Kígyóméreg-utánzattal szépül Victoria Beckham és Kate Moss

Olvasási idő kb. 2 perc

Gwyneth Paltrownak köszönhetően tudjuk, hogy a kígyóméreget tartalmazó krém egy remek fegyver a ráncok ellen. A Daily Mail szerint azonban nemcsak a kétgyermekes színésznő él ilyen vagy ehhez hasonló holmikkal. Tudomásuk szerint ugyanis Cheryl Cole, Kate Moss, Naomi Campbell, Katie Holmes és Victoria Beckham is egy olyan krémmel próbálja felvenni a harcot a ráncok ellen, melyben a kígyóméreggel azonos módon ható, Syn-Ake névre keresztelt anyag található. A hatóanyag kifejlesztésekor a Dél-kelet Ázsiában honos Tropidolaemus wagleri viperafaj mérgét vették alapul. Sokan egyébként a botox méltó ellenfelének tartják, hiszen a fiatalodni vágyó nőnek nem kell injekciós tűkkel szurkáltatnia az arcát, elég ha naponta mondjuk kétszer bekeni az arcát egy szintetikus kígyómérget tartalmazó termékkel.

glamoxy

Ezekből egyébként egyre több van, és most éppen a Rodial rukkolt elő a saját méregutánzatú krémével, a Glamoxy Snake Serummal, ami 125 fontba, vagyis közel negyvenezer forintba kerül. Maria Hatzistefanis a cég elnöke elmondta, hogy két év alatt fejlesztették ki ezt a terméket, amire persze már nagyon sok előrendelés érkezett. A Daily Mail információi szerint a Syn-Ake tartalmú krémek felvitele után kilencven másodperccel már érzékelhető az anyag jótékony hatása, és a ráncok ötvenkét százaléka eltűnik vagy elhalványodik huszonnyolc nap alatt. Maria Hatzistefanis hozzátette, hogy saját termékük egynapi egy adagja nyolc órán át fejti ki hatását, és a krémet naponta kétszer, reggel és este ajánlatos használni a hidratálással egybekötve. A Glamoxy Snake Serum természetesen más hatóanyagokat is tartalmaz; van, ami például a kellő hidratálásért felelős, van, amitől pedig valósággal ragyogni fog az arcunk.

Oszd meg másokkal is!

Az oldalról ajánljuk

  • világom
Ilyet máshol nem látsz: hihetetlen módszerrel bontják le a japánok az épületet
Ilyet máshol nem látsz: hihetetlen módszerrel bontják le a japánok az épületet

Japán híres tisztaságáról, és szemléletükről még az épületek bontásánál sem mondanak le.

május 5., 06:30

  • Offline
A rák ellen is véd a magyar konyha egyik legfontosabb fűszernövénye
A rák ellen is véd a magyar konyha egyik legfontosabb fűszernövénye

Kutatások azt mutatják, hogy egészséges hatóanyagai által az elterjedt fűszernövény rákellenes hatással bír.

május 4., 16:00

  • Mindennapi
Bekeményít az időjárás: egyetlen vármegye sem ússza meg a hétvégén
Bekeményít az időjárás: egyetlen vármegye sem ússza meg a hétvégén

A hétvégi időjárás igen változékony lesz, van, ahol fagypont közelébe süllyed majd a hőmérséklet.

4 perce

  • világom
Budapesten létezett egy Kis Vatikán: ezek az utcák adtak helyet a szakrális negyednek
Budapesten létezett egy Kis Vatikán: ezek az utcák adtak helyet a szakrális negyednek

Budapest különleges negyede nem véletlenül kapta a nevét a Vatikánról.

május 4., 18:30

  • Testem
Feledékenység vagy Alzheimer-kór? 5 korai jel, amire érdemes figyelni
Feledékenység vagy Alzheimer-kór? 5 korai jel, amire érdemes figyelni

Kimerült időszakban a legtöbben megéltünk már olyan tüneteket, amelyek emlékeztetnek az Alzheimer-kór korai jeleire. Érezzük veszélyben magunkat?

május 5., 06:00

  • Offline
Ilyen nehéz irodalmi feladatlapot írnak érettségin: neked sikerülne a maximális pontszám?
Ilyen nehéz irodalmi feladatlapot írnak érettségin: neked sikerülne a maximális pontszám?

Kvízünket a középszint egyik "mumus" feladata, az adatoktól hemzsegő irodalmi feladatlap mintájára alkottuk meg. Lehet ebből maximumot elérni?

május 5., 06:46

  • világom
Bemutatták a videót, amelyen vandálok kivágják a 150 éves világhírű fát
Bemutatták a videót, amelyen vandálok kivágják a 150 éves világhírű fát

Bíróság elé állt a két férfi, aki szándékosan kivágta a 150 éves, világhírű platánfát.

május 4., 16:46

  • Offline
Megelégelte az egyház romlottságát, az első ellenpápa lett: kevesen ismerik nevét
Megelégelte az egyház romlottságát, az első ellenpápa lett: kevesen ismerik nevét

Az egyház erkölcsi romlása késztette a pápát a határozott fellépésre.

május 5., 05:46

  • Testem
A 7 legnagyobb hiba, amitől még rosszabb lesz az allergiád
A 7 legnagyobb hiba, amitől még rosszabb lesz az allergiád

Ha tavasz, akkor virágzó fák, zöldellő dombok és allergiaszezon. Utóbbi az érintettek számára megkeserítheti előbbiek élvezetét. Néhány szabály betartásával azonban enyhíthetnek szenvedéseiken.

május 4., 19:30

  • életem
Jelentős élelmiszerár-drágulással számolhatunk: a ragadós száj- és körömfájás így hat az árakra
  • Testem
Ezek a feldolgozott élelmiszerek egészségesebbek, mint hinnénk
Ezek a feldolgozott élelmiszerek egészségesebbek, mint hinnénk

Sokan úgy gondolják, hogy a feldolgozott élelmiszerek csak üres kalóriákat, hozzáadott cukrot és egészségtelen zsírokat rejtenek.

május 4., 14:36

  • Offline
Tudod, kik énekelték ezeket a slágereket a táncdalfesztiválokon?
Tudod, kik énekelték ezeket a slágereket a táncdalfesztiválokon?

1966 és 1972 között 6 Táncdalfesztivált rendeztek. Emlékszel még a legnagyobb slágerek előadóira?

május 4., 06:46

  • Önidő
Trágyából készít papírt ez a gazda: a videó alapján te is megcsinálhatod
Trágyából készít papírt ez a gazda: a videó alapján te is megcsinálhatod

Első pillantásra gusztustalan, mégis a papírkészítés egy igen egyszerű és környezetbarát formája. Te is meg tudod csinálni.

május 4., 06:30

  • Testem
A 102 éves professzor szerint ezt kell tenned, ha sokáig akarsz élni
A 102 éves professzor szerint ezt kell tenned, ha sokáig akarsz élni

A professzor decemberben töltötte be 102. életévét, és állítja: nem a jó gének, hanem a tudatos életmód számít.

május 4., 07:26

  • Offline
Egy karikatúra mutatja meg, miért gyászolja annyira a világ Ferenc pápát
Egy karikatúra mutatja meg, miért gyászolja annyira a világ Ferenc pápát

A Ferenc pápáról készített karikatúra megható.

május 4., 13:36

  • világom
Ezért nem kapcsolják be soha a biztonsági övet a királyi család tagjai
Ezért nem kapcsolják be soha a biztonsági övet a királyi család tagjai

A királyi család tagjainak nyomós oka van arra, ha nem kötik be a biztonsági övet.

május 5., 07:26

  • Testem
Leprával fertőződött meg egy férfi a szomszédunkban: ezek a tünetei
Leprával fertőződött meg egy férfi a szomszédunkban: ezek a tünetei

Másfél éven keresztül nem derült ki, hogy leprás az osztrák férfi.

május 5., 08:06

  • Mindennapi
9 vármegyére adtak ki figyelmeztetést: a heves zivatarokkal jégeső is jöhet
9 vármegyére adtak ki figyelmeztetést: a heves zivatarokkal jégeső is jöhet

Pokoli zivatarok várhatók ma, akár kétcentiméteres jégdarabok is hullhatnak – mutatjuk, mely területeken lehet ilyen időre számítani.

május 5., 07:46

  • Offline
Így zárkóznak be pápát választani a bíborosok: az okosórájukat is leadják
Így zárkóznak be pápát választani a bíborosok: az okosórájukat is leadják

A szigorú szabályok ellenére nyitottnak és sokszínűnek ígérkezik a hamarosan kezdődő konklávé.

május 5., 07:00

  • világom
Kötelezővé tehetik a készpénz elfogadását a boltokban, aggódnak az idősek miatt a brit képviselők
Kötelezővé tehetik a készpénz elfogadását a boltokban, aggódnak az idősek miatt a brit képviselők

A digitális fizetési megoldások terjedése miatt sokan alapvető szolgáltatásokból szorulhatnak ki.

május 4., 15:10

  • Mindennapi
Ebből iszol mindennap, pedig a vécénél is piszkosabb
Ebből iszol mindennap, pedig a vécénél is piszkosabb

Valódi baktériumforrás a sokak által nap mint nap használt eszköz, amely ugyanakkor könnyen veszélytelenné tehető. Mutatjuk a trükköt!

május 4., 11:10

  • életem
Rendhagyó címletű forintokat adtak ki, kiderült, meddig érhetőek el
Rendhagyó címletű forintokat adtak ki, kiderült, meddig érhetőek el

A különleges, új pénzérmék szokatlan címletben kerülhetnek szemünk elé, de már nem sokáig.

május 4., 07:45

  • Édes otthon
Ötmilliárd forint rezsicsökkentésre: ezek a társasházak pályázhatnak
Ötmilliárd forint rezsicsökkentésre: ezek a társasházak pályázhatnak

A társasházak és lakásszövetkezetek komoly költségcsökkenést érhetnek el a pályázat révén.

május 4., 08:06

  • Testem
Saját vakbelét műtötte ki az Antarktiszon rekedt orvos
Saját vakbelét műtötte ki az Antarktiszon rekedt orvos

Leonyid Rogozov a saját magán elvégzett vakbélműtéttel az életét mentette meg.

május 4., 12:40

  • Szülőség
Szifiliszes édesanyja úgy hagyta ott a kisfiút a kórházban, hogy meg sem szoptatta
Szifiliszes édesanyja úgy hagyta ott a kisfiút a kórházban, hogy meg sem szoptatta

Négy anya idén ünnepli először május első vasárnapját: mindannyian kórházban hagyott gyerekeket fogadtak örökbe.

május 4., 12:10

  • lájfhekk
Ha villog neked egy autós, ezeket a dolgokat üzenheti
Ha villog neked egy autós, ezeket a dolgokat üzenheti

Előzékenységből is fakadhat a villogás, de az is lehet, hogy valami egészen másra akar figyelmeztetni.

május 4., 11:40

  • életem
Büntetést kapsz, ha ilyen a kerítésed
Büntetést kapsz, ha ilyen a kerítésed

Nem árt tudni, hogy ha a kerítésed nem felel meg az előírásoknak, jelentős összegű büntetést kaphatsz miatta.

május 4., 10:08

  • világom
Megváltozhat a csapvíz összetétele: be akarják tiltani ezt a hozzáadott ásványi anyagot Floridában
Megváltozhat a csapvíz összetétele: be akarják tiltani ezt a hozzáadott ásványi anyagot Floridában

Ha elfogadják a javaslatot, tilos lenne hozzáadni az ivóvízhez a vitatott anyagot.

május 4., 09:06

  • életem
Hatalmas neveletlenség, ha így veszed le a cipődet
Hatalmas neveletlenség, ha így veszed le a cipődet

Egyetlen esetben szeghetjük meg az íratlan szabályt, de akkor is van egy feltétele a dolognak.

május 4., 08:20

  • Testem
Hétszeres erővel is koptathatja a térdízületet, sokan mégsem tesznek ellene
Hétszeres erővel is koptathatja a térdízületet, sokan mégsem tesznek ellene

A fájdalom egy idő után már nyugalmi állapotban is jelentkezik.

május 4., 08:36

Érdekességek