Ebben a posztban három különleges esküvőt mutatunk, az első közülük magyar. Tavaly nyáron is mutattunk egy tűzoltóesküvőt, arra Egerben került sor, idén pedig egy nagykanizsai hadnagy nősült meg. Hilcz Tamás és Helga egy mesterséges tó közepén mondták ki az igent, és persze náluk is volt szirénázó tűzoltóautó, sőt, még fotózás is volt a tűzoltóságon. A kedvenc képünkön az ifjú párt a tűzoltókollégák állják körbe, pontosan ugyanúgy, ahogy más lagzikon a koszorúslányok szoktak felsorakozni – a képre kattintva többet láthat, de ha átkattint a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság honlapjára, ott még többet. Alább pedig még két különleges esküvőt mutatunk, az egyiket videón, a másikat fotókon.

A második esküvő Amerikában volt pár hete, a különlegessége pedig az, hogy itt igencsak táncoslábú volt a vőlegény. Sőt, nemcsak ő, hanem segítői is, akikkel egy elképesztő koreográfiát adnak elő a menyasszonynak Beyoncé-, Destiny's Child-, Backstreet Boys- és Bruno Mars-számok részleteire. De ha ez nem az ön zenei világa, akkor is kattintson a videóra, mert kb. 3 perc után a fiatalemberek hatalmas bajuszt ragasztanak maguknak, és előadnak egy vicces perzsa táncot is.

A harmadik lakodalom pedig majdnem hülyeesküvőnek is beillik, de itt azért nincsenek olyan bizarr jelmezek, mint például legutóbb a Trónok harca sorozat jegyében rendezett lagzin voltak. Alex és Zoe Pitas angolok, 26 és 25 évesek és a Harry Potter-sorozat rajongói, de azért bohócot nem csináltak magukból, az egész esküvő meglepően jópofa és ízléses volt. A házasságkötésre egy hotel nagytermében került sor, amit a plafonról lógó gyertyákkal díszítettek ki, a vendégek hat asztalnál foglaltak helyet, volt egy-egy a Roxfort négy házának megfelelően (az ifjú pár persze griffendéles volt), plusz egy a Főnix rendje tagjainak, egy pedig a halálfalóknak (kíváncsi lennénk, kiket ültettek a halálfalók asztalához). Az ifjú pár 100 darab varázspálcát készített az alkalomra, és ezek segítségével készítették az alábbi, tényleg mindent vivő fotót. További képeket a fotóra kattintva nézhet meg.