Megakucsmák és más férfitrendek Milánóból 2009-re

Olvasási idő kb. 3 perc

Véget ért a 2008/2009. ősz-téli férfitrendeket bemutató divathét Milánóban.

A képre kattintva galériánkat tekinthetik meg, amit a rendezvényről hozzánk érkezett fotókból állítottunk össze, továbbolvasva pedig azt tudhatják meg, hogy az egyhetes olasz luxusorgiát végigálmélkodó elemzők milyen következtetésre jutottak arról, hogy mi lesz a divat egy év múlva.

 Persze hogy az előkelő kifutókról mennyi minden jut le egy év alatt az utcákra, azt egyelőre igen nehéz megjósolni, bár arra nagyobb összeget is fel mernénk tenni, hogy nem lesz olyan férfi, aki a következő télen a képen látható szőrcsodában vagy fodros miniszoknyában parádézva vonul majd le mondjuk a Ferenc körúti metróba. A világ különböző városaiban rendezett divatheteken bemutatott viseletekből a nagy ruhamultik (H&M, Zara, stb.) szelidítenek hordható darabokat - ez történik az alatt a bő fél év alatt, ami hátravan a kifutókon előrejelzett időszakig, azaz a következő őszig.

A legfontosabb trendek rövid listában a hajtás után.

1. Cigányos tarkaság: leginkább a Gucci kollekciójára volt jellemző. Minden mintás volt, még a szőnyeg is, amin a modellek fel s alá vonultak, de mindenre másmilyen mintát nyomtak. Más divatházak bemutatóin a vékony csíkos és skót kockás anyagok is gyakran feltűntek. A tarkaság azonban a színekben nem igazán jelenik meg (lásd alább).

2. A méret a lényeg: nagy igazság ez a férfiakra nézve, legalábbis ha a következő tél divatjáról van szó. Nem csak a fenti kucsmával túlzott Dolce & Gabbana ilyen parodisztikus arányokkal, nagyok voltak a sálak, táskák, gallérok, bundák is.

3. Nőies kiegészítők: elsősorban a Pradától. A galériánkban is látható táskától kezdve a külön posztot kiérdemelt miniszoknyán keresztül valami furcsa bikiniszerűségig, amit a férfiak félig a többi ruházat alatt, félig felette viseltek a milánói diktátorasszony bemutatóján. De a spice-osított Roberto Cavalli-bemutató öltönyei is szokatanul be voltak véve derékban.

4. Szürke, fekete: hiába, ez Milánó, ahol aki elegáns akar lenni, az szigorúan feketébe öltözik. Legkevésbé Giorgio Armani tudta/akarta kivonni magát a hely szelleméből adódó színmonoteizmus alól, az ő bemutatójában csak a háttér volt színes. Donatella Versace is csak néha engedett egy-egy pirosat vagy kéket bevillanni szigorúan sötét tónusú kollekciójába. Az előző pont furcsaságai ellenére az olasz divatfőváros alapvetően továbbra sem nagyon engedi a fickándozást, ha elegáns férfidivatról van szó.

Hogy a nőkkel mi a helyzet, az majd februárban derül ki.

Oszd meg másokkal is!

Az oldalról ajánljuk

  • világom
Magyar nőként Brazíliában: luxus gyerekzsúrok, plasztika mindenkinek, rabszolgatartó modell
Magyar nőként Brazíliában: luxus gyerekzsúrok, plasztika mindenkinek, rabszolgatartó modell

Férfi-női kapcsolatok, társadalmi különbségek, szépség, nőiesség a mai Brazíliában egy magyar nő szemszögéből.

május 2., 18:30

  • világom
Ezen a piacon csak színaranyból készült tárgyakat árulnak: döbbenetes a kínálat
Ezen a piacon csak színaranyból készült tárgyakat árulnak: döbbenetes a kínálat

Sokféle piac van a világon, de annyira csillogó és annyira drága, mint a dubaji aranypiac, aligha akad.

tegnap, 20:00

  • Testem
Annyi vizet ivott, hogy a kórházban is alig tudtak segíteni a férfin
Annyi vizet ivott, hogy a kórházban is alig tudtak segíteni a férfin

A vízivás okozott nagy gondot egy férfi kórházi kezelése közben.

május 3., 06:30

  • Offline
Árpád híd vagy Árpád-híd: hogy írjuk helyesen a földrajzi neveket?
Árpád híd vagy Árpád-híd: hogy írjuk helyesen a földrajzi neveket?

Te hogy állsz a földrajzi nevek helyesírásával? Teszteld kvízünkkel!

május 3., 06:46

  • Testem
Ez az 5 legsúlyosabb következménye, ha nem alszol eleget
Ez az 5 legsúlyosabb következménye, ha nem alszol eleget

Az alváshiány betegségekhez is hozzájárulhat, és sokszor még csak nem is gyanakszunk rá. Milyen tünetek mögött állhat a tartósan rossz alvás?

május 3., 06:00

  • világom
Hazatértek az első turisták Észak-Koreából: elképesztő dolgot láttak
Hazatértek az első turisták Észak-Koreából: elképesztő dolgot láttak

Sokan el sem hiszik, amit az Észak-Koreában készült felvételeken látnak.

május 2., 19:30

  • életem
Farkas kóborol ebben a Budapesthez közeli városban
Farkas kóborol ebben a Budapesthez közeli városban

A farkas minden bizonnyal nem vadon élő állat, hanem valahonnan elkóborolt.

május 2., 17:30

  • életem
A 10 legérdekesebb tény hazánkról a külföldiek szerint
A 10 legérdekesebb tény hazánkról a külföldiek szerint

Az interneten számtalan listát találunk arról, hogy mit érdemes tudni hazánkkal kapcsolatosan. Ezekből válogattuk ki a legérdekesebb tényeket.

május 2., 16:46

  • életem
Ez az 3 szokás minden bolti eladót kiborít: te is hibás lehetsz bennük
Ez az 3 szokás minden bolti eladót kiborít: te is hibás lehetsz bennük

A vásárlók több szokása sokszor bosszantja a bolti eladókat.

május 3., 07:26

  • életem
A nép, amely nem ismeri a rákot, a cukorbetegséget, és elképesztő hosszú életű – mi a titkuk?
A nép, amely nem ismeri a rákot, a cukorbetegséget, és elképesztő hosszú életű – mi a titkuk?

A hunzákról azt tartják, hogy nem ismerik a rák- és cukorbetegséget, de egyedülállóan hosszú életet élnek, részben egy gyümölcs miatt.

május 2., 15:59

  • életem
Gusztustalannak tartott testváladékunk jelezheti a rákot időben
Gusztustalannak tartott testváladékunk jelezheti a rákot időben

Sokan csak esztétikai kérdésnek tartják, pedig az életünket is megvédheti.

május 3., 08:36

  • életem
Ez az egy mozdulat azonnal elárulja, mennyire vagy jól nevelt
Ez az egy mozdulat azonnal elárulja, mennyire vagy jól nevelt

A mozdulataink sokat elárulnak rólunk és hátterünkről, de ebből sok minden tanulható.

május 3., 08:20

  • Testem
Csak a fél arcát botoxoltatta a nő, elképesztően eltrozultak a vonásai
Csak a fél arcát botoxoltatta a nő, elképesztően eltrozultak a vonásai

Önmagán akarta demonstrálni a rettenetes hatást.

május 2., 07:26

  • Önidő
Ezeken a helyszíneken játszódott a Hunyadi: ide érdemes ma is ellátogatni
Ezeken a helyszíneken játszódott a Hunyadi: ide érdemes ma is ellátogatni

Egy hosszú hétvégén érdemes felkeresni a magyar történelem jelentősebb helyszíneit – például azokat, amelyek a Hunyadi-sorozatban is feltűntek.

május 3., 08:06

  • Testem
Megundorodsz a népszerű, olcsó ételtől, ha meglátod, milyen mikroszkóp alatt
Megundorodsz a népszerű, olcsó ételtől, ha meglátod, milyen mikroszkóp alatt

Sosem lehetünk biztosak abban, hogy tudjuk, pontosan mit eszünk, hacsak nem mi termeltük.

május 2., 06:30

  • világom
Elszabadult a medvehelyzet a szomszédban, a turizmust is tönkretehetik
Elszabadult a medvehelyzet a szomszédban, a turizmust is tönkretehetik

Az elmúlt években nőtt a medvék és emberek közti találkozások száma.

május 2., 13:36

  • Testem
Tartós látáskárosodást is okozhat a népszerű szépségtrükk
Tartós látáskárosodást is okozhat a népszerű szépségtrükk

Sokan sok mindent megtesznek a szépségért, de néha túl nagy árat kell fizetni.

május 2., 15:10

  • Offline
Tudod, melyik híres festő alkotása a Csillagos éj? Kötelező a 10 pont!
Tudod, melyik híres festő alkotása a Csillagos éj? Kötelező a 10 pont!

Lássuk kvízünkben, mennyire ismered a híres festők alkotásait!

május 2., 06:45

  • világom
Ettől lesz valójában fehér a füst a Vatikánban: a kémény készen áll
Ettől lesz valójában fehér a füst a Vatikánban: a kémény készen áll

Felkerült a kémény a Sixtus-kápolnára, hamarosan elvonulnak a világ elől a bíborosok. Utánajártunk, mi okozza a füst színét siker esetén.

május 3., 07:45

  • Önidő
Az Oscar-díjig vitte a Váratlan utazás Sara Stanley-je: így néz ki ma
Az Oscar-díjig vitte a Váratlan utazás Sara Stanley-je: így néz ki ma

Emlékszel még Sarah Stanley-re? Ilyen volt 35 éve, és ilyen most.

május 2., 14:36

  • világom
Bárki is lesz, ezt az egy nevet nem veheti fel a leendő pápa
Bárki is lesz, ezt az egy nevet nem veheti fel a leendő pápa

A pápák által választott nevek leginkább viselőik személyiségéről árulkodnak.

május 2., 09:06

  • Offline
Ez az egyiptomi fáraó mézbe forgatta rabszolgáit
Ez az egyiptomi fáraó mézbe forgatta rabszolgáit

Az egyiptomi rabszolgáknak nem volt olyan sanyarú a sorsa, mint hinnénk, de azért akadt fáraó, akinek furcsa követelései voltak.

május 2., 11:36

  • Testem
A magyarok kedvenc zöldsége a rák több típusával is hatékonyan felveszi a harcot
A magyarok kedvenc zöldsége a rák több típusával is hatékonyan felveszi a harcot

Ha nyersen fogyasztod a salátát, sokat teszel azért, hogy megelőzd a rák kialakulását.

május 2., 07:46

  • világom
A világ legmagányosabb embere 26 évig nem váltott egy szót sem senkivel
A világ legmagányosabb embere 26 évig nem váltott egy szót sem senkivel

Felvételt is csak titokban sikerült készíteni róla.

május 2., 12:40

  • Testem
Ezt látja a fogorvos, amikor lyukas fogat töm
Ezt látja a fogorvos, amikor lyukas fogat töm

A statisztikák már gyerekkorban is ijesztőek, pedig ezt jó lenne elkerülni.

május 2., 08:06

  • Offline
Ilyen feleséget akart 22 évesen III. Károly: videón a szemérmes fiatalember
Ilyen feleséget akart 22 évesen III. Károly: videón a szemérmes fiatalember

III. Károly házasságairól sokat tudunk, de azt nem tudtuk, milyen feleséget akart magának huszonévesen.

május 2., 12:10

  • Önidő
Ilyen bonyolult Rubik-kockát még te sem láttál: ez a srác mégis simán kirakta
Ilyen bonyolult Rubik-kockát még te sem láttál: ez a srác mégis simán kirakta

Ne keseredj el, ha még a látványba is belebonyolódsz, ebbe még a legprofibbak bicskája is beletörik.

május 2., 08:35

  • Önidő
Több tucat strand nyit meg a hétvégén: mutatjuk, hol
Több tucat strand nyit meg a hétvégén: mutatjuk, hol

A hétvégén országszerte több mint húsz városban csobbanhatunk.

május 2., 08:20

  • világom
Íme, a nyolcadik kontinens: a felfedezés egyáltalán nem örömteli
Íme, a nyolcadik kontinens: a felfedezés egyáltalán nem örömteli

Ide vezet a mértéktelenség és a felelőtlen emberi magatartás: ijesztő, amit "alkottunk".

május 2., 11:10

  • Testem
Sokan undorodnak tőle, pedig nagyon egészséges ez az összetevő
Sokan undorodnak tőle, pedig nagyon egészséges ez az összetevő

Nyers formájában az íze és az illata sem túl csábító, mégis nagyon egészséges a fogyasztása.

május 2., 10:06

Érdekességek