Mexx: dögunalmas színekben járhatunk tavasszal

Ha eddig még nem hittük volna el száz százalékosan, hogy idén tavasszal ismét a földszínek és a természetes (hatású) anyagok lesznek a divatosak, akkor a hétvégi Mexx divatbemutatót biztosíthatott minket efelől. A WAMP-on megrendezett bemutatónak leginkább a háttere – ami egy élénk, fantáziadús vetítés volt – keltette fel a figyelmet, mert a szürke, homokszín és vajszínű lenvászon holmik inkább ásítást ingereltek.

Kattintson a képgalériánkra!

 

A Mexx bemutatójának, és a tavasz/nyári kollekciónak a mottója a Simplicity (egyszerűség) volt, ennek megfelelően kevés kirívó színt vagy szabást láthattunk. A szürke, a homok- és földszín képezte szinte az összes bemutatott darab alapját, olyan tavaszias, élénk színeket, mint mondjuk az almazöld, a piros vagy a pink, egyáltalán nem láthattunk.

 

A természetesség elve alapján válogatták ki az anyagokat is, hiszen a legtöbb darab lenvászon volt, aminek az esztétikumát és a praktikusságát megkérdőjeleznénk. Pontosabban persze, a tikkasztó melegben remek lenvászonba bújni, viszont a fehér vászonnadrág tartósságában nem hiszek, arról nem is beszélve, hogy csak a vékony nőknek áll jól. A szafariszerelés, amit már korábban is előrejeleztünk, abszolút dominált a bemutatón, a ballonkabátok és az op-artos szoknyák szintén. A lekerekített, nagyalakú táskák ezen a tavasszal további elismerő pillantásokat (és gerincferdülést) hozhatnak, és a húzott aljú szoknyák puffos blúzzal a romkocsmák királynőjévé tehetnek bárkit 2008 tavaszán. Önnek tetszik ez a divat vagy bealszik tőle?

Oszd meg másokkal is!
Mustra