Már említettem, hogy egy nagyon jó barátomnak segítettem fotózni versenyautókat, ami nem is annyira munka volt, mint inkább hobbi, mert azt fotóztam, ami nekem tetszett.

Az előző posztban említett kocsim miatt rengeteget járkáltam versenyekre, és előfordult olyan is, hogy egy Moby Dick-ben ülve fal fehéren néztem a 8-as kanyart Riverside-on, miközben 300 fölött jött nekem. A Moby Dick egy a LeMans-ra gyártott Porsche 935/78 volt 750 lóerővel, ami a hatalmas szárnya miatt kapta a nevét.

 

A tulaj megkérdezte, akarok-e vele menni egy kort, mondtam, Naná!

Hát, hogy is mondjam, az első kanyar után igen vallásos lettem. Az előbb elmlített 8-as kanyar egy hosszú egyenes végén volt, derékszögben, betonfallal, szóval a kocsiban ülve az volt az érzésem, hogy eszetlen sebességgel egyenesen megyünk neki egy igen kemény és nem annyira megbocsátó falnak. Hála Istennek, olyan fékek voltak rajta, mint egy hajóhorgony. Bevettük, és az élmény kezdődött előlről.

A másik, ami érdekes volt, az azóta már régen lebontott pályán (shopping mall lett belőle), hogy volt rajta egy vas híd, amin ha álltunk, és ha a prototípusok elmentek alatta a szívás akkora volt, hogy a híd lesüllyedt egy métert is.

Később az egyik versenyen már semmi másra nem koncentráltam, mint a 962-esekre, főleg a Hans Stuck által vezetett piros Coke kocsira. Akkoriban jött elő a Cola-nak az új jelszava, “The Real Thing”, hát ez valóban az igazi volt.

Persze, itt is zavarba hoztam magam. Ott állunk a célnál, a győztes 962-esek felsorakoztak, lámpák villognak, és jönnek át a célon, mindenki kattog, én pedig…

A nagy siettségemben visszatekertem a filmet, de elfelejtettem újat rakni bele. Na, ezt kellett hallgatnom évekig.