Tíz dolog, amit a magyar pasik utálnak rajtad

Korábbi nagysikerű összeállításunk után rövid körkérdést intéztünk a környezetünkben élő magyar férfiakhoz azzal kapcsolatban, hogy ők mit utálnak a magyar nőkön. Csak divattal és szépséggel kapcsolatos dolgok jöhettek szóba, az például nem ért, hogy „Nem szeretem a narancsbőrt”. Éppígy kihagytuk a 15 és 18 év közötti korosztályt, mert az emosok térdzoknijával és fekete hajával simán megtelt volna a lista. Nem reprezentatív, ám annál arcpirongatóbb lista minden magyar nőnek, nem cikiségi sorrendben:

1.    A fenékre kötött fekete pulcsi. Ezt tényleg nem értjük, illetve igen, hiszen 16 évesen mi is így hordtuk, de főleg azért, mert akkor még maximum hátizsákokat lehetett kapni, a pulcsit viszont nem volt hova tenni a hőségben. Hölgyeink, tessék ezt elfelejteni, még akkor is, ha nagyobb a fenekünk a kelleténél. Vegyünk inkább egy hosszabb felsőrészt, vagy viseljük büszkén a hátsónkat. A pulcsit meg hordjuk a táskánkban.  

2.  Csodálkozós szemöldöktetkó és 3. deréktetoválás és napocskás köldöktetoválás. Erre egyszerűen nem is tudunk mit mondani, mert abban a hitben éltünk, hogy ilyet maximum a Rio Kávézó teraszán látni.  

4. Állnál végződő make-up. Szarvashiba, ami még a legnagyobb profikkal is előfordul. Ezt csak úgy tudjuk kikerülni, ha tényleg a bőrünkhöz megfelelő alapozót használunk, majd bedolgozzuk a nyakunk felső részébe is. Vagy úgy, hogy egyáltalán nem sminkelünk.

5. Nagyhálós neccharisnya, nyitott orrú szandállal. Ezt valamiért mindenki fontosnak tartotta kiemelni, főleg a harisnyából kikandikáló nagylábujj miatt. Vagy szandál, vagy neccharisnya. "Döntsék el, hogy tél van vagy nyár. Ennyi az egész" - szólt a lesújtó ítélet, amivel  csak egyetérteni tudtunk.

6. Lepattogzott körömlakk és 7. hajlenövés. Ez akkora gáz, hogy elszégyelltük magunkat egy pillanatra. Tényleg úgy gondolja bárki, hogy ez belefér?

8. Szilikonpántos melltartó. Egy ideje eltűnni látszott, de úgy tűnik, mégis van. Megbocsáthatatlan. És tényleg ne gondolja senki sem azt, hogy nem látszik. Előkelő helyen végzett a "nem megfelelő melltartó"-kategória is, ami alatt a férfiak a csőtophoz viselt klasszikus melltartót értették.

9. Barna titokzokni, és nejlon térdharisnya. Előbbi tényleg maximum hetven felett megengedett, utóbbira viszont jó megoldás, ha a gumi résznél kétszer lehajtjuk, mert akkor nem vág be annyira. Így nem nézünk ki tiszta hülyén egy romantikus pillanatban, egy-egy karikával a térdünk alatt. 

Az utolsó öt magáért beszél. Részünkről akkor inkább nem is kommentálnánk.

10. „Szopnék”- feliratú póló

11. Műköröm-matrica

12. Lábujjgyűrű

13. Átlátszó talpú patacipő

14. Hegesztőszemüveg

Az összeállításban segítettek barrd.niven nevű olvasónk kommentjei is.
Oszd meg másokkal is!
Mustra