A Revlon új arca a bomba Elle Macpherson

A kozmetikai cégek egyre inkább kedvelik azokat a nőket futtatni kampányaikban, akik túl vannak a negyvenen és istenien néznek ki. Hogy ez a jófej-imidzset hivatott-e erősíteni, azt nem tudhatjuk, mindenesetre a Revlon ismét egy érett nőt választott a nemrég szült Halle Berry és a terhes Jessica Alba mellé. Elle Macpherson szerződött le a márka új “termék-nagykövetének”, ahogy a pozíciót nevezik. Ez valamivel többet jelent, mint csupán a marketingkampányokban való részvételt, ugyanis a nagykövet jótékonysági tevékenységekben való részvétellel is formálja (vagy igyekszik formálni) a márkáról alkotott képet.

Az ausztrál születésű, 44 éves Elle Macpherson modellkarrierje a nyolcvanas és kilencvenes években járt a csúcsán: a Sports Illustrated egymás utáni öt számának címlapján mutatta be az aktuális fürdőruhadivatot és persze az idomait, melyek alapján “A Test” becenevet kapta. Számos magazinmegjelenés mellett a Playboynak le is vetkőzött, és a Jóbarátok című sorozatban Joey egyik barátnőjét alakította valamint a Batman és Robin című filmben is játszott. Üzletasszonynak sem utolsó, 2001-ben saját fehérneműmárkát dobott a piacra Intimates néven. Új munkájáról azt nyilakozta, hogy büszke a felkérésre és örül annak, hogy ezáltal támogathajta az oktatást és a nők egészségét javító kutatásokat, különösen a mellrákellenes küzdelmet. (Kép: Northfoto)

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek