Ahogy hazajöttem, az első hivatalos felkérés a Nők Lapjától érkezett hozzám. Katona Klári "Nők Lapja" cover.
Klárit 40 éve ismerem, és fotografálom. Rengeteg képet csináltam róla, még a régi időkben, és egy nagyszerű barátság alakult ki közöttünk, amely Amerikában is folytatódott. Egyszer, amikor már évek óta kint dolgoztam, csöngött a telefon, kedves Atyám hívott, hogy menjek át hozzá, mert valaki keres. Mire én, "kicsoda, és főleg jöjjön át az én stúdiómba, mert dolgozom!" Mire ő: "az nem megy! Te gyere át!", de ezen túlmenően nem mondott semmit. Dühösen átrobogtam a szomszédba, ahol apám műterme volt, és láttam, hogy valaki ül a szófán, de nem ismertem meg, annyit mondtam, "Bocsáss meg, ki vagy? Mert te csak egy ember lehetsz, de ő nem lehet itt!" "De, bizony, én vagyok!" - mondta Klári, akit akkor már öt éve nem láttam, és egyszerűen nem tudtam elképzelni őt abban a szituációban! Valóban ott volt , a messzi Kaliforniában. Mennyire furcsa az ember agya, hogy csak azért nem ismertem fel, mert az agyam szerint nem lehetett ott. Hát néhány percig szégyelltem is magam.
Az első lemezboritó, amit róla csináltam, az "Éjszakai Üzenet" hatalmas siker lett. A borító díjat is nyert valahol. Ez után szinte tradicióvá vált, hogy ha Klári bármikor Amerikában járt, egy fényképezés mindig belefért a vakációba. Ott készítettem férjének, Babos Gyuszinak két borítóját is, szóval tovább mélyült a barátság, és a képek készítését is folytathattam. A Gyusziban rádasul egy igaz barátra talátam!
Klári egy csodás alany, az évek múltával már fél szavakból is értjük egymást, azt csinálom, amit ő is elképzelt, anélkül, hogy erről beszélgetni kellene. Éppen ezért kicsit féltem a Nők Lapja magazinnal való munkától, de nem csalódtam, mert a stylist, a haj és smink is csodás volt, tehát a munka is remekül sikerült.
