V-kivágást a bokacsizmára!

Már augusztus elején előre láttuk, hogy a hidegebb szezon irányadó divatja a lábbelik terén a bokacsizma lesz. A dolog annyira bejött, hogy azóta külön posztot kaptak a lakkból készült bokacsizmák is, most pedig a V-kivágásra szeretnénk felhívni azok figyelmét, akik esetleg még mindig nem döntötték el, milyen lábbelit vegyenek ebből az ingencsak aktuális típusból (ha egyáltalán akarnak venni belőle).

Hogy a V-kivágás mennyire elterjedt, azt az is jelzi, hogy a Barneys nagyáruház webshopjának cipős részlege rögtön az első oldalon több ilyen fazonú bokacsizmát is kínál. A képen látható darab a Constume National kreálmánya és röpke 500 dollárba kerül, azaz nyolcvanezer forint fölött van. Álmodozni persze ettől még lehet, mondjuk a szintén elöl V alakú MiuMiu bokacsizmáról, ami ráadásul egy gondolattal olcsóbb is, az ára mindössze 475 dolcsi.

A beruházás előtt persze gondoljuk át, van-e mihez felvenni egy ilyen cipőt, hiszen kiindulásnak rögtön csak a szoknyák és ruhák jöhetnek szóba, mivel a nadrágszár alól kikukucskáló V-kivágás szigorúan ellenjavallt.

Oszd meg másokkal is!
Mustra