Csütörtök reggelre a Margit híd két hídfőjénél nagyjából 20-30 méteres szakaszon lezárták a bicikliutat, mert felújították. A lezárás miatt csak az egyébként sem túl széles járda maradt, ezért kerékpárút vége táblákat raktak ki az érintett szakaszokra. Az eredmény várható volt: tudományos alapú mérésünk alapján senki sem száll le. Nem addig álltunk a hídon, amíg összejött tíz szabálytalankodó, hanem az első tíz bringás alapján néztünk átlagot. Senki sem szállt le egyik hídfőnél sem. Ez mondjuk különösen elegáns a budai hídfőnél, ahol elég szűk a hídra vezető lépcső, a bicikliút körúti lehajtója és a hídon átfutó járd találkozásánál a kis folyosó, gyalog sem kényelmes két embernek szembennie itt, a bringás kontra bringás, gyalogos kontra bringás találkozók pedig kifejezetten veszélyesek. Gyakorló biciklistaként csak azt tudjuk tanácsolni az ilyen esetekre, hogy nem szabálytalankodni kell 20 méteren, hogy ne késsünk el, hanem kicsit jobban pörgetni a pedált a szokásosnál. Itt pedig a Magyar Kerékpárosklub iránymutatása a járdán való biciklizésről.