„Véletlen” összefeküdtünk egy alkalommal

2014.09.07. 14:36

Sokat olvasgatom ezt a blogot, nagyon tetszik, gondoltam, leírom a történetemet” – mindig nagyon örülünk, ha valaki azzal kezdi a levelét, hogy szívesen olvas minket, de persze egy pillanatra sem gondoljuk, hogy a miénk lenne az érdem, hiszen az olvasókat illeti a dicséret, akik beküldik sztorijaikat. A mai levél Reginától érkezett, és mi az ő beszámolóját is nagyon izgalmasnak találtuk, reméljük, ön is így lesz ezzel. Regina egy olyan férfival jött össze, aki komoly kapcsolatban él, de nem tudja, hogy merre vezet tovább az út abból a fázisból, ahova mostanáig eljutottak. Ön mit tanácsolna neki? Mit tegyen Regina ebben a helyzetben? Kérjük, írja meg tanácsát vagy véleményét a Randiblog emailcímére! De természetesen ha saját történetét mesélné el, azt is szívesen várjuk – írjon nyugodtan bármiről, hiszen levélbeküldőink inkognitóját minden esetben megőrizzük (például Reginát se Reginának hívják az életben)!

Volt egy nagyon furcsára sikerült házasságom, 7 évig küzdöttünk mindketten, hogy élhető legyen, de nem sikerült. Elég kínkeserves lett a vége, de született egy kisfiam, és ez mindent megszépít. Határozott, céltudatos nő vagyok, aki tudja , hogy mit akar, nem fél kimondani, bármi a problémája. Most viszont nagyon nehéz helyzetbe kerültem, őrlődöm egy érdekes kapcsolatban, ami nem hagy nyugodni.

A férfit, akiről szó van, 3 éve ismerem. Első pillanatban éreztem, hogy egyszer valami történni fog közöttünk, de szépen elnyomtam magamban ezt a gondolatot. Nagy dumás, laza csávó, igazán kellemes megjelenéssel, sokat dolgozik, elfoglalt, mint én. Sokáig azt hittem, hogy mi megölnénk egymást, de a lenti történet bizonyítja, hogy rosszul gondoltam... Csak ő komoly kapcsolatban él... Sokáig csak munkakapcsolat volt köztünk a tavalyi évig, persze flörtöltünk telefonban, de csak bizonyos keretek között. Majd „véletlen” összefeküdtünk egy alkalommal. Nagyon jó volt, de mégis olyan érzés volt, mintha megtartottuk volna a 3 lépés távolságot, hiszen nap mint nap együtt kell dolgozzunk.

shutterstock 186805013

Sokáig csak telefonon beszéltünk, aztán egyszer valahogy összehoztunk egy délutánt ismét, hónapokkal később. Sokszor beszéltünk az első esetről telefonon, de egyikünk sem mondta ki igazán, mit szeretne a másiktól. Nagyjából megegyeztünk abban, hogy ennyi és kész. Aztán jött egy lehetőség ismét. A második alkalom már igazán jó volt, sok nevetéssel, beszélgetéssel, nagyon meghitt pillantásokkal, érintésekkel. Tényleg ez a mennyország – így éreztem akkor. Viszont amikor elköszönt, megint jött a 3 lépés távolság érzése... ami nagyon zavart. Jött pár hét szünet, csak telefonálás távolságtartóan... ezt még be is vette a gyomrom. Meg kell vallanom, párszor mondtam neki, hogy nem vágyom állandó kapcsolatra, hiszen nekem így jó, ahogy most van... Rákérdezett, hogy miért vagyok egyedül, miért nincs társam.

De most, a legutolsó alkalommal ledőlt minden fal közöttünk. Ilyen nyugalmat, harmóniát, romantikát még soha nem éreztem. Teljesen el tudtuk engedni magunkat, semmi erőltetett nem volt köztünk, minden teljesen természetes volt. Mintha ezer éve együtt lennénk mindig. Eddig nem igazán mertük megölelni egymást. Most percekig csendben ölelkeztünk, nem kellett mondani semmit, mindketten éreztük.

Ami igazán megdöbbentő volt, az az, hogy ezt meg is beszéltük, pedig eddig nem volt szó érzésekről, én nem mertem mondani semmi ilyesmit, ő pedig nem az a fajta, aki ömlengene, hogy valami milyen élmény. Többször elmondta, mennyire jól érzi magát velem, mintha megint 20 éves lenne, micsoda fantasztikus érzés ez neki, erre nincsen jó szó, amivel le lehetne írni... ilyen mondatok hangzottak el. Mindketten megdöbbentünk néhány kimondott gondolaton, de én nem bántam meg egy percig sem. Akkor ott ez teljesen normálisnak tűnt, de most, hogy eltelt egy kis idő, valahogy szürreális az egész... Teljesen elbizonytalanodtam, végül is mi volt ez?! Vagy mi lesz ebből, ha lesz valami egyáltalán...?

shutterstock 131470490

Hogyan kezelhetném ezt az egészet?! Ha nem szólok semmit, avval megvonom a lehetőséget magamtól, hogy ebből legyen valami valaha.

Ha viszont elmondom nyíltan, mit érzek, biztos, hogy véget vetek annak, ami esetleg valaha is lehetne.

Teljesen össze vagyok zavarodva, mit kellene tegyek?!

Ha figyelembe veszem azt, hogy kapcsolatban él, lehet, hogy teljesen döglött a dolog, csak én hiszem azt, hogy ebből lehet valami. Vagy az is lehet, hogy át lettem verve és esélyem sincs semmire. Mondjuk erre hamar rá fogok jönni...

Azóta is beszélünk telefonon, szigorúan munkával kapcsolatban, említés nem esik a történtekről, sem részemről, sem részéről.

A legnagyobb gondom az, hogy rádöbbentem, hogy eddig nem voltam szerelmes, most viszont az vagyok. Még ismerkedem ezzel az érzéssel...

Tudom, hogy ez nagyon zavarosnak tűnik, de tényleg ez folyik bennem jelenleg. Érvek-ellenérvek , folyamatosan vitatkozok magammal, hogy tegyek-e valamit vagy várjam ki, mi fog történni.

Ha elszúrom, sosem bocsájtom meg magamnak, ezt az egyet tudom.

Hozzászólna?

Kövessen minket a Facebookon, ahol lehet kommentelni! De emailt is írhat a Randiblog címére.