Lara Stone az elsőszámú szupermodell

A Models.com frissítette rangsorát, és véleményünk szerint teljesen megérdemelten Lara Stone került az első helyre. A lista további részén igazán nem sok változás állt be, így például Mihalik Enikő is megőrizte a kilencedik helyét. Igaz, a korábbi első helyezett, Raquel Zimmermann visszaesett a 13. helyre.

Az első helyezéssel egy időben Lara Stone-ról az Interview magazin jelentetett meg egy cikket, valamint egy fotósorozatot, amit Mert Alas és Marcus Piggott készített. A magazin, amellett, hogy bemutatja Stone pályafutását, interjút is készített a modellel, de a kérdező személye is különleges volt, hiszen lássuk be, Marc Jacobs kevés személynél jelentkezik be telefonos interjúra.

A divattervezőnek köszönhetően megtudhattuk, hogy Stone sosem hitte volna, hogy egyszer ő lesz a világ egyik legkeresettebb modellje, ugyanakkor azt is tudja, bárkit könnyedén lehet helyettesíteni. Stone mesélt a kifutón szerzett élményeiről is, például, hogy kifejezetten utálja a nagyon magas sarkú cipőket, de azt imádja, amikor beöltöztetik, kisminkelik, és egy napra egy teljesen más ember lehet.

Lara Stone arról is beszélt, hogy múlt évben rehabilitációs klinikán járt, elismerte alkoholfüggőségét. A modell elmondta, mindig volt nála valamilyen ital, és a napot mindig egy saját készítésű Bloody Mary-vel indította. Később belátta, ez így nem mehet tovább, és egy Cape Town-i klinikán szedte össze magát.

Lara Stone szinte az egyetlen, aki jelenleg 36-os méretű modellként dolgozik. „Már fogytam, de még így is sokkal nagyobb vagyok, mint bárki más” – nyilatkozta Stone, aki mostanra beletörődött abba, hogy néhány ember nem tartja elég vékonynak.

Oszd meg másokkal is!
Mustra