Ki veszi meg a 310 millió forintos gyémántretikült?

Egymillió fontot, azaz 310 millió forintot ér a Ginza Tanaka ház csúcskiegészítője, az apró gyémántberakásos platinatáska. Első látásra ezüstszínű selyemtáskának tűnik ezt a tárgy, amelyet kristályok díszítenek. Közelebbről nézve a kortárs iparművészet nagy dobása ez 2182 darab 208 karátos gyémánttal, amelyet a londoni ékszerhétvégén megtekinthetnek a látogatók egy komoly biztonsági berendezéssel ellátott vitrinben.

Csakhogy ezt a kis kiegészítőt a divatház nem a művészetének bemutatására szánta, mint az indokolt lenne, hanem a tervező úgy gondolta, megpróbálja eladni. A Ginza Tanaka híres a nagy méretű, látványos ékszereiről, gyárt súlyos karpereceket, és még arany teáskannát is. A tavalyi, budapesti Pomellato ékszerkiállítás óta tudjuk, manapság is nagy méretű ékszerek viselésével illik jelezni, ha gazdagok vagyunk, nem feltétlenül finom, stílusos darabokkal. Mint azt a cég marketingese elmondta, a felcicomázás a római és bizánci kultúra hagyatéka. Az azóta eltelt időt tekintve ez tartós divatirányzatnak bizonyult, de arra mégsem kötnék fogadást, hogy a Tanaka-retikült egyszer majd látjuk használat közben.

Oszd meg másokkal is!
Mustra