Öt új arc a Victoria's Secret Angyalkommandójában

A Victoria's Secret már gőzerővel készül a november 19-én esedékes bemutatójára, melyet december 1-én sugároznak majd az Egyesült Államokban. Mivel modelljeik közül jó páran kiestek várandósságuk miatt, kénytelenek voltak új arcokat bevonni a divatcég Angyalkommandójába, írja a Stylist.com. A cég öt új modellt nevezett ki angyallá, a brazil Emanuela de Paulát (aki a Forbes szerint a 11. legjobban kereső modell), a dél-afrikai Candice Swanepoelt, a brit Rosie Huntington-Whiteley-t (aki egyébként Mihalik Enikő mellett szintén részt vett a Pirelli naptár fotózásán), a kaliforniai Lindsay Ellingsont és az atlantai Chanel Imant. Valamint azt is bejelentették, Heidi Klum, aki pár hete adott életet negyedik gyermekének, idén csupán műsorvezetőként vesz részt a show-ban.

Az öt lány közül négyen már tavaly is részt vettek a bemutatón, csupán Chanel Iman számít igazán új arcnak. Iman egyébként nem sorolható a tipikus Victoria's Secret modellek közé, hiszen lényegesen vékonyabb és kisebbek a mellei. Azonban talán éppen emiatt lehet ő az, aki a divatcég legújabb termékét, a Miracle Bra-t igazán jól eladhatja, hiszen a termék állítólag arra képes, hogy két méretnyit növeljen kebleinken.

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek