A közönség hálás, hogy méreten felüli modellt láthat

Olvasási idő kb. 6 perc

A V Magazin telt hölgyek bemutatásával szállt az anorexia és mesterségesen soványított modellek elleni harcba, őket követte a német Bild magazin, az úgynevezett plus size, vagyis méreten felüli modellekről készített fotósorozatával. Ebben (is) szerepel az egyik legkeresettebb európai plus size modell, Demmer Erika, aki néhány éve Magyarországról költözött Németországba.

A  hagyományos modellekénél nagyobb méreteiről, a küldetéséről, a pénzről és arról kérdeztük, hogy szereti-e a közönség, ha egészséges modellt lát. (Gyerekkori ismeretségünk miatt tegeződtünk az interjúban.)

Tejben-vajban: Úgy képzeli az ember, hogy a méreten felüli modell kövér, de te nem vagy az. Mit jelent pontosan a plus size modell?

Demmer Erika: Nem szeretem ezt a kifejezést, hogy „plus size modell“, de ezen én már nem tudok változtatni. A válasz különben nagyon egyszerű: mindenki, aki nem 30-as, 32-es, 34-es, 36-os vagy maximum 38-as méretű modell, az plus size modell. Soha nem mondtam magamról, hogy kövér vagyok. Szerintem én egy egészséges, nőies alakkal rendekezem (180 cm magasságra 42-es méret, 102/78/104 cm). De mivel a legtöbb plus size divatot 42-es méretben fotózzák, ezért én egy plus size modell vagyok.

Ugyanúgy sportolok, mint a többi modell, csak nem kell diétáznom (szerencsére). Imádok finomakat enni és főzni, ez ez egyik hobbim. Bár bevallom ez tényleg nem egy tipikus modell hobbi. Teljesen kiegyensúlyozott életet élek, és ez az életérzés, kisugárzás az, amit a legtöbb cégek a fotókon látni akarnak: egy nőt, aki teljesen meg van elégedve magával és elfogadja az alakját, sôt büszke a gömbölyedéseire. Őszintén szólva ez nem esik egyáltalán a nehezemre. Ezért munka közben mindig nagyon jó a hangulat, sokat viccelődünk.

Plus Size modellként dolgozni számomra nem csak egy munka, hanem egy küldetés. Szeresd magad úgy, ahogy vagy!, ez a mottóm. Remélem, hogy az üzenetem valamikor megérkezik.

Tejben-vajban: Hogyan kezdted a szakmát és hogyan alakult a karriered?

Demmer Erika: Kislány korom óta mindig is érdekelt a divat világa és a modellkedés. Sajnos nem tudok egy amolyan tipikus Hollywood-történettel szolgálni, ahol egy szép fiatal kislányt az utcán leszólítanak és pár hónappal később a Vouge címlapján látható.

Mindig is modell szerettem volna lenni, de a siker nem hullott csak úgy az ölembe. Èn is straight size, vagyis 36-os méretű modellként kezdtem el dolgozni Magyarországon, őszíntén szólva elég kevés sikerrel. A magyar lányok világszerte híresek a szépségükről, ezért a konkurencia itt is nagy. Megpróbálkoztam a színészkedéssel is, de aztán beláttam, hogy biztosabb lesz ha továbbtanulok.

Az érettségi után pár évvel kiköltöztem tanulni Németországba. Ebben az időpontban már rég felhagytam a gondoltattal, hogy valaha is megint modellként dolgozhatok, mivel már  42-es (XL) volt a konfekcióm.

Kb. 4-5 évvel ezelőtt hívta fel egy kedves ismerősöm a figyelmemet arra, hogy itt Németországban úgynevezett plus size modellek is vannak. Eleinte szőrnyülködtem ezen a megnevezésen, mégis elmentem egy „plus size“ modellekre spezializálódott modellügynökséghez, ahol rögtön fel is vettek.

Azóta is nemzetközi plus size modellként dolgozom, minden jelentősebb divat nagyvárosban van egy modellügynököm Londontól Kapstadtig, és minden szerénykedés nékül bevallhatom, hogy időközben Németország egyik legismertebb plus size modellje lettem.

Mennyit dolgozol, milyen jellegű  kampányokon? Ugyanúgy fizetnek titeket, mint a sima modelleket?

Demmer Erika: Szerencsére nem panaszkodhatom. Ebben az éveben 6 cég válaszott ki a kampányához.

Például „Ulla Dessous“, aminek már több mint két éve vagyok az arca. Ez a cég magas minőségű, nagy méretű fehérneműket gyárt például 120 G, vagy 100 L méretig is. Ezen kívül több női divatcégnek is az arca vagyok, mint például: Verpass Plus Size Fashion, Brand Fashion, Sallie Sahne, Studio Borgelt, Gino Lorenzi, ezek a cégek mind a nagyméretű női divatra specializálódtak, általában: 42-54/56-méretig. Mivel a kereslet egyre nagyobb a csinos és jó minőségű, nagymértetű divat iránt, ezek a cégek a trenddel szemben egyre nagyobbak lesznek.  Az úgynevezett ducibb hölgyek nem akarnak többé sátornak álcázott ruhákban megjelenni, hanem ők is divatosan akarnak öltözködni és alakjukat kiemelni.

És természetesen én is dolgozom olyan nagy katalógusok számára, mint például a C&A vagy a Sheego (Otto katalógus). Ezen kívül szívesen részt veszek divatbemutatókon is. Èvente többször is átrepülök Milánóba és Párizsba, hogy neves olasz cégeknek, mint Elena Mirónak, vagy Marina Rinaldinak a legújabb kollekcióját bemutassam.

A fizetésünk körülbelül ugyanolyan, mint a „straight size“ modelleké itt Németországban, nincsenek levonások azért mert „plus size“ modellek vagyunk.

Magyarországon mi a helyzet a plus size modellekkel? Nálunk kevés olyan kampánnyal találkozni, amelyeken a 34-36-os méretnél nagyobb modellek vannak.

Èn csak egy magyar „plus size“ modelt ismerek magamon kívül, de ő is itt él Németországban. Holott be vagyok jelentkezve egy magyar ügynökségnél, de sajnos amióta „plus size modell“ vagyok, nem dolgoztam Magyarországon. Remélem, hogy ez a helyzet valamikor megváltozik. Èn szívesen dolgoznék megint otthon, ha lenne rá lehetőségem. Szerintem az érdeklődés otthon is ugyanolyan nagy, mint mindehol máshol.

Előítéletes a közönség a plus size modellekkel kapcsolatban? Van bármilyen negatív hang a közönség részéről?

Eddig szerencsére csak pozitív tapasztalataim voltak. A közönség mindig nagy tetszéssel fogadja a plus size modelleket. A fotózásokon kívül divatbemutatókat is csinálok, ami mindig szuper lehetőséget nyújt egy azonnali visszajelzésre. A nők hálásak, hogy végre olyan modelleket láthatnak, akikkel azonosítani tudják magukat. Az átlagos női konfekcióméret Németországban  a 42-es. Nem csoda, hogy a publikum végre divatot akar látni, amit ők is hordani tudnak. 34-es, 36-os méretű modelleken minden jól mutat. De ez, hogy őszinték legyünk, nem a valóságot mutatja. Sokszor meg is szólítanak a hölgyek, hogy mennyire örülnek neki, hogy végre megint igazi nők vannak a kifutón.

Szereted a munkád?

Hollott többszöri nekifutásra volt szükségem ahhoz, hogy nemzetközi modellként dolgozhassak, mégis őszintén mondhatom, hogy megérte.

Szerencsés embernek nevezhetem magam, mivel azt csinálhatom amit mindig is szerettem volna. Az èletelixírem a változatosság, imádom az új kihívásokat, nagyon szeretek utazni és új embereket megismerni. Èpp most jöttem vissza egy fotózásról Hurghádából és már készülődök a következő utazásomra Párizsba. 2009-ben eljutottam a fotózások alkalmából Izraelbe, Lisszabonba, Nizzába, Bécsbe, Brüsszelbe, Teneriffára, Mallorcára is, a tipikus divatvárosokról mint Párizs, Milánó és Londonról nem is beszélve.

Oszd meg másokkal is!

Az oldalról ajánljuk

  • Mindennapi
20 fokkal lesz melegebb: kiderült, mikor jön meg a tavasz
20 fokkal lesz melegebb: kiderült, mikor jön meg a tavasz

Bár most még elkél a télikabát, hamarosan érkezik a tavasz, meleget hoz a légmozgás hazánk fölé.

április 9., 13:35

  • lájfhekk
Védtelenek egy zsarolóvírussal szemben a Windows-felhasználók, ezt kell tenniük
Védtelenek egy zsarolóvírussal szemben a Windows-felhasználók, ezt kell tenniük

Pár kattintással megvédheted a számítógépedet a Windows-ra leselkedő vírustól.

április 9., 17:30

  • VIP
A trónörökös szeretőjéből megbecsült királyné lett: 20 éve házas Kamilla és Károly
A trónörökös szeretőjéből megbecsült királyné lett: 20 éve házas Kamilla és Károly

Kamillát a britek is megszerették Károly feleségeként.

április 9., 15:10

  • Offline
Ez a legősibb táncparkett: 68 millió éves nyomokat őriz
Ez a legősibb táncparkett: 68 millió éves nyomokat őriz

Különleges látvány élőben megnézni valódi, egykor élt dinók lábnyomait ezen az ősi táncparketten.

április 9., 16:00

  • Offline
A Föld felé száguldó üstökös mégis ütközhet: 1:25-höz a valószínűsége a Holdba csapódásnak
A Föld felé száguldó üstökös mégis ütközhet: 1:25-höz a valószínűsége a Holdba csapódásnak

A Föld felé száguldó üstökösről friss infromációk derültek ki.

április 9., 12:40

  • Mindennapi
Súlyos allergiás reakciót válthat ki ez a termék: visszahívta az Aldi
Súlyos allergiás reakciót válthat ki ez a termék: visszahívta az Aldi

Sokaknak okozhat komoly problémát ez az aldis termék.

31 perce

  • Offline
Sürgősségire rohant hangosan doromboló macskájával: azt hitte, műteni kell
Sürgősségire rohant hangosan doromboló macskájával: azt hitte, műteni kell

Már a műtét lehetősége is felmerült, amikor a macska „közbeszólt”.

április 9., 16:46

  • Offline
Megbetegedhet a kutyád, ha így eteted
Megbetegedhet a kutyád, ha így eteted

Sokan etetik így a kutyájukat, pedig nagy hiba.

április 9., 14:00

  • világom
Bezártak egy kínai éttermet, ahol utcai galambot tálaltak kacsasültként Madridban
Bezártak egy kínai éttermet, ahol utcai galambot tálaltak kacsasültként Madridban

Ezen kívül is sok gond volt még az étteremmel, ruhaszárítón tárolták a piszkos húst.

április 9., 14:36

  • életem
Bejelentette a kormány: novemberben jön a nyugdíjemelés utólagosan
Bejelentette a kormány: novemberben jön a nyugdíjemelés utólagosan

Visszamenőleg is érvényes lesz a nyugdíjemelés.

április 9., 12:10

  • világom
Durva vád Kamilla királynéval szemben: Dianát másolja
Durva vád Kamilla királynéval szemben: Dianát másolja

Közelebbről megnézve Diana egykori ruhatárát és Kamilla királyné viseletét, tényleg felfedezhető hasonlóság.

április 9., 06:00

  • Testem
Ezt edd vacsorára, és jobban alszol
Ezt edd vacsorára, és jobban alszol

A vacsorára elfogyasztott ételek nemcsak akadályozhatják, hanem segíthetik is az alvásunkat.

április 9., 18:30

  • Offline
Emlékszel még, milyen állat volt a Gabi fogkrémen? Retró kvíz!
Emlékszel még, milyen állat volt a Gabi fogkrémen? Retró kvíz!

Ezek a retró kozmetikai termékek sorakoztak a rendszerváltás előtti fürdőszobákban. Emlékszel még rájuk?

április 9., 06:46

  • Testem
5 szokás, amely növeli a demencia kockázatát: a harmadikban te is bűnös lehetsz
5 szokás, amely növeli a demencia kockázatát: a harmadikban te is bűnös lehetsz

Akár a mindennapi, már beidegződött rossz szokásaink is demenciát okozhatnak.

április 10., 05:46

  • világom
Robbanásveszélyes mobiltelefonokat, laptopokat és okosórákat hívtak vissza az Egyesült Királyságban
Robbanásveszélyes mobiltelefonokat, laptopokat és okosórákat hívtak vissza az Egyesült Királyságban

Akinél van otthon a visszahívott eszközökből, annak azt tanácsolják, ne használja tovább.

április 9., 10:36

  • Szülőség
Altató hatású gumicukrot adtak az óvodásoknak: felháborodott szülők kérik számon az esetet Amerikában
Altató hatású gumicukrot adtak az óvodásoknak: felháborodott szülők kérik számon az esetet Amerikában

Az óvodások nap mint nap kapták az altató hatású szert.

április 10., 06:00

  • Offline
Ijesztő térkép készült az Antarktiszról: így nézne ki, ha nem lenne rajta jég
Ijesztő térkép készült az Antarktiszról: így nézne ki, ha nem lenne rajta jég

Ennyire részletes térkép még nem készült az Antarktisz jég alatti világáról.

április 9., 06:30

  • világom
Egy autista fiúra támadtak a rendőrök, súlyosan megsebesítették a fiatalt Idahóban
Egy autista fiúra támadtak a rendőrök, súlyosan megsebesítették a fiatalt Idahóban

Az autista fiú testvére állítólag a támadás előtt azt kiabálta a rendőröknek, hogy ne bántsák a fiút, mert „speciális”.

április 9., 11:40

  • életem
Alig kezdtük használni a DÁP-appot, máris jött egy nagy változás
Alig kezdtük használni a DÁP-appot, máris jött egy nagy változás

Változott a DÁP-ba való belépés, ez a teendőd.

április 9., 11:10

  • világom
Szédítő mélység felett vezet a híd, a helyiek szerint az ördög építette
Szédítő mélység felett vezet a híd, a helyiek szerint az ördög építette

Az ördöggel még egy híd esetében sem érdemes lepaktálni.

április 9., 19:30

  • Offline
„Butább, mint egy zsák tégla” – botrány, ahogy Elon Musk nekiment Trump tanácsadójának
„Butább, mint egy zsák tégla” – botrány, ahogy Elon Musk nekiment Trump tanácsadójának

A Trump kivetette vámok miatt ragadtathatta el magát ennyire Elon Musk.

április 9., 09:35

  • világom
Egy hónapja nem szállítják el a szemetet, egészségügyi vészhelyzet alakulhat ki Birminghamben
Egy hónapja nem szállítják el a szemetet, egészségügyi vészhelyzet alakulhat ki Birminghamben

A szemétszállítás január eleje óta akadozik a városban, egy hónapja eldurvult a helyzet, mely már valódi veszélyt jelent.

április 9., 08:36

  • világom
Rendszeresek a verekedések ebben a templomban, nézők is vannak hozzá
Rendszeresek a verekedések ebben a templomban, nézők is vannak hozzá

A templomi verekedések nem spontán törnek ki, megszervezettek.

április 9., 07:26

  • életem
Ezeken a helyeken temetik el a fertőzött magyar marhákat, tiltakoznak a lakosok
Ezeken a helyeken temetik el a fertőzött magyar marhákat, tiltakoznak a lakosok

Sok magyar település önkormányzata aggódik a leölt szarvasmarhák miatt: a hatóság dönt, hol lesz dögtemető.

április 9., 10:06

  • Testem
Ha ezt látod az arcodon, fontos szerved van veszélyben: azonnal fordulj orvoshoz
Ha ezt látod az arcodon, fontos szerved van veszélyben: azonnal fordulj orvoshoz

Az arcon megjelenő elváltozások súlyos betegségre is utalhatnak.

április 9., 07:00

  • Önidő
A járvány miatt elhalasztják ezt a népszerű rendezvényt, több ezer jelentkező bánhatja
A járvány miatt elhalasztják ezt a népszerű rendezvényt, több ezer jelentkező bánhatja

Korábban csak egyszer kellet elhalasztani a rendezvényt, akkor is járvány miatt.

április 9., 07:46

  • életem
Az áprilisi hideg miatt támogatást indít a kormány: ez az igénylés módja
Az áprilisi hideg miatt támogatást indít a kormány: ez az igénylés módja

Jelentős összegű támogatás járhat a hideg miatt, igényelni azonban csak egy adott határidőig lehet.

április 9., 08:06

  • Offline
Már bírságolnak a palackokért, 200 ezer forint is lehet a büntetés
Már bírságolnak a palackokért, 200 ezer forint is lehet a büntetés

Elindultak az ellenőrzések a palackvisszaváltással kapcsolatban, komoly pénzbírság járhat a szabályszegőknek.

április 9., 09:05

  • Offline
Ez a 10 utca örökre eltűnt Budapest térképéről
Ez a 10 utca örökre eltűnt Budapest térképéről

Budapest belvárosában hiába keresnénk a Hal teret vagy a Hímvarró utcát: a századfordulón az épülő világváros nem kegyelmezett a szűk utcácskáknak.

április 9., 08:20

  • Offline
A legdurvább kísérlettel bizonyították, hogy az emberiség kipusztul majd
A legdurvább kísérlettel bizonyították, hogy az emberiség kipusztul majd

Ha pont úgy viselkednénk, mint az egerek, ennek a kísérletnek az eredményei borzasztóan ijesztőek lennének.

április 9., 08:50

Érdekességek