„Aki féli a halált, az nem élvezi az életet"- fordítja latinul írt, klasszikus kék mellkastetoválását egy férfi a Balaton Sound fesztivál legmelegebb napján, vasárnap. A felirat hallatán először az jut eszünkbe, butaság ez a mottó. Idézhetnénk bármilyen mestert, most nem a felirat filozófiai elemzésére szeretnénk kitérni, hanem azt a kérdést felvetni, vajon menő-e még a tetoválás. A posztban mellékelt másik két kép szintén a Soundon készült, az egyik egy klasszikus forradalmár-portréból készült tetoválást ábrázol a szív fölött bónusz sarló-kalapáccsal, a másik pedig egy klasszikus női deréktetoválást. Egyikbe sem szerettünk bele.
Mielőtt az olvasóktól várnánk a választ, megkérdeztünk két tetoválásfanatikus autós újságírót, miért ragaszkodnak a különböző testrészeikre varrt ábrákhoz, és hogy a tetoválások terén milyen trendeket lehet felfedezni. Elsőként a főként hastetoválásokkal rendelkező Winkler Róbert véleményét idézzük.
„Nem én vagyok a tetkó-ízlésrendőrség, de csajokon a deréktetkó már tényleg elég proli. Mindig is az volt, de húsz éve legalább vagányságnak számított. A latin mondásoknál meg szerintem nem a tartalom a lényeg. Vagyis több aspektusból kell megvizsgálni a dolgot. A latinos tipográfia divatba hozataláért két ember felelős: David Beckham és Russell Crowe. Ugye, az alkaros MAXUMVS-félék ma már az NB2-ben is elég elterjedtek, és egy ilyen gladiátor-utánérzés még az egyébként komoly embereket is viccessé varázsolja.
Én a folthatásban hiszek: szerintem a tetkó fő feladata, hogy jól nézzen ki. Az ideológia és mondanivaló másodlagos, illetve hiába találtunk ki valami zseniálisat, ami illik is hozzánk, ha szarul néz ki. Tipikus melléfogás az egyszeri bokszoló esete, aki szögre akasztott kesztyűket varrat a vállára. Nagyszerű gondolat, de hiába, ha folthatásában úgy néz ki, mint egy kanszamár hátulról, szuperközeliben.
Aztán itt van az Angelina Jolie-féle elképesztően laza, kamény és stílusos vagyok-elképzelés, amikor felvarratjuk a saját gyermekeink, meg a mindenfelé összehiénázott porontyok nevét és egyéb vajákos koordinátáit a felkarunkra, de hiába: egy egész alakos képen Jolie mindig úgy néz ki, mintha piszkos lenne. Szóval szerintem a folthatás a legfontosabb.
Az ideológia abszolút indifferens. Aki nincs ebben benne, azt hiszi, hogy na, meglátod, tíz év múlva megbánod, mert akkor már nem is szereted a Motörheadet, blablabla. És lehet, hogy tíz év múlva tényleg nem szereted már, de a tetkó ebből a szempontból olyan, mint az utazós matricák a bőröndön: ránézel, és eszedbe jut, hogy jártál már ott. Szóval a lényeg, hogy nézzen ki jól, és adott esetben ne legyünk restek otthonunk diszkrét homályában mondjuk filctollal tesztelni a folthatást."
A másik szakértői véleményt Zirig Árpád újságíró és hobbi rockzenész osztotta meg velünk, aki esetenként megálmodja azt az ábrát, amit aztán a testére varrat.
"Megálmodtam, hogy rajtam van. Felkeltem, felhívtam Bartókot, aki jött, rajzolt és lassan, precízen a hónom aljába vésett öt fekete csillagot. Kollégiumi szobában készült vagy tíz éve, igaz, tisztességes és fertőtlenített eszközökkel. Nincs filozófiája, nincs belemagyarázott jelentése – egyszerűen csak ott van.
A másodikkal ugyanígy történt, ebben közrejátszott egy üveg bor és egy Jankovics Marcell rajzfilm elalvás előtt: álmomban vállamon ugyanazt a szarvast láttam, amit lefekvés előtt a tévében. Tetszett, néhány nappal később már szúrta is Bartók bőröm alá a tintát. Ez már színes lett, ez az én első háziállatom.
Korábbi zenekarommal kitaláltuk, hogy legyen egységes arculat: tetkó kell, mi más. A banda logóját, a hátán gramofont cipelő rókát a másik hónom alá varrattam, narancssárga, mindössze fekete kontúr keretezi. Egy Pozsonyban dolgozó legény, Axli munkája, érdekessége, hogy mindannyiunknak a kedvenc klubunkban készítette el néhány órával nyitás előtt. Sterilizálás, gumikesztyű és eldobható tű persze volt, így a kedvenc barna sörömet sem kellett nélkülözni a szurkálás alatt."
Önök mit gondolnak?
