Viktor&Rolf: Formálj a száddal NEM-et!

Viktor&Rolfnak, azaz a Viktor Horstinghez és Rolf Snoerenhez hasonló kreatív arcoknak köszönhetjük, hogy már nem a fán bolhászkodunk, létezik a divat is, és nem egy szál pélóban futkosunk. Sose néznek vissza és nem a múltban kurkásznak inspiráció után, hanem sokszor kínos szimbólumokra építenek egy teljesen új nézőpontot bemutató kollekciót. Ők pret-a-portert választó kortárs képzőművészek inkább, mintsem ruhatervezők. Okosan mutatnak be bármit egy új nézőpontból, ami még hordható is.

Egyik legjobb példa erre a művészeti ágak közötti határok elmosására az első kereskedelmi forgalomba került pret-a-porter kollekciójuk, a 2001-es Csillagok és csíkok. Fogták az amerikai zászlót, minden szimbólumok egyik legközhelyesebbikét, a fogyasztói társadalom jelképét és összehoztak belőle, és a kokárda formájából egy vicces ruhatárat - móka a hamburgerek morzsáin.

Ezt a lazaságot saját maguk is szülőföldjüknek, Hollandiának tulajdonítják, a divatot ott senki sem veszi véresen komolyan, ellentétben az olaszokkal és a franciákkal, akik nemzeti értékként kezelik.

A következő évben, személyes okokból depresszióba esett a páros, akkor született a Fekete lyuk kollekció. Következetes és kerek alkotást hoztak létre egy ilyen alapvető élethelyzetből: "Szarul vagyunk, fessünk mindent feketére!"

2002-ben elővették a bluescreen technológiát és annak jellegzetes kékjét és a bemutató előrehaladtával egyre több ruhadarabon megjelenő színre képeket vetítettek. Az elektromos kék volt akkor a legtrendibb szín, Dunát lehetett vele rekeszteni, de ez a funkciója senki másnak nem jutott eszébe.

A divatbemutatókon orrba-szájba vetítés azóta is divat. 2006-ban ők is – Karl Lagerfeld és Stella McCartney után- terveztek egy minikollekciót a H&M-nek. Pénz beszél, mint az khm, közismert. Az egész arra volt jó, hogy a flickr tele van hóka csajokkal, akik hülyére fotózzák magukat az ócska anyagokból készült Viktor&Rolf klóncuccokkal büszkélkedve. 

2005-ben, a ruhadarabok háttérbe szorított kellékét, a szalagot alapanyag minőségbe emelve készítettek bohókás ruhadarabokat.

A Harlekinkollekció alapmintája, az arany-fekete kockás pedig egészen a műszempillákig elért.

2007-ben visszanyúltak a kezdetek csillagaihoz és elkészítették a kedvenc kollekciómat, ami csupa ragyogás és szépség, de a finom ruhák a sok bazinagy csillagtól vagányak és izgalmasak lesznek, mások, mint a többi.

Sokan mondhatják: Ökörség, ezek hordhatatlan baromságok! És tényleg, én se mennék ki az utcára egy arany kockás műszempillában. De egy ilyen kollekció hordhatatlan darabjai showelemek, szórakoztatnak, elgondolkodtatnak és holmi szabászmesterségből képzőművészetté emelik a ruhakészítést. A kollekció hordható darabjai, és a márka parfümje pedig messze hirdetik viselőjéről: Akkora arc vagyok, hogy ismerem és szeretem Viktor&Rolfot!

A 2008/09-es kollekció is két részre osztható: az inspirációs forrásra keményen rájátszó darabokra és azok finom változataira. Az arany övcsatt NO felirattal és az ízeltlábú csizma igencsak kívánatos példányok.

A fennmaradó őrültségek legyártása pedig elhanyagolható hányadát teszik ki egy nemzetközileg elismert divatház marketingköltségeinek, így biztosan nem kell ezekről a mókákról lemondanunk a későbbiekben sem. Elnézve a 2009-es kollekciójukat, nagyon nem. Az a harisnya szíven talált.

(A szöveget a szerző eredetileg itt publikálta: dzsörzé.hu)

Oszd meg másokkal is!

Az oldalról ajánljuk

Érdekességek