Bagatidy: hogy ne idegeskedjen a nagytáskás nő

A divatipari vállalkozók megint arról álmodnak, hogy megkönnyítik az életünket. Feltaláltak ugyanis egy olyan eszközt, amelyet táskáról-táskára cserélhetünk, és ezzel lerövidítjük a táskában való – állítólag hetvenhat napnak megfelelő – remegő kézzel és izzadó homlokkal való kutakodást. Kell ez nekünk?

Anélkül, hogy erősen sztereotipizáló csoportokra osztanám a nőket, elejtem azt a megjegyzést, hogy vannak a nagytáskások és vannak a puritánok. Némelyek a csipesztől kezdve a parfümig és a filofaxig mindig mindent magukkal hordanak, mások esetleg csak egy telefont és az igazolványt-kulcsot dobják bele a retiküljükbe, ha van egyáltalán ilyenjük. Egy újfajta angol vállalkozás tanulmányt készíttetett, mely szerint az átlagos nő (felteszem, hogy nem a fent puritánnak nevezett) naponta olyan négy és fél percet a táskájában való őrült kotorással tölt el. Ennek a súlyos helyzetnek az enyhítésére találták ki a Bagatidy nevű alkalmatosságot.

A Bagatidy, egyfajta táska-a-táskában, 14 különféle méretű zsebet tartalmaz, ezekből kettő a rúzsok, kettő tollak, és egy másik kimondottan a bankkártyák vagy pirulák számára lett kitalálva. Mindössze 18 dekát nyom, és bőrszínű változatban kapható, aminek előnye a készítők szerint a semlegesség, de szerintem elég ronda. Csak bele kell illeszteni ezt az eszközt bármely táska belsejébe, és a honlap tanúsága szerint ott is marad, még ha le is ejtjük a táskánkat. Ezt azért tartom kissé gyanúsnak, mert a termékleírás semmiféle cip- vagy tépőzárat nem emleget, amely rögzíthetné az eszközt. A feltalálók arra is felhívják a figyelmet, hogy használatával nemcsak a stresszt csökkenthetjük, hanem az elhagyott holmik számát is. Szerintük kevesebb kulcsot, telefont, sminkcuccot, parfümöt és pénztárcát veszít el az a nő, aki ezt a táskába belehelyezhető övtáskaszerűséget használja. Akkor mondjuk tényleg hasznos lehet, ha az ember naponta váltogatja a retiküljét, és így nem kell minden apróságot hajnalban átpakolni egyik táskából a másikba. Mindezt 18,99 fontért, azaz kb. 5600 forintért sajátíthatjuk el. Nem lehet, hogy csak kicsit megfontoltabban kellene megrakni a táskánkat?

Oszd meg másokkal is!
Mustra