategóriában. Viszont bizonyos esetben „d” vagyok. Ha pl. én egy „b” kategóriás pasi vagyok, akkor nem merek odamenni egy „a” kategóriás lányhoz. De itt is a szituáció a fontos. Pl: buszon bárkivel el tudok beszélgetni...
Visszatérve a 2–eshez, őt társkeresőről ismertem meg. Nem tudom, miért szerettem belé... És nála viszont nagyokat hibáztam.
Szegénynek tinédzser kora előtt meghalt az anyja. A mostohája nem hiszem, hogy sokat törődött vele. Totál összevissza álltak a fogai, fiúsan öltözködött, és emellett valamilyen fura szaga volt. Ennek ellenére valahogy, én idióta, belezúgtam. Sajnos nem belé, hanem abba a lányba, aki lehetett volna, ha rendezett családi körülmények közt élt volna – túl sok a volna.
Én hülye meg akartam változtatni. Az egészből annyi sült ki, hogy rávettem, hogy a fogait csináltassa meg – semmi több a fél év alatt. Mivel elmúlt 18, így a költségeket a nagymama állta. A szerelem, szeretet és a szex elég hamar beteljesült. Mondhatnám, hogy boldog voltam, de csak rövid ideig. Elkezdett idegesíteni, hogy nem volt semmiről se egy határozott véleménye. Mindenbe beletörődött – kis dolgokban –, azt csinálta, amit mondtam neki. Viszont volt, amiből nem engedett... Egészségügyi bajai voltak. Hullott a haja. Mondtam, menjen dokihoz, egy komplett vérvizsgálatot csináltasson. Soha nem ment el. Viszont a fogaiban cisztát találtak. Máig nem kaptam érte köszönetet, hogy rávettem a fogai rendbetételére.
Ha az ember hosszút vára tervez – legalábbis én mindig –, egy bizonyos idő után tudniuk kell, mik az esetleges betegségei a feleknek. S ezt a legnagyobb őszinteséggel azért mondom, hogy a betegséget meg lehessen gyógyítani, s nem azért, hogy annak tudatában otthagyjuk a szarban a beteg párunkat.
Kezdett gyűlni a méreg, s közben a nagybetűs j ó z a n o d á s is beindult.
Rájöttem, hogy én nem ezt a lányt szerettem meg, hanem azt, aki lehetett volna, ráadásul ateista volt. S nagyot hibáztam. Viszont vártam. Várnom kellett a szakítással, mert hivatalos lettem egy útra közben.
El kellett mennem a lány apjához és mostohaanyjához.
Amíg ott voltam – 3 éjszaka –, addig az apja 60 eurót játszott el internetes szerencsejátékon. Apja segélyen élt, mostohaanyja pedig beosztottként dolgozott.
Amikor odaértem, arról kezdtek beszélni, hogy mennyire kell a pénz.
Az olvasó tudtára nem kötöm, de egy gazdagnak beállított faluról származom.
„Megfogtad, lányom az Isten lábát!” és ehhez hasonlókat mondtak a lánynak előttem, merthogy a lány durcás volt, mert kértem, hogy ne azokat a fiús rozzant szar fiús gatyákat vegye fel, s hogy egy picit adjon magára.
Az istenes szöveg már betett, de utána, mikor bejelentették, hogy hát nekik szükségük lenne 10 millió forintra, akkor elszállt az agyam. Totál úgy jött le, mintha én egy pénzeszsák lennék. Amint visszaértünk a megyevárosba, rá pár nappal közöltem a lánnyal, hogy nem fog menni. Nehezen, de szakítottunk. Rengeteget sírt stb.
Nemrég beszéltem vele. Kiderült, hogy utánam 3 hónappal megtalálta a nagy szerelmét, és boldogan van vele.
Tanulság: Soha az életben ne akarj másokat megváltoztatni. Igen, ezt már mondták előtte is, de ebből a kapcsolatból rájöttem. Igaz, ennél akarták a szülők, hogy együtt legyünk – naná, hogy akarták!
Viszont ha nem is változtathatsz meg másokat, olyannal kezdj kapcsolatot építeni, akivel hasonló a "kategóriád" az értékrended (vallási felfogásod). Nos, a legutóbbi kettőt többször kellett volna mondogatni nekem."
Folyt. köv.