Amikor az ember valami fontos eseményre készül, mondjuk az esküvőjére, próbál vigyázni magára, amennyire csak tud, hogy a lehető legjobb formában legyen a nagy napon. Vannak azonban dolgok, amiket egyszerűen nem lehet kivédeni. A mai posztban két olyan nőt mutatunk, akiknek már nem volt sok hátra az esküvőjükig, amikor egy-egy meglehetősen horrorisztikus baleset történt velük. Mindketten életveszélyben voltak és mindkettőjüknél veszélybe került az esküvő, de végülis mindketten túlélték és férjhez mentek a tervek szerint. De ettől még egyiküket sem irigyeljük – olvassa el a két balszerencsés történetet, aztán szavazzon, hogy a két menyasszony közül melyik volt a pechesebb!

Tracy Rainieri most 42 éves, férjét Massimo Rainierinek hívják. Az úr a neve alapján olasznak tűnik, de a pár mindenesetre Walesben él, tavaly októberben volt az esküvőjük. Három hónappal a lagzi előtt elmentek egy Bon Jovi-koncertre Cardiffba, ahol a menyasszonyra irtózatos hasfájás tört rá. Már két napja voltak gondjai a gyomrával, de most hirtelen egy nagyon éles fájdalom hasított belé. Bevett egy fájdalomcsillapítót, hogy tovább élvezhesse a koncertet, de éjszakára már olyan rosszul lett, hogy be kellett vinni a kórházba. Itt kezdődött az igazi rémálom.

Először is kiderült, hogy a menyasszonynak gyomorfekélye van, ami ráadásul perforált: azaz kilyukadt a gyomor és tartalma a hasüregbe ürült. Ez már önmagában életveszélyes lehet, de műtét közben derült ki, hogy a beteg ráadásul allergiás az érzéstelenítőre, csomó mindene feldagadt, a szíve pedig leállt. Sikerült újjáéleszteni, de Rainierinél mesterséges kómát kellett előidézni. Az asszony két nap elteltével ébredt csak fel a kómából, és ekkor még egy újabb komoly műtét várt rá, az orvosok további egy hónap elteltével engedték ki a kórházból. Ekkor már csak két hónap volt az esküvőig, a menyasszony betegesen sovány volt, alig bírt járni és a hasában egy cső volt, ezen keresztül táplálkozott.

A vőlegény és anyósa (azaz a menyasszony édesanyja) azonban összefogtak, és magukra vállalták az esküvőszervezés minden részletét, és a lakodalmat végülis megtartották a tervek szerint. Az újdonsült feleség így nyilatkozott róla utólag: „az összes fotón hülyén vigyorgok – fájdalmaim voltak, nagyon gyenge voltam, de nem bírtam abbahagyni a mosolygást. Életem egyik legjobb napja volt”. A fotókat ön is megnézheti képösszeállításunkban. A lakodalomban az első tánchoz az Always című Bon Jovi-szám szólt természetesen.

A másik történetre az amerikai 9News fenti tudósítása szerint a múlt héten került sor Coloradóban. Itt a menyasszonyt bizonyos Lenise Ruffnak hívják, és a hölgy lakásában az esküvő előtti hétfő hajnalban tűz ütött ki. Ruff kicsit meglepő módon nem a vőlegényével lakott együtt az esküvőig, hanem egy barátnőjével, bizonyos Marilyn Kurckal, aki egyben a nyoszolyólánya is volt. A tűz annyira elharapózott, hogy a menyasszonynak és leendő koszorúslányának nem volt más választása, ki kellett ugraniuk az égő ház harmadik emeletéről, hogy megmentsék az életüket.

Melyik a durvább?

Természetesen mindketten kórházba kerültek, de kettejük közül csak Lenise Ruff volt az igazán szerencsés, mert ő néhány égési sérüléssel és zúzódással megúszta, Marilyn Krucnak azonban eltört két csigolyája. A menyasszony ennek ellenére mégsem maradt koszorúslány nélkül, mert barátnőjét majdnem egy hét után, pont az esküvőre szintén kiengedték a kórházból. Hátmerevítővel és járókerettel kísérte barátnőjét az oltár elé, de legalább részt vehetett a nagy napon, és az orvosok azt mondják, teljesen fel fog épülni. Ruff és férje, Sam Brown először is nászutazni mennek Hawaiira, aztán pedig végre össze is fognak költözni.

Egyébként ha szereti a veszélybe került esküvőket/menyasszonyokat, remek időszak volt önnek az utóbbi pár hét, mert a legutóbb egy olyan esetről írtunk, amikor egy tolvaj ellopta a jegygyűrűket, az azt megelőző héten pedig annak a menyasszonynak a fotóit mutattuk, akinél mellrákot diagnosztizáltak az esküvő előtt – a hölgy azonban nem akarta lakodalmi frizuráját kemoterápiával tönkre tenni.