Néha muszáj pihentetni a kolbászzsírtól és csülökpöritől megfáradt gyomrunkat, akkor eszünk halat. Hetente többször, így kénytelen vagyok a rántott halnál messzebb menni. A lazac a családi kedvenc, de századszorra a fokhagymával odakapatott legfrissebb szelet is unalmassá vált, muszáj volt újat tanulni. A szusikészítést életem végéig gyakorolhatom, de egy lazacnigiri mindennél egyszerűbb, könnyű, egészséges és finom, érdemes azzal kezdeni a szerencsétlenkedést.
Friss lazac kell, nem fagyasztott, kedd délután Nagycsarnok alagsor, más forrást nem ismerek. Fejenként tíz deka filé, a vastag végéből kérve, mert a farokrészből nehezebb (lehetetlen) pofás és lapos téglalapokat vágni.
A rizs mindennél egyszerűbb: tilos az aranyárban mért szusirizsekkel küzdeni, a kék SOS rizs tökéletes. Kétszer annyi vízzel alacsony lángon tűzre vele, amikor kész egy kis rizsecettel jól elkeverni és hagyni, hogy kihűljön. Ragadni fog. Aki alapból ragadósra csinál minden rizst, az életében először érezhet sikerélményt a csirizes köretével.
A 2-3 mm vastag (jó kés kell) 1,5-2 cm széles és 4-5 cm hosszú lazactéglalapok alá egy lapos evőkanálnyi rizsből gyúrt, hosszúkás gombóc kell. Eleinte segít a kanál, később megy majd magától. A rizs tetejére egy kis wasabi, rá a lazac, tenyérben összenyomni és kész. A lazacnyesedék, ami a végén megmarad ( mindenkinek eljön az a nap, amikor a nyesedék kevesebb lesz, mint a szabályos lazacbélyeg...) szójaszószba mártogatva, vagy a vágódeszkáról mohón felkapkodva ehető.
Jó minőségű szójaszósz, (kikkoman, mondjuk) egy kis extra wasabi, ecetes gyömbér, pálcikák és mehet. Az egész az alapanyagok minőségén múlik, ezért a halon és a szójaszószon nem szabad spórolni. Sózni nem kell, a szójaszósz majd megteszi. Aki megpróbálta és sikerült, töltse fel az indafotóra lazac_nigiri taggel, hogy összegyűjtve bemutathassuk őket.
