Jó hír: amerikai kutatók találtak valamit, amitől a jelek szerint drasztikusan lecsökken annak a valószínűsége, hogy egy házasságban erőszakig fajuljanak a viták. Rossz hír: a családon belüli erőszak ezen kvázi ellenszere illegális. A marihuánáról van szó ugyanis. A Jezebelen találtuk meg a University of Buffalo tudósainak kutatási eredményeit, amiket 634 olyan pár vizsgálatával kaptak, akik legfeljebb 9 éve voltak házasok az 1996-ban kezdődött, tehát már évtizedeken óta tartó felmérés végzésekor.

Szóval a konklúzió az, hogy azoknál a házaspároknál, akik marihuánát fogyasztanak, kevésbé jellemző a családon belüli erőszak. Vizsgálták az összes lehetséges esetet, és azt találták, hogy azoknál a pároknál a legritkább az úgynevezett intim partner elleni erőszak, ahol mindkét fél fogyaszt marihuánát. Persze ez még nem feltétlenül bizonyíték arra, hogy a békés együttélést éppen a fű biztosítja ezekben a házasságokban. De előfordulhat, hogy így van: a kutatók azt mondták a Washington Postnak, hogy „a marihuána erősítheti a pozitív érzelmeket, ami csökkentheti a konfliktusok és az agresszió valószínűségét”.

És nem kizárt az sem, hogy a szívástól tompulnak a használók érzelmi reakciói, így aztán kevésbé valószínű, hogy az erőszakig eszkalálódik egy-egy összetűzés. Hogy az „együtt szívunk, együtt nevetünk” elv egy házasságon belül is tényleg ilyen jól működik-e, az az USA-ban valószínűleg hamarosan el fog dőlni, hiszen Colorado és Washington államban már legális ez a szer. A magyar párok ezzel szemben belátható jövőben még kénytelenek lesznek füvezés nélkül fenntartani próbálni a családi békét.