Készítettünk már egy videós összeállítást az internet legdurvább legénybúcsúiról – de természetesen az igazán keményekről nincsen publikus felvétel, hiszen az ember akkor meri csak elengedni magát úgy istenigazából, ha tudja, hogy nem filmezi senki. A New York Magazine egy 35 éves amerikai fiatalembertől, bizonyos Lee Abbamontétól tudja, hogy milyenek a legfelső tízezer legénybúcsújai, és nem, nem igazán hasonlítanak Berki Krisztián hasonló partijaira. Abbamonte főállású világutazó (ezek szerint ilyen is van), és igazán egzotikus helyekre szervezi a vőlegényeknek életük utolsó nőtlen buliját, ahol a szórakoztatás nem merül ki abban, hogy olcsó a pia.

Őszintén szólva arra számítottunk, hogy Budapestről is szó lesz ebben az interjúban, hiszen a magyar főváros is elég keményen ott van a legénybúcsú-bizniszben az utóbbi években. Hétvégéki éjszakákon elég nehéz úgy eltölteni egy órát a Kazinczy utca környékén, hogy az ember külföldi (vagy magyar) legény- (vagy leány)búcsúztatókba ne akadjon, de úgy tűnik, Abbamonte klienseinek mi nem vagyunk elég egzotikusak. Igaz, Prágát viszont említi, hogy oda szervezett már egyszer bulit, és idén nyáron megy még egyszer.

Ha kelet-Európába megy, Abbamonte általában meg sem áll Kijevig. Azt mondja, ott a bulizás reggel 6-7-ig tart, de pl. az egyik a partihoz a bemelegítés abból állt, hogy a mulatozó társaságot megfurikáztatták szovjet tankokkal és lehetett géppisztoxulyozni meg nyilazni. És persze nagyon csinosak voltak az idegenvezető lányok.

Még extrémebb volt a program egy Las Vegas-i luxuslegénybúcsún. Itt a vőlegény és haverjai egy akkora luxuslakosztályt kaptak, hogy abban saját konditermük és uszodájuk volt, külön inas szolgálta ki őket, sőt, a szobákban forgó ágyak voltak (ittasan ez külön élmény lehet, de mondjuk nyilván az ember csak akkor kapcsolja be a forgást, ha úgy érzi, hogy nem fog tőle okádni). Nap közben helikopterezni voltak a Grand Canyonban, Ferrarikkal száguldoztak, lövöldöztek a sivatagban, leugrottak ejtőernyővel a város legmagasabb felhőkarcolójának tetejéről, és még F-16-osokkal is repültek egyet. Mindezt egyetlen hétvége alatt.

És ehhez jön még hozzá a csajozás, bár Abbamonte azt mondja, az ő tapasztalatai szerint a táncoslányok jelenlétét általában nem a vőlegény forszírozza, hanem inkább a haverjai. Ez nem túl nagy csoda, tekintve, hogy a vőlegény elvileg éppen fülig szerelmes valakibe, akit hamarosan el fog venni feleségül. De volt olyan vőfély is, aki azt kérte, hogy a hotelszobában folyamatosan legyen sztriptíztáncos.

Az ilyen bulik persze nagyon sokba kerülnek, Abbamonte alsó hangon tízezer dollárt (kb. 2,3 millió forintot) kér értük résztvevőnként, de pl. egy vegasi luxushétvége ennek a kétszeresébe kóstál. Ezzel az jár együtt, hogy Abbamonte ügyfelei egyrészt a Wall Street milliomosaiból kerülnek ki, másrészt meg híres emberek, de konkrét példát a turizmusguru természetesen nem hajlandó mondani, mert pont azért mennek hozzá a celebek legénybúcsúzni, mert tudják, hogy teljes diszkrécióra számíthatnak. Abbamonte blogjáért kattintson ide, az is kiderül belőle, hogy ő az USA legfiatalabb olyan állampolgára, aki járt már a világ összes országában. És az így megszerzett életbölcsességét úgy hasznosítja, hogy kiégett milliomosokat visz berúgni és lövöldözni Las Vegasba meg Kijevbe. Ő tudja.