„A Ha egy pasi azonnal dugni akar, kövér és ronda nőt keres című posztra reagálok, mivel a témán meglehetősen sokat gondolkoztam az elmúlt években” – nagyon megörültünk az alábbi levélnek, mert egy nagyon érdekes és sokakat foglalkoztató témát helyez teljesen új megvilágításba. A beküldőt Teklának hívjuk (az igazi neve valami más), és ő azt írja, régen ő is vékony akart lenni, de már nem, és persze attól érdekes igazán a levele, hogy meg is indokolja, hogy miért nem. Feltehetőleg lesz Tekla beszámolójában olyasmi, ami önt meglepi, amivel egyetért, vagy esetleg amit teljesen másként gondol vagy tapasztal – kérjük, írja meg ön is véleményét, illetve saját történetét! A leveleket továbbra is a Randiblog email-címére várjuk.
„Az én életem semmiképp nem mondható tipikusnak, nem vagyok vékony, de a husi nőket kedvelő társkeresőn nagyon kevés lennék, fiatalabb nálam a párom és tökéletesen működünk együtt. A bajom a sztorival nagyon sokáig magamban volt keresendő, mivel tudtam, hogy a vékony nő az evidens, a vékony nő az elvárt így egyszerűen beteg embernek nyilvánítottam azokat a férfiakat, akiknek tetszik a husi. Az, hogy én is az vagyok, alsó határon, és így a pasijaimat is minősítem, nem érdekelt. Fel nem foghattam, hogy mit lehet egy kevésbé vékony nőn szeretni. Az egészben a csavar az, hogy körülöttem ez a téma kutyát nem érdekel. Olyan férfiakkal vagyok körbevéve, akiket bizonyos, szélsőségektől mentes határokon belül ez nem foglalkoztat. 10 év kellett ahhoz, hogy ez a miliő és valóság megértesse velem, hogy ez a probléma csak az én agyamban létezik. A frusztráció és a társadalmi elvárás nagy úr. Aztán teltek-múltak az évek, és bármerre néztem, azt láttam, hogy én ezt túlgörcsölöm. Soha nem kaptam olyan visszajelzést, hogy bárkit is zavarna egy kis túlsúly. Majd egyszer csak azt vettem észre, hogy van egy ismerősöm, akin nem egy kis túlsúly van, még is szép, kívánatos és van egy nagyon faja pasija, majd egy másik nőismerősöm, aki elképesztően igényes és ő válogat, nem puncsol senkiért.
Az a tézis tehát, hogy egy kövér nő csak dugásra kellhet, mutogatni nem, megbukott. Az a tézis, hogy a kövér nő ronda, megbukott. A kövér-és-ronda párosítás nem állja meg a helyét, hiszen a ronda fogalma a szubjektivitáson kívül univerzális is, nem kilófüggő.
Aztán rádöbbentem arra is, hogy mit feszülök én itt, amikor rajtam csak 15 kiló a többlet és olyan nők nem görcsölnek, aki ennek duplájával rendelkeznek. Olyan ismerőseim válogatnak a férfiak között, és valóban dekoratívan teszik mindezt, akik nálam kétszer nagyobbak.
Nyilván a túlsúlynak van egy egészségügyi vonzata, ami minden duci emberben ott mocorog tudat alatt, nem tudjuk kikerülni, de azt már nem jelentem ki, amit régen igen, miszerint: nyilván minden duci ember fogyni akar.
Majd körbenéztem és mit láttam? Van egy pasim, aki elképesztően jóképű és jóval fiatalabb nálam, évek óta együtt élünk és a szerelem az istennek nem akar elmúlni.
Akkor mi a baj? Semmi. Most már, amikor fogyni akarok, nem az jut az eszembe, hogy azért, mert jobban fogok kinézni, hanem az, hogy jaj, akkor nem lesz akkora cicim – bizony onnan folyik le először a túlsúly, szikkadtabb lesz az arcom, de tény, hogy jobban fogom bírni a lépcsőzést. És lehet, hogy ha a kettő közül kell választanom, a lépcsőzésről mondok le inkább.
Az a fikció él mindenkiben, hogy a kövér-duci-husi nők nem találnak maguknak párt és ha mégis, akkor az nem lehet más, csak szánalmas. Én látom magam körül, hány vékony ismerősömre igaz a fenti állítás és hány kevésbé, vagy egyáltalán nem vékony ismerősöm rendben van. Nyilván nem azt állítom, hogy vékonyan minden rosszabb, én is szerettem azt az állapotom. Azt állítom, hogy ezek a sztereotípiák azok, amik a felszínen undorral kezelnek egy túlsúlyost. A valóság azonban ennél homogénebb, kiegyenlítettebb és nem súly-, hanem inkább személyiségfüggő. Közhely, nem közhely, de mindenképp tény: légy oké, és ha te az vagy, a világod is azzá válik.”