Szőrös lábbal a vörös szőnyegen

Olvasási idő kb. 2 perc

Mo'Nique nyerte az idei Golden Globe díjat a Precious című filmben nyújtott alakításáért. A 42 éves színésznő, akit a legjobb női mellékszereplő kategóriában hirdettek győztesnek, borotválatlan lábbal jelent meg a gálán, adta hírül többek közt a TMZ.

Bár a „felháborító, sokkoló és nevetséges” jelzőkkel tarkított híradásokban Mo'Nigue lábán mindenki megrökönyödött, pedig a komikus szerepekkel hírnevet szerző színésznő az utóbbi években nem vett borotvát a kezébe, és akkor még nem is beszéltünk egyéb, kínzásokkal járó szőrtelenítési formákról.

Mo'Nique ugyanis évek óta szőrös lábakkal jelenik meg minden díjátadón és rendezvényen, sőt a magazinok számára készített fotósorozatoknál sem érezte szükségét a lábán lévő szőr eltüntetésének, és azt sem engedte meg, hogy leretusálják az immár védjegynek számító szőrszálakat.

Persze nem ő az egyetlen híresség, aki borostával jelent meg a vörös szőnyegen. Korábban Julia Roberts integetett zavartalanul ujjatlan ruhájában a Notting Hill bemutatóján, holott borotválkozni elfelejtett, Beyoncé csupán borostát villantott, Celine Dion pedig koncertjén fedte fel a lábán található szőrszálakat, köszönhetően a túl erős megvilágításnak.

Önök szerint gáz szőrös lábbal nyilvánosan megjelenni, vagy éppen bátor dolog nyíltan szembeszállni a fájdalmas epilálással és gyantázással?

Oszd meg másokkal is!

Az oldalról ajánljuk

  • világom
Veszélyes, de jövedelmező ennek a ragadozónak a tenyésztése
Veszélyes, de jövedelmező ennek a ragadozónak a tenyésztése

Etikailag minimum aggályos, életveszélyes és fizikailag is megterhelő, mégs csinálják, mert sajnos még mindig jól fizet.

május 21., 16:00

  • Mindennapi
Betiltanák a népszerű funkciót a magyarok által is használt útvonaltervezőben
Betiltanák a népszerű funkciót a magyarok által is használt útvonaltervezőben

A hatóságok szerint a bűnözőket segíti.

május 21., 13:36

  • életem
Másfél millió forintot ér ez a papírpénz: ideje, hogy benézz a fiókba te is
Másfél millió forintot ér ez a papírpénz: ideje, hogy benézz a fiókba te is

Ez most a legtöbbet érő magyar papírpénz. Lehet, hogy nálad is van otthon, amiről eddig nem is tudtad, hogy ilyen értékes.

május 21., 12:36

  • világom
A királyi család kegyetlen bosszút állt Harryéken: még ezt sem tették meg a házaspár kedvéért
A királyi család kegyetlen bosszút állt Harryéken: még ezt sem tették meg a házaspár kedvéért

A királyi és a hercegi család viszonya már jó ideje feszült, Harry és Meghan még egy gratulációt sem kapott Londonból.

május 21., 14:36

  • életem
Ez a fajta a kutyák Einsteinje
Ez a fajta a kutyák Einsteinje

A kutyák eleve okos állatok, de vannak fajták, amelyek még közülük is kiemelkednek.

május 21., 14:00

  • Mindennapi
Jönnek a nyári felújítások, így borul fel a nagykörút közlekedése
Jönnek a nyári felújítások, így borul fel a nagykörút közlekedése

A nyári szünet első napján kezdődnek az augusztusig tartó felújítások Budapest egyik legfontosabb útvonalán.

május 21., 17:40

  • Testem
Súlyos látáskárosodást okoz a népszerű fogyasztószer: már sokan beperelték a céget
Súlyos látáskárosodást okoz a népszerű fogyasztószer: már sokan beperelték a céget

A fogyasztószernek már több mellékhatása is ismert, az egyik a látás súlyos károsodása.

május 21., 11:40

  • Testem
A 4 leggyakoribb pszichoszomatikus tünet, amit sokan félreértenek
A 4 leggyakoribb pszichoszomatikus tünet, amit sokan félreértenek

Ha valami szokatlant észlelsz egészségi állapotodban, mindenképp konzultálj orvosoddal, de nem árt, ha ismered a lehetséges lelki okokat is.

tegnap, 19:30

  • életem
"A kutya jóllétét sérti, ha embergyerekként kezelik"
"A kutya jóllétét sérti, ha embergyerekként kezelik"

Hiánypótló könyv született annak érdekében, hogy megértsük a kutyák viselkedését.

május 21., 15:10

  • Testem
Íme a tudományos magyarázat, miért eszik annyit Garfield, a macska
Íme a tudományos magyarázat, miért eszik annyit Garfield, a macska

Számtalan oka lehet az állandó evési ingernek, akár lasagne, akár más.

május 21., 16:46

  • életem
Traffipax mért be egy rollerest Szabolcsban: elképesztő, mennyivel száguldott
Traffipax mért be egy rollerest Szabolcsban: elképesztő, mennyivel száguldott

A rolleres olyan gyorsan ment, hogy a traffipax is bemérte – a száguldozóról készült képfelvételt te is láthatod.

május 21., 06:16

  • Testem
Ezek a rákbetegségek időben kiszűrhetők
Ezek a rákbetegségek időben kiszűrhetők

Bizonyos daganattípusokat egyszerű vizsgálatokkal, már a tünetek megjelenése előtt ki lehet mutatni. Ezekre a szűrésekre érdemes rendszeresen eljárni.

május 21., 06:30

  • világom
Így készültek a 60-as években a játékbabák: elég ijesztő látvány
Így készültek a 60-as években a játékbabák: elég ijesztő látvány

Régóta használatos ez a játékszer, de talán sosem láttuk, hogy készül. Ám ha gyermeki fejjel nem láttuk, az csak jót tett az illúziónak.

május 21., 19:30

  • világom
Titkos küldetésen, véletlenül fedezték fel ezt az egykor kannibálok lakta országot
Titkos küldetésen, véletlenül fedezték fel ezt az egykor kannibálok lakta országot

Már sosem tudjuk meg az igazságot, de egyesek szerint egyáltalán nem véletlenül történt.

május 21., 18:30

  • életem
Így tudod "újranevelni" magad, ha gyermekkorodban komoly sérelem ért
Így tudod "újranevelni" magad, ha gyermekkorodban komoly sérelem ért

Folyamatosan meg akarsz felelni másoknak, félsz, hogy nem fogadnak el? Lehet, hogy téged is komoly gyerekkori sérelmek értek.

május 21., 20:00

  • életem
Változik a határátkelési rend: a rendőrség közleményt adott ki
Változik a határátkelési rend: a rendőrség közleményt adott ki

Megváltozott a határátkelés rendje, a rendőrség arra kéri az autósokat, hogy kövessék figyelemmel a híreket.

május 21., 11:10

  • életem
Így hazudik neked az agyad: 5 mentális csapda, amit naponta bekajálsz
Így hazudik neked az agyad: 5 mentális csapda, amit naponta bekajálsz

Agyunk előszeretettel trükközik velünk. Ismerj meg néhány kognitív torzítást, amely szinte mindennap megvezeti a gondolkodásodat.

május 21., 19:00

  • Önidő
Kikerült a netre a budapesti Metallica-koncert időpontja
Kikerült a netre a budapesti Metallica-koncert időpontja

Kikerült a netre egy budapesti Metallica-koncert dátuma, kérdés, hogy véletlenül történt-e, vagy egy sejtelmes kampány része.

május 21., 11:40

  • világom
Soha nem látott mértékű migrációs hullám indulhat el a legújabb előrejelzések szerint
Soha nem látott mértékű migrációs hullám indulhat el a legújabb előrejelzések szerint

Egyre valószínűbbnek tűnik, hogy 230 millió ember keres majd új lakóhelyet.

május 21., 10:36

  • Offline
KRESZ-alapkvíz – téged átengednének a vizsgán?
KRESZ-alapkvíz – téged átengednének a vizsgán?

Ezekre a kérdésekre nemcsak autósként, gyalogosként vagy biciklisként is illik tudni a választ.

május 21., 06:46

  • világom
Egy kisszobányi helyen él 15 ember a világ egyik legnagyobb nyomornegyedében
Egy kisszobányi helyen él 15 ember a világ egyik legnagyobb nyomornegyedében

A világ második legnagyobb nyomornegyedében nem naplopók élnek, hanem nagyon is dolgos, szorgalmas emberek.

május 21., 08:20

  • Offline
Kisajátított kertekre épült Budapest leghangulatosabb sétánya
Kisajátított kertekre épült Budapest leghangulatosabb sétánya

Gróf Apponyi Albert haláláig halasztották csak el a budapesti sétány kialakításának munkálatait.

május 21., 08:50

  • életem
Minden örökséged elveszítheted, ha erre nem figyelsz
Minden örökséged elveszítheted, ha erre nem figyelsz

A magyarok alig negyede rendelkezik valamilyen formában az örökösödésről, még kevesebben vannak azok, akik hivatalos végrendeletet írnak.

május 21., 10:06

  • Mindennapi
Nem ússzuk meg a nyugdíjkorhatár emelését: szakértői elemzés készült
Nem ússzuk meg a nyugdíjkorhatár emelését: szakértői elemzés készült

A nyugdíjkorhatár nem csak magyar probléma, de más bajok is vannak a jelenlegi rendszerrel Európa-szerte.

május 21., 09:06

  • világom
Rengeteg vásárló kaphat kártérítést a kártyaszolgáltató hibája miatt Angliában
Rengeteg vásárló kaphat kártérítést a kártyaszolgáltató hibája miatt Angliában

Tizenöt év alatt vásárlóik millióit károsította meg a kártyaszolgáltató.

május 21., 09:35

  • Édes otthon
Ezen a magyar településen fillérekért vehetsz telket
Ezen a magyar településen fillérekért vehetsz telket

A mesébe illő táj komoly problémákat rejt, ezen segítene a program.

május 21., 07:00

  • világom
Egyre több a hamis euró, jól nézd meg, milyen pénzt adnak a kezedbe Szlovákiában
Egyre több a hamis euró, jól nézd meg, milyen pénzt adnak a kezedbe Szlovákiában

Főként a 20 és 50 eurós bankjegyekre érdemes figyelni, de az érmékkel is lehet gond.

május 21., 08:36

  • Mindennapi
Drágulhat a netes rendelés, az EU adót vetne ki a csomagokra
Drágulhat a netes rendelés, az EU adót vetne ki a csomagokra

Az Európai Unió arra készül, hogy adót vet ki egyes csomagokra, emiatt drágulhatnak a netes rendelések.

május 21., 07:46

  • életem
Új rendszer lép az sms helyébe, ne lepődj meg, ha ezt írja ki a telefonod
Új rendszer lép az sms helyébe, ne lepődj meg, ha ezt írja ki a telefonod

Teljesen új formátum érkezik majd a mobilokra.

május 21., 08:05

  • világom
Kellemetlen meglepetés várhat ezen a népszerű nyaralóhelyen
Kellemetlen meglepetés várhat ezen a népszerű nyaralóhelyen

Újabb nyaralóhelyen korlátozzák majd a turistákat mostantól, akár turistaadót is bevethetnek.

május 21., 07:26

Ezt olvastad már?

Érdekességek