Lávalámpa helyett

Ebben a borzasztó időben nagy szükség lehet néhány simogató fényű lámpára, ráadásul a hangulatvilágítás az egyik leghálásabb téma, ha az ember lakberendez magának (vagy másnak). Nyilván a tervezőknek is ez a terület a kedvence, mert itt igazán szabadjára engedhetik a fantáziájukat, hiszen nem kritérium, hogy a lámpa mellett úgy mellesleg látni is lehessen valamit. Az ilyen értelmetlen lámpák királya ugyebár évtizedek óta a lávalámpa, de bizonyos Lauren Moriarty cége most előrukkolt valamivel, ami könnyen lehet, hogy átveszi az uralmat a hasznavehetetlen, de jópofa lámpák piacán.

Maga a termék annyira innovatív, hogy nevet már egy teljesen kézenfekvőt választottak neki: úgy hívják, hogy Sunrise, azaz Napfelkelte. A trükk annyi, hogy a búrát olyan hőérzékeny festékkel kezelték, amely szobahőmérsékleten szinte egyáltalán nem engedi át a fényt, a lámpába helyezett villanykörte melegétől azonban lassanként áttetszővé válik. Ezalatt a Sunrise-ot díszítő londoni látkép mögött mintha fokozatosan kivilágosodna az ég és pár perc alatt felkelne a nap. A gyártó cég webshopjában ez a termék még sajnos nem kapható (különböző kiállításokon és vásárokon mutatták csak be eddig), vehetünk viszont verdeső szárnyú pillangókkal díszített lámpát vagy hulló hópelyhes műanyagborítást. Türelmesebbek várják ki, amíg Eiffel-tornyos, esetleg Hősök terés vagy halászbástyás-mátyástemplomos Sunrise is kapható lesz majd.

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek