Ez egy titkos szerelmes üzenet. Meg tudja fejteni?

2014.07.24. 15:11
Ebből a szögből még semmi különös nem látszik az éjjeliszekrényen...
Ebből a szögből még semmi különös nem látszik az éjjeliszekrényen...
Fotó: Olvasói Fotó / Velvet

Egy, a Velvethez közel álló, Bernárd álnevű személy küldte el nekünk ezeket a képeket azzal, hogy meglepetés-üzenetet hagyott a szerelmének, de a célszemély nemhogy nem értette az üzenetet, föl se tűnt neki, hogy egyáltalán volt üzenet. Bernárd azt kérdezte tőlünk, hogy mi el tudjuk-e olvasni, vagy tényleg ennyire nehézre sikerült a meglepetés. Szerkesztőségünkben egyvalaki jött rá a dolog nyitjára, mi pedig Bernárdtól elkértük a fotókat a Randiblog számára, hátha olvasóink között is akad, aki magától rájön. A biztonság kedvéért kértünk a dologhoz egy kicsit részletesebb magyarázatot is arról, hogy mi a sztori és a feladat, ez olvasható alább.

Tegnap eljöttem otthonról munkaügyben egy hosszabb utazásra. Ez évente 4-5-ször elő szokott fordulni, ilyenkor a páromnak mindig hagyok otthon valami béna meglepetést, szívecskét a párnája alatt vagy ilyesmit, de mindig úgy, hogy tudom, hogy akkor fogja csak megtalálni, amikor én már nem vagyok otthon. Most az az ötlet pattant ki a fejemből, hogy átrendezem az éjjeliszekrényén hagyott tárgyakat úgy, hogy abból legyen a meglepetésüzenet. Így is tettem, de ismerve a kedvesem rejtvényfejtő képességét, kicsit gyanús volt, hogy lehet, hogy nem fog rájönni a dologra, úgyhogy a biztonság kedvéért lefényképeztem az installációt. Az első képen szinte egyáltalán nem látszik a lényeg, a másodikat viszont abból a szögből csináltam, ahonnan elvileg fel kellett volna tűnnie az üzenetnek.

Még a reptérre vivő minibuszban ültem, amikor csöngött a mobilom, hogy miért állítottam az élére a Kindle-jét, mert így amikor elvette, felborult a vekker, leesett az éjjeliszekrényről és eltört. Elkezdtem magyarázni, hogy hát elvileg ez volt most a szerelmes meglepetés, úgyhogy még szerencse, hogy lefotóztam. Elküldtem a képeket, de így se értette, hogy ezen hol az üzenet, amin egy kicsit azért meglepődtem. Tényleg nem látszik, hogy mit kell kiolvasni a képről?

Az alábbi képet kell nézni, elvileg így látszik a legjobban, hogy mi az üzenet.

Szabad a gazda? Ha nincs tippje, húzza el a kép jobb szélén, középen látható csúszkát balra, és láthatóvá válik a megfejtés!

Csak becsületesen!

  • 2875
    Én magamtól is rájöttem
  • 1620
    Én csak akkor jöttem rá, amikor elhúztam a csúszkát
  • 317
    Én elhúztam, de még most se értem