A kövér modellek is rontják az önértékelésünket

Egy német, holland és amerikai kutatók által készített tanulmány szerint az átlagos testalkatú, túlsúlyos nők önértékelését nemcsak a túl sovány, de a divatszakmában kövérnek – a valóságban még így is vékonynak – számító modellek is rontják.

mod450

A Journal of Consumer Research-ben közölt vizsgálati anyag szerint „a túl vékony nők önértékelése folyamatosan növekszik, nem számít, milyen modellt látnak az aktuális magazinfotón. A teltebb nők önértékelése épp az ellenkezőjét mutatja: mindegy, milyen manökent látnak, mindegyiktől rosszul érzik magukat.”

Válasszuk el a kifutót a valóságtól

Hogy ez miért van így, arra David DiSalvo, a True/Slant magazin munkatársa adta meg a választ. DiSalvo úgy véli, hogy míg a vékony testalkattal rendelkező nők a vékonyabb modellekhez hasonlónak tartják magukat, és a kövérebb modellekkel összevetve magukat jobb kedvük lesz, addig a normál testalkatú vagy kövérebb nők a vékonyakhoz hasonlóan – kedvezőtlenül – a sovány modellekhez mérik magukat. Majd mikor rájönnek, hogy inkább a – divatvilágban - kövérebb manökenekhez hasonlítanak, hatalmasan zuhan az önértékelésük.

mod452

Persze a fentiek csak azokra igazak, akik nem vagy csak nehezen tudnak különbséget tenni a kifutók világa és a valóság között. A New York Magazine Anna North-ot, a Jezebel magazin szerkesztőjét is megkérdezte a témáról. North a kutatókkal egyetértésben úgy véli, hogy bár az utóbbi időben rengeteg támadást indítottak a túl vékony modelleket szerepeltető divatházak ellen, a húsvér nők önértékelési problémáit nem a trendvilág túlsúlyos modelljeinek címlapra helyezése fogja megoldani.

mod451

Ha a fennálló önképzavart nem is hozzák helyre a nagyobb ruhaméretet viselő manökenek – hiszen a kellemetlen érzetet okozó hatásoktól nem mentesítenek -, ábrázolásukkal megfelelő esztétikai értékeket képviselhetnek. A New York Magazine szerint egyetlen megoldás létezik azok számára, akik rosszul érzik magukat a bőrükben, ha vékony vagy normál méretű modelleket látnak: nem szabad divatlapot olvasniuk.

Oszd meg másokkal is!
Mustra