A férfi szupermodell, akit nagyon is jól ismerünk

A trend rovat nemek közötti egyenlőtlenségeket feszegető cikkében azon sóhajtottunk fel, milyen igazságtalanság, hogy szupermodellek csak nőből vannak, férfimodellt egyet sem szokás névről ismerni. Azóta úgy döntöttünk, azért mégiscsak van egy-két kivétel; közöttük is elsősorban Tyson Beckford. Akinek ebből a névből és a fenti igéző portrérészletből nem ugrik be, kiről is van szó, ne ijedjen meg, a hajtás után olyan képeket és videókat mutatunk erről az egzotikus istenről, amik garantáltan ismerősek lesznek. Szerintünk a nevet sem fogják ezután egykönnyen elfelejteni.

Ugye, hogy így, a medencéből félig kiemelkedve máris ismerős a fiatalember?

Ha a Kék Fényben szerepelne, nyilván úgy írnák le, hogy "sportos testalkatú" - pontosan ezt az adottságát használta ki Ralph Lauren is, ugyanis az ő Polo Sport hirdetéseiben szerepelt Tyson több alkalommal. Szerintünk ez a baloldali parfümreklám sikerült a legjobban. Igencsak jól eltalált képek jutottak róla a Pirellinek is, amiken Tyson ráadásul női megfelelőjével, Naomi Campbellel együtt pózol. Mindketten osztják azt a véleményt, hogy a fekete bőrűeknek nehezebb a megélhetés a divatszakmában, Tyson állítólag egyszer azért mondott le egy milánói divatbemutatót, mert díszpintyként ő lett volna az egyetlen nem európai származású a kifutón, rajta kívül csak fehér modelleket hívtak meg. De ezen kívül már csak azért is összepasszolnak ők ketten Naomival, mert ugyanabban az évben születtek: 1970-ben.

Bizony, Tyson is régóta van a már pályán, annyira méghozzá, hogy 1996-ban már őt gyászolta Toni Braxton az Unbreak My Heart klipjében, de Britney Spears is az ő hátára kapaszkodva száguld a Toxicban.

Ahogy az egy szupermodellhez illik, a 40-hez közeledve a negyedrészben kínai, egyébként jamaikai származású Tyson is próbál alternatív karrierek felé fordulni a modellkedésen kívül. Mióta kezd kevesebbet szerepelni a "világ 50 legszebb férfija"-típusú listákon (na nem mintha idő közben megcsúnyult volna), reality-vetélkedőműsort vezet a bulvártémákra szakosodott Bravo tévében, és egy-két mozifilmben is feltűnt már, bár legnevezetesebb alakítása eddig legfeljebb az, amikor saját magát adta a Zoolanderben.

Oszd meg másokkal is!
Mustra