A tökéletes szemöldök nyomában

Olvasási idő kb. 5 perc

A tökéletes szemöldökformát eltalálni körülbelül olyan szintű küldetésnek felel meg egy nő életében, mint a tökéletes frizura vagy illat megtalálása. Az utóbbi kettővel ellentétben azonban, ha megtaláltuk a legtutibb szemöldökívet, -vastagságot, -színt, jobban járunk, ha örülünk neki és kitartunk mellette. Összegyűjtöttük az összes fellelhető bölcsességet a témában. Szemöldök 101 következik.

Az első és leggyakoribb hiba, hogy túl sokat szedünk. Ez különösen rizikós az ívhez közeli résznél, itt tehát ne is próbálkozzunk gyantával, mert még úgy járunk, mint a Grace Klinika Dr. Yang-je:

Nincs bénább, mint az összenőtt szemöldök (nemtől teljesen függetlenül), de a másik véglet ugyanennyire kínos tud lenni: amikor túl nagy a távolság a két ív között. Ettől ugyanis szélesnek tűnik az orrunk, szemeink pedig aprónak. Az ideális távolság: 3-4 centi, tehát nagyjából akkora helyet hagyjunk a két ív között, mint amekkora a szemünk.

Még mindig a mezei, ceruzás módszerrel tudjuk a legegyszerűbben belőni, hogy meddig tartson a szemöldök íve. Az orrcimpánk mellől kiindulva három vonallal: a belső szemzug érintésével megkapjuk a szemöldök kezdetét, az írisz érintésével a szemöldök legmagasabb pontját, a külső szemzug érintésével pedig a szemöldök végét.

Az egyik legfontosabb szempont a szemöldök ívének alakításában az arcformánk, mindig ebből induljunk ki. Egyszerű a képlet: ha kerek az arcunk, kerüljük a kereken ívelt szemöldököt, a kicsit élesebb vagy "háztetőszerű" ív viszont optikailag nyújthat. Ne essünk azért túlzásba a dramatikus ívekkel különben permanens megszeppent, csodálkozó tekintettel ajándékozhatjuk meg magunkat. Ami a szögletes, markánsabb arcformát illeti, azt pont a hegyesen ívelt szemöldökkel ronthatjuk el: ezért ebben az esetben inkább lágyabb vonalakra törekedjünk.

A szemöldök vastagsága is sarkalatos kérdés, itt főleg egyéni ízlésünk a mérvadó, mindenesetre két dologra érdemes figyelni. Igyekezzünk a természet adta formákhoz közelíteni, a túl vékonyra szedett szemöldök már régóta nem dívik, ennél már csak egy bénább dolog van: a csupasz, gyantázott bőrre húzott vékony, fekete vonal. Az egyensúly a lényeg: arányosan vékonyodjon az ív belülről kifelé. Ha belül nagyon vastag marad, kívül pedig nagyon vékony, olyan benyomást keltünk majd, mintha két üstökös akarna egymásba rohanni a homlokunkon.

Világos helyen, ablak mellett vagy lámpafénynél csípkedjünk. A nagyítós tükör nagy segítség, de ne essünk abba a hibába, hogy végig azt a pár négyzetcentiméternyi területet nézzük megkövülten: pár szálanként vessünk egy pillantást a teljes arcunkra.

Misztikus kérdéskörhöz érünk a szemöldök feletti részt illetően: vannak, akik szerint tilos innen szedni, mert az tuti ívgyilkos módszer. Sok szakértő azonban azt vallja, nem fog összedőlni a világ, ha az ív meghagyásával innen is kiszedjük az oda nem illő szőrszálakat.

Az időzítés sem mellékes: a menstruációt követő héten érdemes nekiesni a szemöldökszedésnek (gyantázásról nem is beszélve), ugyanis ekkor vagyunk a legkevésbé érzékenyek a fájdalomra.

Ha elkészült a mű és még mindig sajog a szemkörnyékünk, aloe vera krémtől biztosan megyugszik a bőr.

Ha hézagosra sikerült a végeredmény vagy a barna szálak között szőkék is vannak, szemöldökceruzával egyenletes hatást érhetünk el. A satírozás után viszont mindig finomítsunk a ceruza fésűs részével. Alternatíva: szemöldökfestés, ami pár hétig kitart.

Különösen bosszantó lehet, hogy a tükörben még tökéletesnek tűnik a szemöldök, miszont mire kiérünk az utcára már "összekócolódik". Ezt elkerülendő: egy kis hajfixálóval fegyelmezhetjük az ide-oda kunkorodó szőrszálakat.

Végezetül pedig következzék egy igen lényeges kérdés: mi legyen a sorsa az összeérő, bozontos férfiszemöldöknek?

Mondják meg Önök: ciki, ha egy pasi szedi a szemöldökét vagy ma már ez is hozzátartozik egy alapvető szépségrutinhoz? Különösen kíváncsiak lennénk hímnemű kommentelőink véleményére ebben a kérdésben (le a kalappal férfi olvasóink előtt, akik idáig olvastak).

Hölgyolvasók se kíméljenek minket: jöhet bármilyen csodatrükk, tuti tipp, amire soha nem gondoltunk volna vagy horrorsztori, az az érzésünk, abból is van bőven. (Illusztráció: NorthFoto)

Oszd meg másokkal is!

Az oldalról ajánljuk

  • világom
Rémisztő videó: ez a világ legveszélyesebb autóútja
Rémisztő videó: ez a világ legveszélyesebb autóútja

Borzongató látvány, ahogy a helyi szállítók teherautóval haladnak át ezen az úton, ahol sokan a völgybe vesztek már.

június 15., 19:00

  • életem
Az alacsony fizetésnél tízszer gyakoribb oka a munkahelyváltásnak ez a jelenség
Az alacsony fizetésnél tízszer gyakoribb oka a munkahelyváltásnak ez a jelenség

Nemcsak szakmailag, de emberileg is felőröl hosszabb távon.

június 16., 06:16

  • Offline
Ilyenek lehetnek a jövő gyalogátkelői: becsapják az agyad
Ilyenek lehetnek a jövő gyalogátkelői: becsapják az agyad

Mégsem kell mindenhez AI, elég a józan ész és egy kis kreativitás.

június 16., 06:00

  • világom
Tömegeket vertek át, hogy felépülhessen Európa legszebb gótikus temploma
Tömegeket vertek át, hogy felépülhessen Európa legszebb gótikus temploma

A német katedrálist olyanok finanszírozták meg, akik aggódtak az üdvösségük miatt.

június 15., 15:10

  • Offline
Eszement Guinness-rekordok: Hány vécédeszkát tudsz fejjel összetörni 1 perc alatt?
Eszement Guinness-rekordok: Hány vécédeszkát tudsz fejjel összetörni 1 perc alatt?

A legtöbb kettéfejelt vécédeszka? Rubik-kocka-zsonglőrködés? Ezek a legfurcsább világrekordok a Guinness-rekordok könyvében. Te hallottál már róluk?

június 15., 19:30

  • Offline
Ezek a települések régen Budapesten belül léteztek, ma már csak utcanevek emlékeztetnek rájuk
Ezek a települések régen Budapesten belül léteztek, ma már csak utcanevek emlékeztetnek rájuk

Ezekről a régi településekről sokan nem is tudják, hogy valaha is léteztek.

június 15., 18:30

  • Offline
Ezért hiányzik a Colosseum egyik fele: súlyos csapásokat kellett kiállnia
Ezért hiányzik a Colosseum egyik fele: súlyos csapásokat kellett kiállnia

A Római Colosseum évezredek óta lenyűgözi a látogatókat. Azonban sokan nem tudják, miért hiányzik az egyik fele.

június 15., 16:46

  • Szülőség
Nincs csodaszer az autizmusra – miért kísérleteznek mégis a szülők?
Nincs csodaszer az autizmusra – miért kísérleteznek mégis a szülők?

Autista gyermekek szüleinek ígérnek gyors javulást, esetleg teljes "gyógyulást" az önjelölt szakértők. Vélemény, személyes tapasztalatokkal.

június 15., 16:00

  • Mindennapi
Sokan kapnak levelet a NAV-tól, komoly bírságot kockáztat, aki nem válaszol
Sokan kapnak levelet a NAV-tól, komoly bírságot kockáztat, aki nem válaszol

A válaszadásra 15 nap van, aki ezt elmulasztja, több százezer forintos bírságot kaphat.

június 15., 17:31

  • Szülőség
Valami nagyon fontos hiányzik a testéből annak, aki császármetszéssel születik
Valami nagyon fontos hiányzik a testéből annak, aki császármetszéssel születik

Amikor kisfia allergiás lett, és az antibiotikumok után nehezen épült fel, az anya utánajárt, mi állhat a háttérben. Megdöbbentő felfedezést tett.

június 16., 06:30

  • Offline
Trükkös irodalmi kvíz: felismered a magyar regényeket az első mondatukról?
Trükkös irodalmi kvíz: felismered a magyar regényeket az első mondatukról?

Ebben a fejtörőben csokorba szedtük a magyar regényirodalom néhány ikonikus első mondatát. Te mindegyiket ismered?

június 15., 06:46

  • Szülőség
Apák napja van: Mexikóban óriási bulit csapnak, mi, magyarok, épp csak elkezdtük megtartani
Apák napja van: Mexikóban óriási bulit csapnak, mi, magyarok, épp csak elkezdtük megtartani

Nemcsak nálunk, hanem a világ sok más országában is ezen a napon köszöntik az apákat.

június 15., 06:30

  • Offline
Földrajzi kvíz haladóknak: mely országban található Tartu?
Földrajzi kvíz haladóknak: mely országban található Tartu?

Ez a földrajzi kvíz nem lesz könnyű: olyan városokról kell megállapítanod, mely országban található, amelyekről még talán nem is hallottál.

június 16., 06:46

  • VIP
Hernádi Judit féltette lányát: elárulta, miért aggódott
Hernádi Judit féltette lányát: elárulta, miért aggódott

Hernádi Judit aggodalommal figyelte Tarján Zsófia döntését.

június 15., 14:36

  • Testem
Ez az egyszerű teszt elárulja, ha túl gyorsan öregszik az agyad
Ez az egyszerű teszt elárulja, ha túl gyorsan öregszik az agyad

Előre jelezheti a komolyabb egészségügyi problémák kockázatát is, mint a demencia, de még a szív- és érrendszeri betegségeket is.

június 15., 07:26

  • Mindennapi
Özönvíz és jégeső jön ma: 13 megyére él a veszélyjelzés
Özönvíz és jégeső jön ma: 13 megyére él a veszélyjelzés

13 vármegyére adtak ki figyelmeztetést az zivatarok, a szél és a jégeső miatt.

június 16., 07:00

  • világom
Kalózok kincse miatt népesült be Florida – átverés volt az egész
Kalózok kincse miatt népesült be Florida – átverés volt az egész

Hiába érkeztek tömegével az emberek Floridába, nem találtak kincset.

június 16., 07:26

  • Testem
Napi 2 óra ebből a mindennapi szokásból négyszeresére növelheti a depresszió esélyét
Napi 2 óra ebből a mindennapi szokásból négyszeresére növelheti a depresszió esélyét

Ez a tevékenység fokozza az önbizalomhiányt, félelmet és reménytelenséget.

június 15., 13:36

  • Édes otthon
Cölöpökön áll ez a több évtizede elhagyatott falu, pedig még fa sem volt a szigeten
Cölöpökön áll ez a több évtizede elhagyatott falu, pedig még fa sem volt a szigeten

Csak sejtik, hogyan kerülhetett fa a barátságtalan sziget ma már elhagyatott falujába.

június 15., 12:40

  • Szülőség
Ez volt gyerekkorunk egyik legkárosabb mondata: mind hallgattuk
Ez volt gyerekkorunk egyik legkárosabb mondata: mind hallgattuk

Mindannyian ismerjük ezt a mondatot. A szándék lehet jó, de az üzenet veszélyes, mert elfojtjuk a gyermek ösztönös érzeteit.

június 15., 12:10

  • Testem
Napi 5 gramm ebből a tejtermékből jelentősen csökkenti a cukorbetegség esélyét
Napi 5 gramm ebből a tejtermékből jelentősen csökkenti a cukorbetegség esélyét

Ráadásul a szívbetegségek megelőzésében is szerepe lehet.

június 15., 08:35

  • Offline
Majdnem kipusztult, most hungarikummá lett ez a növény
Majdnem kipusztult, most hungarikummá lett ez a növény

Egy időben kihalt fajtaként tartották számon, de néhányak kitartó munkája révén egyre nagyobb területen terem.

június 15., 11:10

  • Mindennapi
Egzotikus, emberre is veszélyes ragadozó bukkant fel Csepelen
Egzotikus, emberre is veszélyes ragadozó bukkant fel Csepelen

A csepeli polgármester figyelmeztet: senki ne nyúljon hozzá a veszélyes állathoz.

június 15., 07:46

  • Testem
Ezt teszi valójában a hőség a szervezeteddel – orvos mondja el az igazságot
Ezt teszi valójában a hőség a szervezeteddel – orvos mondja el az igazságot

A hőség hatására testünkben zajló folyamatok sokkal bonyolultabbak annál, mint hogy melegünk van. Dr. Kálmán Éva avat be a részletekbe.

június 15., 11:40

  • világom
Veszélyes ragadozókra figyelmeztetnek a magyarok kedvenc üdülőhelyén
Veszélyes ragadozókra figyelmeztetnek a magyarok kedvenc üdülőhelyén

A veszélyes állatok egyre komolyabb fenyegetést jelentenek az egyik közeli országban.

június 15., 08:06

  • Offline
Stopra várva az Osztyapenkónál: így utaztunk a szocializmusban a Balatonra
Stopra várva az Osztyapenkónál: így utaztunk a szocializmusban a Balatonra

A trapéznadrágos fiatalok kedvét igyekeztek elvenni a stoppolástól, de az autóstop a nyugati életérzést és a szabadságot is megtestesítette.

június 15., 09:05

  • világom
3 hely a világon, ahova még nem ért el a civilizáció
3 hely a világon, ahova még nem ért el a civilizáció

Az ember kíváncsiságának köszönhetően szinte az egész világot megismertük. De mi az, amit a mai napig sem sikerült?

június 15., 10:06

  • életem
Itt lesznek lezárások nyáron: mutatjuk, hogyan lehet haladni
Itt lesznek lezárások nyáron: mutatjuk, hogyan lehet haladni

Ugyan a Balaton felé igyekvők számára hamarosan kedvezőbb lesz a helyzet, de egyes szakaszokon lezárásokra kell számítani.

június 15., 08:50

  • lájfhekk
Ezt a 7 eszközt semmiképpen ne dugd a hosszabbítóba: nagyon rossz vége lehet
Ezt a 7 eszközt semmiképpen ne dugd a hosszabbítóba: nagyon rossz vége lehet

Elsőre hasznosnak tűnik, de bizonyos eszközök esetében nem éri meg a kockázatot.

június 15., 08:20

Érdekességek