Léber-kollekció: polipként csápoló, estélyis modellek

Léber Barbara legújabb, Dolce Vita névre keresztelt kollekciójának bemutatóján jártunk a  Boscolo Hotelben (leánykori nevén New York Palota). A lila megvilágításban csöppet giccsesnek ható belső terek lassan teltek meg a Bellini koktélokat szürcsölgető vendégekkel, hírességekkel, médiacelebekkel és a tervezőnő hűséges klienseivel, végül pedig hatalmas csúszással maga a bemutató is elkezdődött.

Nézegessen estélyi ruhákat!

Az esemény sajnos több sebből vérzett. Első és igen lényeges hiányosság a modellfelhozatal mozgáskultúráját illeti, ez azonban nem csak ennek a bemutatónak a sajátja. A magyar modell lányok igen kevés kivételtől eltekintve képtelenek rendesen végigvonulni a kifutón, mozgásuk leginkább két véglet között ingadozik: vagy mereven araszolnak, mint egy-egy farönk, vagy pedig kígyót utánozva vonaglanak és majdhogynem szétfolynak. Léber Barbara modelljei ezt még sajátságos kézmozdulatokkal tetézték, amelyet leginkább egy polip izgága csápolásához lehetne hasonlítani.

A Dolce Vita kollekció egy-két esküvői ruha mellett, zömében estélyikből áll a jelenleg is divatos színekben, így láthattunk például sok feketét és lilát. Léber Barbara korábbi kollekcióiban és a jelenlegiben is előszeretettel dolgozik csipkével, fűzőkkel és pánt nélküli megoldásokkal, így különösebb újítást nem hozott az új kollekció. Szeretnénk viszont kiemelni a limezöld, narancs, türkiz, sárga és piros színű estélyi ruhákat, ezek a színek üdítően hatottak a téli szürkeségben.

A tervezőnő által különösen kedvelt fűzős megoldások kétségtelenül vadítóak, egészen addig, amíg szembe nem találjuk magunkat a fűzőn kitüremkedő úszógumi látványával. Ha ez egy modellnél is előfordul, bele se merünk gondolni mi történne, ha mi bújtatnánk habtestünket egy ilyen fűzőbe. Hasonló volt a helyzet a bemutatón alkalmazott gigantikus fejdíszekkel is, amelyek egészen addig igézőek, amíg a sok toll, pihe és műhaj alól ki nem kandikál egy atombiztos bukósisak. Egyik sem vonzó látvány.

Ön mit gondol Léber Barbara estélyi ruháiról? Szeretnénk tudni, Ön hol vásárol estélyiruhát? Készruhára vagy egyéni tervezésre szavaz?

Oszd meg másokkal is!
Mustra