Milyen divatot vigyünk át az újévbe?

Összeszedtük az összes olyan divatőrületet, amit 2006-ban szerettünk és amit ki nem állhattunk. Mérlegeltük, hogy melyik menjen és melyik maradjon. A lista erősen szubjektív és nem szponzorálja sem a gumicsizma maffia, de még a brazil papucsgyárosok sem.

Nem szeretnénk látni 2007-ben:

Leopárd minta: Bár 2001 óta újra és újra felbukkan, 2007-ben reméljük már nyomát sem látjuk. Kurvás és kész.  

Halálfej: A vagányság már két évvel ezelőtt lejárt szimbóluma. Menjen vissza bölcsőjébe, a metálosokhoz és a csirkedarálókhoz. 

Térdzokni: Vastagítja a lábát, a Lolita-look húsz felett pedig eleve rég ciki.  Ráadásul nincs olyan cipő, szoknya vagy ruha, amihez jól állna.

Vintage: Nyilván szembe megyünk minden nemzetközi trenddel, de szerintünk a vintage akkor is gáz. Nincs az az ember, akinek jól állnának a hatvanas évek legendás színes kabátjai, gyöngysorai, csizmái, táskái és blúzai. Vagy úgy nézünk ki benne mint Austin Powers, vagy mint Barbra Streisand. És még Kate Jackson a Long Blondesból sem kifogás. Egyértelműen menjen!

Leggings + farmerszoknya: Egészségi szempontból tökéletesen értelmetlen kombináció. Optikailag addig volt elfogadható, míg nem lett a budai gimnazistalányok egyenruhája.

Hosszúszárú sportcipő – (elsősorban Converse és annak utánzatai): Hagyjuk ezt is bátran az óévben, hiába adtunk ki érte tavaly több ezret. Befülledős, értelmetlen viselet.

Fejkendő: Nem is értjük hogy kerülthet még mindig fel a listára, hiszen az egyetlen ember, akin valaha mutatott valahogy az Axl Rose volt. Tizenhat évvel ezelőtt.


Díszkutya: Lassan már hogy Galambos Dorinának is lesz ölebe, igazán itt lenne az ideje váltani valami más állatra. Mondjuk pápaszemes makira. Sokkal cukibb. 


Military sapka: Hacsak nem készülünk valami kiképzésre, nem akarunk mindenáron lakótelepi keménylánynak látszani, vagy szenvedünk kóros szerepzavarban, hagyjuk a szekrényben.



Látni szeretnénk 2007-ben is: 
 
Pillangók: A rózsás kiegészítők után az év vége felé a pillangók is megjelentek ruhán, hajban, táskán, itt-ott. Ha fejlődésének hernyós stádiuma fölött jóindulatúan szemet hunyunk, mondhatjuk, hogy kedves kis állatka, nőies és jól mutat.

Pöttyös minta: Valószínűleg kifutott az óévben, de az egyik legvidámabb minta, ezért különösen ajánlott tél végi fáradság, tavaszi kimerültség, nyári kánikula és az őszi depresszió idején.


Magasszárú csizmák: Mindenki szép, elegáns és szexi bennük. Ráadásul magasít és vékonyít. Nincs semmi ok arra, hogy ne hordjuk őket 2007 telén is.

Színes gumicsizmák
: Továbbra is biztos feltűnést kelthetünk bennük. Egy vastag térdzoknira húzott vékonyabb bokazokni és arra a jól szigetelő gumicsizma biztos megoldást nyújt a hideg, és nem utolsósorban a sós latyak ellen, ami a szép bőrcsizmákat úgyis csak kikezdi.

Kivágott orrú női cipők: Tavaly csak néhány designer limitált kollekciójában fordult elő, ezért szélesebb körű elterjedését 2007-re prognosztizáljuk. Hordjuk bármilyen színben, de csak száraz időjárás esetén.

Havaianas papucsok: Hozzuk csak át bátran őket idén nyárra: egyrészt mert a legkényelmesebb az ún. tangapapucsok között, másrészt mert az echte havaianasok vásárlásával a brazil gazdaság fejlődését is támogatjuk. Importőreink figyelmébe ajánljuk a képregényeseket.


.

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek